A nagy Jane Eyre - projekt: Negyedik rész

 Sziasztok! :)

     A nagy Jane Eyre - projekt negyedik felvonásában Rachel Hawkins: Árnyékfeleség című könyvéről hozok egy kis ajánlót, értékelést.

   Íme:

   Rachel Hawkins Jane Eyre feldolgozása egy jó olvasmány lett a számomra, de a mosolyom nem őszinte teljesen, hiszen egy olyan kötetről beszélek, ami az én szememben végtelenül pofátlan regény lett.

   Igen, azt hiszem a pofátlan a legjobb szó rá, mert erősen felháborított és sokszor taszított is, ám mégsem tudok rossz emlékként visszagondolni rá, mert közben meg szórakozató is volt.

   A szerzőnő egyébként az egyik kedvenc íróm, de sosem voltam maradéktalanul elégedett a munkásságával, mert például a Hex Hall könyveket szerettem tőle, meg Az örökösnőt is, de például az Erin Sterling álnéven írt boszorkányos romantikusai nem a legjobbak és akkor még elég szépen fogalmazok...

   Szóval érdeklődéssel, de nem kevés bizalmatlansággal kezdtem neki az Árnyékfeleségnek, ami ugyebár a Jane Eyre modern, thriller átirata, és amiben egyszerűen borzalmas emberek szerepeltek!

   Az eredetit ugyebár imádtam és elismerem Edward Rochester minden hibáját, de itt az Árnyékfeleségben még Jane is borzalmas volt, Bea is, sőt mindenki. Mindenki!

   Iszonyatosan rossz emberként ábrázolta az újragondolt karaktereket, nem is tudtam szeretni, de még sajnálni sem őket. Önzők, gyilkosok és gonoszak, kicsinyesek, no meg utálatosak voltak. 

   Igazi antihősök, akik semmiből sem tanultak, mégis meglett a jutalmuk és ez hát annyira negatív és lehangoló volt, no meg pofátlan, ahogy azt fentebb is említettem már.

   A vége meg ködös, már ami bizonyos szereplők sorsát illeti. Jó lett volna konkrét álláspontot foglalni!

   Jó volt így szabadon Charlotte Brontë után olvasni, mert nagyokat mosolyogtam a sok utaláson, a párhuzamokon és például azon, hogy Adéle itt egy örökbefogadott kutyus volt, akit a ,,drága" Eddie azért vett magához, mert így akarta megkedveltetni magát Jane-nel és még sorolhatnám.

   Ezeken tényleg jókat nevettem, de közben meg annyira rémes alakokról szólt, hogy nehéz volt nem utálni őket.

   Az viszont tagadhatatlan, hogy gyorsan haladtam vele, olvastatta magát és izgalmasnak bizonyult.

   Sokkolt, de jó értelemben, szóval nem bántam meg, hogy sort kerítettem rá.

   Akik szerették a Jane Eyre-t, azoknak jó kis kikapcsolódás lehet, de kicsit sem kell komolyan venni.

   Akik olvastak már az írónőtől, azok szerintem inkább jobban járnak, ha tőle, ebben a műfajban, inkább Az örökösnőt veszik majd a kezükbe. ;)

   Akik meg valami tényleg jó kis Jane Eyre retellingre vágynak, azoknak meg inkább a Jane Steele-t ajánlom!