Még több Gothic Seaside témájú könyvet ajánlok - Gothic Seaside hónap a blogon - 9. felvonás

 Sziasztok! :)

   Hozok újabb hét olyan kötetet, amik még beleillenek a tengerparti gótika hangulatába, tematikájába.

   Íme a lista:

1. Lois Duncan - A másik én

   Alapvetően egy ifjúsági regényről beszélünk, mert tizenéves tinédzserek a szereplők, de ez senkit se riasszon el, mert a stílus, az alapötlet és a légkör, engem leginkább az egyik nagy kedvencemre a Rebeccára (A Manderley-ház asszonya) emlékeztetett, valamint volt egy kis E. Lockhart féle A hazudósok beütése is.

   Rájöttem, hogy Lois Duncan történetei nekem egyre jobban tetszenek. Már a Sötét folyosók is magával ragadt, aztán még jobban szerettem az Időbe zárva című írását és most ez a sztori megint kiemelkedett az eddigiek közül.

   Érdekes egybeesés az is, hogy az írásaiban mindig van valami olyan épület, ami központi szerepet játszik a történetben.

   A Sötét folyosókban az iskola, a Blackwood Hall volt az, az Időbe zárva című kötetben a családi birtok, Árnyasliget, itt pedig ugye Lauire otthona, az Oromház.

   Végtelenül megtévesztő a borítón lévő piros szöveg, hogy Stranger Things fanoknak kötelező darab és ajánlják, mert a címen kívül, a kettőnek semmi köze egymáshoz, de tényleg. Nem is értem.

   Ami a legjobban elnyerte a tetszésemet, azok a helyszínek voltak.

   Először is a sziget, ahol az emberek egy kis csoportja szinte már-már elzárva, kívülállóként élt, ráadásul felsőbbrendűnek is hitték magukat. Tipikus, mégis átjött, hogy ők mennyire mások a szárazföldiektől.

   Aztán ott volt még az Oromház, Lauire családjának az otthona, az ódon kúria, ami titkokkal teli és egy sziklás oromra épült, alatta pedig a végtelen óceán.

   Nem árulok el nagy titkot, hiszen a fülszövegben is benne van, hogy főszereplőnk hamar rájön, régen elveszett ikertestvére akar rajta bosszút állni, majd szépen-lassan átvenni a helyét az életében.

2. Hegedűs Noémi - Ház ​a kelta keresztnél

   A hangulata kapott el igazán, mert az valami eszméletlen volt. Annyira érződik, hogy a szerző Cornwallban él, hogy ismeri a tájat, mert a lapok szó szerint életre keltek a kezeim között.

   Eleinte egy szuper történetet olvastam, ami vitt magával és olyan dolgokba botlottam, mint a ködös, vidéki Anglia, egy csodás cottage, ahol egy sérült nő új életet kezd.

   Szóval ilyen totál Holiday légköre volt, ami nálam már csak jót jelent.

   Innen pedig – a fülszöveget figyelmesebben elolvasva – nem teljesen váratlanul, egy szuper Halloween esti olvasmányom is lett, szellemekkel, árnyakkal, szeánszokkal és pár igencsak hátborzongató eseménnyel.

   Amit újfent imádtam, mert hát ezért vesz az ember a kezébe könyvet ebben az időszakban, szóval repesett a szívem a boldogságtól.

   Volt itt kisvárosi romantika, második esélyek sora, sok titok és egy szimpatikus főhősnő, na meg néhány magyar vonatkozás, megannyi érdekes történelmi utalás és még sorolhatnám.

   A stílus könnyed, olvasmányos, haladós, szép szóképekkel teli.

   Szóval úgy kellett nekem ez a sztori, mint egy falat kenyér. Megmelengette a szívem, miközben kiválóan borzongatott is.

3. Sarah Pearse - A ​pihenőhely 

   A fejezetek újfent rövidek, haladósak, amit értékeltem, akárcsak a hideglelős atmoszférateremtést és bár kissé klisés volt, hogy szinte megint ugyanarra a sémára lett felhúzva, nekem mégis tetszett.

   Itt sem hiányozhatott a rovott múltú, „átkozott", de újjáépített hely, jelen esetben A pihenőhely, amit aztán persze megint valami brutális időjárási viszony zárt el a külvilágtól és ahol hullottak az emberek, mint a legyek.

   Nekem mindenki gyanús volt, állandóan másra terelődött a gyanú, ráadásul itt sem maradhatott el a sorozatgyilkos szál sem.

   Tipikus második kötet, olyan átvezetőnek érzem a végső lezáráshoz, ami remélem, hogy hamarosan meg fog majd jelenni külföldön és idehaza is.

   A vége már előre vetített bizonyos dolgokat, ami nem spoileres az az, hogy Elin elutazik, tehát megint menni fog valahová és gondolom minden kezdődik előlről, miközben más dolgok meg folytatódnak. Naná.

4. Guillaume Musso - Az ​írók titkos élete 

   Ez volt a második könyvem Mussotól, de biztosan nem az utolsó.

   Jobban tetszett, mint A szajnai ismeretlen, mert rövidsége ellenére sokkal jobban lekötött, mint az a regény.

   Gyorsan haladtam vele, nagyon érdekelt, hogy hová fog kifutni végül.

   Az írói stílus is gördülékenyebb volt, a történet pedig megrázó és felkavaró.

   Amikor a kezembe vettem és elolvastam a fülszövegett, azt hittem, hogy úgy nagyjából tudom mire számíthatok, de nem lett igazam.

   Musso még az utolsó oldalakon is meglepett és egyáltalán nem azt kaptam tőle, amit vártam, de ez így mindenképpen jó volt.

