Két Rázós kötet, amiket mostanában olvastam és amiket imádtam *_*
Sziasztok! :)
A mai bejegyzésemben két Rázós könyvet ajánlok, amiket egyszerűen imádtam, szóval olvassátok őket ti is.
Íme:
1. RuNyx - Az uralkodó
Tavaly ősszel olvastam az első két részt, ami Tristan és Morana sztorija volt és azokat imádtam, meg úgy alapjában véve szeretem RuNyx stílusát, szóval alig vártam ezt a történetet és már most fenem a fogam a folytatásokra is.
Olvasmányosan vérforraló sztori volt ez is. Nagyon szerettem.
Dante és Amara szerelme olyan elrendeltetett, már-már magától értetődő, a kémia jól működik, szóval semmi, de semmi kivetnivalót nem találtam ebben a könyvben.
Na jó, talán csak annyit, hogy a maffiarománcoknál már megfigyeltem: a karakterek ölnek, lopnak, csalnak, hazudnak, szóval bűnözők, hiszen ez a lényege, de fel vannak háborodva a gyermekbántalmazáson. Ne értsetek félre! Nem azt várom, hogy szeressék, csak érdekes erkölcsi dolog ez, hogy mindent csinálnak, ezerrel ölnek meg hasonlók, de az már nekik is sok…nekem ez furcsa, mert hát mégiscsak bűnözők, na. Mit vártak?
Ám ismétlem, ez nemcsak erre a dark romance maffia regényre illik, hanem kb. mindegyikre.
Sajnálom, hogy RuNyx munkássága nem kap még nagyobb figyelmet idehaza, mert teljes mértékben megérdemelné.
Pazar a stílusa, én imádom. Jól ír, jó témákhoz nyúl. Sorban jelenhetnének meg a könyvei és nem! nem a RD-nél!!!, hanem a KMK-nál.
2. J.T. Geissinger - Levelezőtárs
Igazából már este kiolvastam, sokáig fenn voltam és persze azóta is keresem a szavakat.
Szinte semmit sem tudtam erről a kötetről, csak azt, hogy sokkoló a végén a csavar és azt, hogy erotikus. A Bookline csoportban ajánlották többen is és azt mondom: már ezért megérte belépni a csoportba!
Igaza van azoknak is, akik azt írták előttem: ezt a könyvet pontosan így kell olvasni, hogy nem tudsz róla semmit.
A tipikus félmeztelen pasis borító egy igencsak addiktív történetet takar, szóval, akiket netán az tántorítana el, engedjenek a kísértésnek meg megéri, de még mennyire!
Őszintén mondom, gondoltam én már mindenre, de mégsem sikerült kitalálnom a végét. Arra már a felén túl gyanakodtam, hogy SPOILER Aiden szellem, de arra nem, hogy Kayla is az…SPOILER VÉGE
Nagyon mocskos volt, telis-tele forró jelenetekkel, amikből mondjuk sokszor kizökkentett ez a nyuszis becézési forma, mert hát elég nevetségesnek hatott. Ám ez sem zavart igazán, mert a két főszereplő között működő kémia elsöprő volt.
Az ilyen történetekért olvasok romantikus, erotikus és dark romance regényeket. Annyira jól átjöttek az érzelmek, a vágy, az a nyers, zsigeri vonzódás. Ah, imádtam.
Figyelmeztetett ugyebár a szellemek címke, de erre tényleg nem készültem fel. :(
Ez a történet még sokáig velem marad, talán még egyszer újra is fogom olvasni, teljesen más szemmel nézve, tudatában a borzasztó igazságnak.
Volt, amikor még kicsit féltem is, mert annyira hideglelős volt a ház, amiben Kayla lakott és az ott észlelt dolgok. Huh. Libabőr.
Megosztó kötet, látom Molyon is, mert megnéztem még a befejezés után az értékeléseket, de én azoknak a táborát erősítem, akiknek nagyon tetszett és ajánlani fogják.





Megjegyzések
Megjegyzés küldése