Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2020

Könyvek, amiket már nagyon várok - 21. rész

Kép
Sziasztok! :)    Utoljára május végén volt ilyen témájú bejegyzés és közben azért szerencsére jócskán jelentek meg új könyvek, amiket el is olvastam, csak éppen nem volt időm írni róluk, mert az egyik pillanatban még tervezetek voltak, a másikban meg már rendelhetőek.        Most összesen hat kötettel érkezem, amiknek nagy része szerintem már az őszi megjelenéseket fogja tarkítani...bár ki tudja?    A borítók pár esetben már most a hivatalos magyar kiadás kinézetét tükrözik, de ahol ez mégsem így van, ott majd folyamatosan cserélem, frissítem a magyar változatra. 1. Shea Ernshaw - Gonosz ​mélység Fülszöveg: Köszöntünk ​az elátkozott városban, Sparrow-ban. A Csendes-óceán parti városkában kétszáz évvel ezelőtt három nővért halálra ítéltek boszorkányságért. Köveket kötöttek a bokájukra, és a kikötő mély vízébe lökték őket. Azóta minden nyáron visszatérnek egy rövid időre, és három lány testébe költözve bosszút állnak azzal, hogy fiúkat csalnak a kikötőbe, és vízbe fojtják őket. Akárcsak

Könyvkritika: Michael Ward - A ​Narnia-kód: C. S. Lewis és a hét szféra titka és Saul Austerlitz - A ​Jóbarátok-generáció: Mi zajlott a színfalak mögött?

Kép
Sziasztok! :)    Ez most kivételesen megint egy olyan könyvértékelés, könyvkritika lesz, amiben több kötetről is írok egyszerre.    Az egyik a Narnia krónikái hátterét taglaló élvezetes tanulmány, még a másik a Jóbarátok című sorozat kulisszáit bemutató dokumentumregény.    Eddigi bejegyzések, amik egyszerre több könyvet is tárgyaltak:     Könyvkritika: Nicolas Barreau - Álmaim asszonya és A világ végén megtalálsz     Könyvkritika: Colleen Hoover - Vallomás és Egy nap talán     Szentimentális szerda: Instant értékelések Michael Ward A Narnia - kód:  C. S. Lewis és a hét szféra titka  ( The Narnia Code: C. S. Lewis and the Secret of the Seven Heavens ) Magyar kiadás éve: 2019 Fülszöveg: Deríts ​fényt a titokra, amely közel fél évszázadig tartotta izgalomban a Narnia-olvasókat! Emberek millióit ejtette rabul C. S. Lewis ma már klasszikusnak számító fantasysorozata, a Narnia krónikái, miközben néhány felmerülő kérdés végig megválaszolatlan maradt. Miért éppen hét kötetben meséli el a biro

Kreatív és kézműves sarok: Kreatív hét - 3. rész

Kép
Sziasztok! :)    A Kreatív hét utolsó bejegyzése egy olyan dekorációs bemutató lesz, amit már megszokhattatok a blogon, hiszen visszatérő elem.    Bemutattam már nektek a szobám őszies, karácsonyi, télies és tavaszias dekorációit, így természetesen nem maradhat el a hiányzó nyári kinézet sem. Erről hozok most egy bővebb, átfogó bemutatót.    Eddigi ilyen témájú bejegyzések:     Kreatív sarok: Őszi dekoráció az otthonomban - 2019     Kreatív sarok: Karácsonyi dekoráció az otthonomban - 2019     Kézműves sarok: Télies dekoráció a szobámban - 2020     Kreatív sarok: Tavaszi dekoráció a szobámban - 2020    Most pedig érkezzen akkor a Nyári dekoráció a szobámban - 2020 :     1. Színes pomponok kis, díszes üvegben        A Pepco akciójában vásároltam múltkor két csomag kreatív szettet, amik szerencsére nem voltak teljesen egyformák, így sok-sok extra kreatív dologgal gazdagodtam.        Köztük volt egy csomó különböző méretű és színű pompon is, amiket gyorsan beletettem a fehér pöttyös, rózs