   Kedveltem a szereplőket, főleg az írót, aki sötét és súlyos titkokat rejtegetett, de Rapha is szimpatikus volt. Mathilde roppant megosztó karakternek bizonyult.

   A helyszín teljesen elvarázsolt. A világtól elzárt kis sziget, összetartó lakóival és az írók titkos életével. *_*

5. Alex Michaelides - A ​harag

   A harag egy megbízhatatlan könyv. Erre jó lesz felkészülni!

   A narrátorban nem lehet megbízni és úgy lényegében senkiben és semmiben sem. Mindenki hazudik, mindenki ármánykodik, mindenki vetít és hárít, sokszor kicsit nehéz követni, hogy akkor ki-kivel van vagy éppen ki-ki ellen van.

   Rövid, velős fejezetekből áll, így roppant haladós. Ha valóban nekiülünk, akkor akár egyetlen nap alatt a végére lehet érni.

   Nem akarok és nem is fogok róla spoileresen beszélni, viszont így nehéz olyat írnom, ami érdekes lehet, mert akkor fontos és lényeges dolgokat árulnék el.

   Mindent összevetve, mégis az a legbiztosabb, hogy az összes karakter megosztó, antihősök ők, akikkel igen nehéz azonosulni, együttérezni, de pont ezért olyan kiemelkedő ez a regény.

   Az elbeszélő, Elliot, ide-oda ugrál az időben, kiszól hozzánk olvasókhoz, mindenről elmondja a véleményét, kikéri a mi véleményünket is, néha fél, hogy elítéljük őt vagy a többieket és a többi.

   A sztori így lesz valamilyen szinten meta, ráadásul a vége, a befejezés…Ó, te jó ég! Az valami végtelenül felkavaró és bizarr.

   Engem teljesen megdöbbentett. Nem is igazán tértem még magamhoz, sőt volt, amit nem teljesen értettem meg. Hagyott bennem bőven kételyeket és megannyi kérdést vetett fel. Ez mondjuk lehet az én butaságom és szegénységi bizonyítványom is…

   Alex Michaelides profi abban, hogy olyan függővégeket alkosson, amitől az ember a fejét fogja. Szinte már vártam, hogy bedob valamit az utolsó oldalon, akár még az utolsó mondatban is és persze igazam lett. Valóban ez történt.

   Engem most is megvett és elvarázsolt az írása, kikapcsolt és elgondolkodtatott, meglepett és kellően megrázott.

   Természetesen ajánlom. Úgy gondolom, hogy igazán megosztó kötet lesz. Sokan fogják utálni és sokan imádni.

6. Lucy Clarke - A ​Szörfház

   A szerző eddig összes magyarul megjelent könyvét olvastam már, de nekem ez volt a legjobb. Nagyon tetszett. :)

   Izgalmas volt, fordulatos, meglepő és közben végtelenül emberi, már ami a főszereplőt, Beát illeti.

   Szimpatikus főhősnő volt, egyből megkedveltem, az viszont igaz, hogy rettentő naiv volt és befolyásolható.

   Mert bizony könnyen rá lehet jönni, hogy ki áll a dolgok mögött és miért, de nekem mégsem vont le a regény értékéből, mert akkor is voltak benne meglepő pillanatok.

   Igazán hű képet fest arról, hogy mi történhet egy hiszékeny emberrel, ha egy olyan közegbe kerül, ahol nem ismeri a nyelvet és tulajdonképpen az embereket sem.

   Imádom a XXI. Század kiadó keménytáblás thriller köteteit. Olvastatják magukat, haladósak és közben lebilincselőek.

   Tökéletes kikapcsolódás volt és ezt is vártam tőle.

   Szuper, ilyen kis késő nyári- nyárzáró olvasmánynak bizonyult.

7. Alexandra Christo -  Egy birodalom végzete

   Most végre magyarul is olvasható Alexandra Christo bemutatkozó regény, ami egy belevaló retelling, méghozzá A kis hableány merész, újszerű, sötétebb feldolgozása.

   Elöljáróban csak annyit mondok, hogy óriási elvárásokkal kezdtem hozzá. Nálam az év egyik leginkább várt kötete volt, amivel igaz nem vagyok maradéktalanul elégedett, de azért tetszett és bátran ajánlom mindenkinek.

   Mindenképpen érdekes, hogy habár ismert tündérmese feldolgozás, mégis csak elnagyolt vonalakban követi Ariel és Eric herceg réges-régi kalandjait.

   Az írónő biztosra ment és saját mitológiát teremtett, egyedi világfelépítéssel, sokféle és sokrétű eredettel, amibe itt-ott belecsempészte a szirénekről szóló ősi mítoszokat, legendákat.

   A legnagyobb bajom mégis az volt ezzel az egésszel, hogy sajnos egyetlen szereplőt sem tudtam igazán megkedvelni. :(

   Végig úgy éreztem, hogy Lira és Elian sem szeretik önmagukat, gyilkos múltjuk miatt állandó, de ki nem mondott bűntudat gyötri őket és ezáltal nekem is unszimpatikusak maradtak.

   Persze értékelem, hogy sajátosan, de keresték a megváltást, ráadásul a könyv felétől szép ívű, pozitív karakterfejlődésen estek át, ám a kezdeti ellenszenvemet végül képtelen voltam leküzdeni. Elvégre az első benyomás mindig fontos.

   A regény egy igazi antihős sztori, hiszen már a legelején szembesülünk azzal, hogy mindkét főszereplőnek megannyi élet és vér tapad a kezéhez, ami már önmagában sajátos, cseppet sem megszokott.

   Mindketten egy kegyetlen, gyilkosságokkal teli világban élnek, de azért Elian tetteit még meg lehet bocsátani, hiszen mindig önvédelemből, megelőzésből öl.