Palotás Petra - Circus Monte-Carlo

 Sziasztok! :)

   A mai bejegyzésemben egy újabb Palotás Petra sorozatról, pontosabban duológiáról hozok egy kis rövid ajánlót, kedvcsinálót. :)

   Íme:

1. Palotás Petra - Kötéltánc

   Ez egy olyan történet volt amit imádtam. *_* Mondjuk a végét kikérem magamnak, mert valami borzalmasan falkaparós, több féle szálon is, de nem baj, már itt a folytatás és el is fogom hamarosan kezdeni.

   Nem szeretem a cirkuszokat, olyan vagyok, mint Cili, ellenzem őket, mert a bohócoktól félek, az állatokat pedig sajnálom. :(

   Viszont a cirkuszos sztorik mindig is vonzottak és sokáig azt hittem, hogy majd az Éjszakai cirkusz vagy a Lány a kötélen kárpótolnak érte, de nem így lett, mert ez a kötet tette fel nálam az i-re a pontot a cirkuszos történetekben.

   Beleláthattunk a cirkusz lakóinak dolgos hétköznapjaiba, miközben sok szó esett a magánéletekről,

sőt bizonyos szereplők múltjáról.

   Nagyon szerettem Izabel, Valentin, Simone és Johanna négyesét, de utáltam például Sophie-t, Emilyt és Christophert is, sőt az egész képmutató rendszert, úgy ahogy van.

   Az állatokat, főleg Charlie-t, na őket imádtam. Annyira jó volt látni, hogy megbecsülik őket és szeretik, na meg törődnek velük. *_*

   Ciliről és Gergőről még nem tudom pontosan, hogy mit gondoljak…

   Az biztos, hogy a fülszöveg jól mondja: a csillogás mögött ott rejlik a kegyetlen valóság.

   A kiadás megint elképesztő szép, igényes. A borító képei újfent egy egész képet adnak.

2. Palotás Petra - Szemfényvesztés

   Ez a második és egyben befejező rész kicsit rövidebb volt, mint az első, de annál tartalmasabb és persze ugyanúgy tetszett, sőt, talán még egy kicsit jobban is.

   Az események ott vették fel a fonalat, ahol a Kötéltánc véget ért, pontosabban pár héttel a katasztrófikus és végtelenül tragikus történések után…

   A cirkusz igyekezett magához térni az őt ért károk és halál után, miközben még mindig az volt az álmuk, hogy eljussanak a nevükhöz illő Monte-Carlóba.

   Palotás Petra annyira szépen ír, ezt nem tudom elégszer hangsúlyozni.

   Egyszerre modern, közben mégis lírai. Nagyon jól megragadja az adott korszak hangulatát. A szereplői valóban olyanok, mintha élnének, lélegeznének. Közel kerülnek hozzánk, velük együtt élünk meg minden tragédiát és örömet.

   Izabel most is nagy kedvencem volt, drukkoltam neki és Valentinnak. Jó párost alkottak.

   Szegény Johanna és Simone még mindig a múlt fogságában ragadtak és kénytelenek voltak megküzdeni az őket kísértő démonokkal.

   Ismét egyszerre láthattuk a cirkusz életét és a karakterek magánéletét.

   Minden percét élveztem, mert izgalmas volt, érzelmes és reményt keltő.

   Az állatok szeretete és megbecsülése újra fontos szerepet kapott. Ennek örültem.

   A befejezéssel teljes mértékben elégedett voltam, szerintem ezt jobban nem lehetett volna lezárni. :)

   Szuper kis duológia, nagyon ajánlom. (L)