Kreatív és kézműves sarok: Kreatív hét - 2. rész

Kép
Sziasztok! :)    A Kreatív hét második felvonásában egy Scrapbook és Pocket Letters Haul témájú bejegyzéssel érkezem.    Tudjátok, hogy mindig örömmel vásárolok különböző kreatív és hobby boltokban. Erről már sokat írtam és sok bejegyzést is készítettem. A minap eldöntöttem, hogy rendelek magamnak az internetről egy nagyobb összegű kreatív csomagot.    Először zsákbamacskára gondoltam, meglepetésdobozra, de rájöttem, hogy ár-érték arányban az nekem túl drága, ráadásul ki tudja, hogy végül mit fognak küldeni? Ha olyan dolgokat, amik nem tetszenek, csak szimplán ráfizetek...    Így jött az ötlet, késő este, fél 12 körül, hogy keresgélek a neten, ahol végül teljesen véletlenül rátaláltam az Artmie - Kreatívház webshop jára.        Az Ő termékeikből válogattam össze a csomagom, amiről most hozok egy unboxing (kicsomagolós) cikket.     Előre leszögezem, hogy ez a bejegyzés nem reklámozás céljából készült és semmiféle hasznom nem származik belőle. Sem anyagi, sem semmilyen más! 1.     A ren

Kreatív és kézműves sarok: Kreatív hét - 1. rész

Kép
Sziasztok! :)    Kicsit elakadtam most a könyvekkel és az olvasással, viszont újra belelendültem a kreatívkodásba, így hát úgy döntöttem, hogy ebben a pár napban, a blogon, egy Kreatív hetet fogok tartani. :)    Az első rész keretein belül hozom a legújabb Scrapbook és Pocket letters újdonságokat, amiket az elmúlt két hónapban készítettem. Utoljára még valamikor május végén volt ilyen témájú bejegyzés.      Kreatív sarok: Scrapbook és pocket letters... most ezeket készítettem - 3. rész   A témák között szerepel örök szerelmem Párizs, az olvasás, a habos-babos rózsaszín, Lewis Carroll: Alice Csodaországban című regénye, a rusztikus hangulat, a Shabby Chic stílus és még sok-sok minden más.  Íme: Olvasás és tudás Habos-babos     Alice Csodaországban Rusztikus hangulatban Párizs, te csodás! Monokróm kék Scabby Chic

Képregény ajánló: Jody Houser - Hat (Stranger Things)

Kép
Jody Houser Hat (Six) Stranger Things képregények – 2. kötet Magyar kiadás éve: 2020 Fülszöveg: 1978. AMERIKA. MÉG JAVÁBAN TART A HIDEGHÁBORÚ, FÉNYKORÁT ÉLIK A VESZÉLYES TUDOMÁNYOS KÍSÉRLETEK… Francine a hetvenes évek átlagos tinédzsere lehetne, ha nem lennének bizonyos mentális képességei. Így ahelyett, hogy az amerikai iskolások hétköznapjait élné, kénytelen Dr. Brenner felügyelete alatt tölteni napjait a Hawkins Laboratóriumban. A lány azonban egyre inkább úgy érzi, hogy kihasználják, és képességeit fegyverként akarják használni. Végül egy olyan sötét jövőkép kezd körvonalazódni előtte, amelynek semmiképp sem akar részese lenni. Persze Francine számára a jövő könnyen megváltoztatható és irányítható…    Majdnem pontosan egy éve jelent megy magyarul az első kötet, A túloldalon, ami Will szemszögéből mutatta be a Stranger Things sorozat első évadának eseményeit és engedett nekünk betekintést Tótágas posztapokaliptikus világába.    Most pedig megrendeltem, hozta a futár és gyorsan el is

Jóbarátok Book Tag

Kép
Sziasztok! :)    Éppen most olvasom Saul Austerlitz: A Jóbarátok-generáció című könyvét és kicsit lassan haladok vele, hiszen nem regény, így nincsenek benne párbeszédek, de eddig nagyon tetszik.    Úgy gondoltam, hogy mielőtt hozom az értékelésem a kötetről, érkezem a blogra egy Jóbarátok témájú könyves kérdőívvel.     Forrás: Egy könyvfüggő vallomásai blog    A válaszaim pedig a következőek: 1. MONICA | Egy könyv, a kedvenc maximalistáddal    A való életben az idegeimre menne, de Hercule Poirot igazi zseni és persze egy igazi maximalista, plusz ebben a kötetben az egyik szereplő és maga az áldozat is (Amyas Crale, a festő) maximalista. 2. CHANDLER | Egy könyv, a kedvenc viccelődő karaktereddel    Pont most olvastam újra Kami Garcia és Margaret - Lenyűgöző teremtmények című könyvét, amiben a főszereplő legjobb barátjának, Linknek, mindig volt valami jópofa beszólása. 3. PHOEBE | Egy könyv, a kedvenc hóbortos karaktereddel    A Vakáció ​Mr. Darcyval főszereplője, Jane, maga is óriási A