Mindig-mindenhol-mindenkinek: Jenn Bennett - A ​gyász hercege

...csak olvassátok el! :)

   Annyi minden kavarog most bennem és annyi mindent szeretnék mesélni erről a történetről, de a lényeg mégis talán az, hogy: Az ilyen sztorikért éri meg olvasni!

   Rejtett kincs ez a regény, pedig romantasy, amikkel mostanában Dunát lehet rekeszteni és telített a piac, pont ezek miatt nem is olvasok sokat ebben a műfajban, de A gyász hercege számomra egy ilyen kiemelkedő könyv lett. *_*

   Engem ott vett meg a fülszöveg, hogy a történet egy a Hudson folyó környéki kúriában játszódik, a Hudson-völgyében. Amikor ezt olvastam rögtön felkiáltottam: Hiszen Az Álmosvölgy-legendája is annak a tájnak adott helyszínt és azt imádtam!

   Annyira örülök, hogy igazam lett, mert a két történet kicsit hasonló is. Mármint abból a szempontból, hogy mindkettő gótikus és vannak benne szellemek. Ám A gyász hercege ennél annyival, de annyival többet adott.

   Az idei évem eddigi legkiemelkedőbb olvasmánya, a legjobb őszi kötet, új Kedvenc, ami összetörte a szívemet.

   Könnyed, haladós írásmód jellemezte, de direkt elnyújtottam, mert egyszerűen nem akartam a végére érni. El szerettem volna veszni ebben a világban.

   …és micsoda világ volt ez! Kísértetek, istenek, démonok és boszorkányok, egy kiváló okkultista világ, varázslattal és megannyi rejtéllyel. Ármánnyal, gyilkossággal és szerelemmel. Ahhhh, de imádtam.

   Érdekes karakterekkel, mesés helyszínnel, csodás világfelépítéssel. Szuper kémiával Molly és A gyász hercege között.

   Izgalmas és megdöbbentő történések, perzselő romantika, miközben annyi, de annyi kérdésre kellett választ kapnunk.

   Fáj a szívem, sírok, hogy vajon mikor fogok legközelebb ilyen könyvet olvasni? Mikor?

   Megannyi kérdésre választ kaptunk, de mégis annyi bizonytalanság maradt, no meg az a sokkoló mondat az Epilógusban!

   Mindenki készüljön fel az érzelmi hullámvasútra, arra, hogy tönkretesz, de mégis jó értelemben.

   Nem is fokozom tovább. Csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni erről a történetről. Az biztos, hogy mindig-mindenhol-mindenkinek csak ajánlani fogom és reménykedek, hogy egyszer hátha…hátha meglátom a folytatást. Ennek kötelező lenne a folytatás, de ha netán nem lesz…Akkor is örökre a szívembe zárom és jó szívvel fogok emlékezni rá, mert sokat adott.

   A befejezés így keserédes, de ott a remény a szívemben.