Fangirl üzemmód: Finnick Odair

Sziasztok! :)

   Hozok most egy új cikket a blogon, ami talán majd visszatérő bejegyzés lesz, csak más-más témában.

   Azért írom, hogy csak talán, mert anno ugyanezt ígértem a  Könyves véletlenek rovat első részénél is és sajnos még azt sem folytattam... :(

   A lényeg, hogy mostanában rengeteg Book Tag-nél és más, egyéb bejegyzésben említettem Finnick Odair nevét és karakterét, így hát úgy döntöttem, hogy összeszedek pár idézetet és képet róla - igyekeztem olyan képeket válogatni, amik tökéletesen illenek az idézethez - amik teljesen alátámasztják, hogy miért is ő az én tökéletes és egyetlen könyves álompasim. (L) :)

   Az idézetek Suzanne Collins - Futótűz és A kiválasztott című könyveiből származnak.

   A képek és bejegyzések SPOILERt tartalmaznak!


,,Finnick elszavalja egyik saját versét, amelyet egyetlen igaz, kapitóliumi szerelméhez írt, mire a közönség soraiban vagy százan elájulnak, mert azt hiszik, a költemény róluk szól."

,,Már azelőtt meghallom a rágcsálást, hogy az illető odalépne mellém, és amint megfordulok, Finnick Odair hírhedt tengerzöld szemei közvetlen közelről merednek rám. Bekap egy kockacukrot, és nekitámaszkodik a lovamnak. 

– Helló, Katniss! – Úgy köszön, mintha ezer éve ismernénk egymást, pedig soha nem találkoztunk. 

– Helló, Finnick! – köszönök vissza, és próbálok lazának tűnni, pedig a közelsége igencsak feszélyez, főleg, hogy a fickó gyakorlatilag tök pucér. 

– Kockacukrot? – kérdezi, és felém nyújtja a kezét. – Eredetileg a lovaknak szánták, de kit érdekel.

Ezek a pacik még évekig ropogtathatják a kockacukrot, ellenben te meg én… ha mi meglátunk valami édeset, jobban tesszük, ha rögtön megkaparintjuk."

,,Belém hasít a féltékenység. Persze nem Finnickre vagy Annie-re vagyok féltékeny, hanem a bizonyosságra. Ha valaki rájuk pillant, semmi kétsége nem lehet afelől, hogy ez a két ember szereti egymást."

,,Finnick végigsimítja a ruhám gallérját. – Rosszkor jött ez a Mészárlás. Úgy élhettél volna a Kapitóliumban, mint egy királykisasszony. Mindened meglehetett volna. Ékszerek, pénz, amit csak akarsz.

– Nem szeretem az ékszereket, és több pénzem van, mint amennyi kell. Ha már itt tartunk, elárulnád, hogy te mire költöd azt a rengeteg pénzt, Finnick? – kérdezem. 

– Ó, én már évek óta nem foglalkozom olyan közönséges dolgokkal, mint a pénzügyek – feleli Finnick. 

– Akkor mivel fizetnek azok a rajongók, akik a társaságodat élvezhetik? – kérdezem. 

– A titkaikkal – feleli Finnick halkan. Olyan közel hajol hozzám, hogy a szája majdnem az ajkamhoz ér. – Veled mi a helyzet, tűzlány? Neked vannak olyan titkaid, amikre érdemes lenne vesztegetni a drága időmet? 

Magam sem értem, miért, de elpirulok, aztán gyorsan összekapom magam. – Nincsenek – suttogom –, az életem nyitott könyv. Úgy vettem észre, mindenki előbb tud a titkaimról, mint én. 

Finnick elmosolyodik. – Azt hiszem, ebben igazad lehet. – Oldalra pillant. – Itt jön Peeta. Sajnálom, hogy le kellett fújni a lagzit. Tudom, milyen szörnyű lehetett ez nektek – mondja, aztán bekap egy kockacukrot, és eloldalog. 

Peeta megáll mellettem, rajta is ugyanolyan ruha van, mint rajtam. – Mit akart tőled Finnick Odair? – kérdezi. 

Megfordulok, a számat Peeta szájához közelítem, és Finnicket utánozva lesütöm a szememet. – Megkínált kockacukorral, és szerette volna megtudni a titkaimat – mondom csábító hangon. 

– Ajjaj – nevet Peeta. – Ez komolyan hangzik. 

– Majd mesélek, ha már nem futkározik a hátamon a hideg."

,,– Na mi folyik odalent, Katniss? Összefogtak az emberek? Megesküdtek, hogy nem fogják bántani egymást? A fegyvereket pedig a tengerbe hajították, hogy így szegüljenek szembe a Kapitóliummal? – kérdezi Finnick gúnyosan. 

– Nem – mondom. 

– Nem – ismétli Finnick. – Mert ami történt, megtörtént. És akik most az arénában vannak, nem véletlenül lettek győztesek."

,,– Megyek, felkeltem Peetát – mondom, miután végzünk a kenekedéssel. 

– Várj, még ne! – állít meg Finnick. – Ébresszük fel együtt. Fölé hajolunk összekent képpel. 

(…) 

– Peeta, kelj fel! Ébresztő! – szólítom halkan. 

Ahogy kinyitja a szemét, úgy pattan fel, mintha áramütés érte volna. 

– Ááá! – üvölt rémülten."

,,– Őt nem hagyhatom itt – mondja Finnick. – Rajta kívül alig akad valaki, aki kedvel. 

– Nekem semmi bajom Magsszel – mondom."

,,– Szegény Finnick. Életedben először nem nézel ki dögösen, mi? – szívatom. 

– Úgy valahogy. Ez az érzés mindenesetre ismeretlen számomra. Te hogy bírtad ennyi éven át? – kérdezi. 

– Nem néztem tükörbe. Ne aggódj, majd megszokod – mondom."

,,A lábaim szinte maguktól mozognak, ahogy az asztalhoz lépek. A hologramtól pár centire állok meg. Kinyújtom a kezem, és megmarkolok egy gyorsan villogó zöld pontot. 

Valaki odalép mellém, a teste megfeszül. Természetesen Finnick az. Mert csak egy másik győztes tudja észrevenni, amit én rögtön kiszúrok. Az aréna. Tele podokkal – vagy csapdákkal –, amelyeket a Játékmesterek irányítanak. Finnick megsimogat egy folyamatosan világító piros pöttyöt az ajtó felett. – Hölgyeim és uraim… 

A hangja halk, de az enyém már erősen visszhangzik a teremben. 

– Kezdődjék hát a Hetvenhatodik Éhezők Viadala!"

,,– Hé, Finnick! – szólok utána. – Azért lehet, hogy nem ártana nadrágot húznod. 

Finnick a lábára pillant, mintha most esne le neki, hogy mi van rajta. Aztán ledobja a köntösét, és ott áll előttem egy szál alsógatyában. 
– Miért? Csak nem találod túl merésznek a szerkómat? – kérdezi, és kihívó pózba vágja magát."

,,Egyszer olyan sokáig marad a víz alatt, hogy már azt hiszem, megfullad, aztán egyszer csak közvetlenül mellettem előbukkan a mélyből, és halálra rémít. 

– Ezt ne csináld – mondom. 

– Mit? Ne jöjjek fel, vagy ne maradjak lent? – kérdezi. 

– Ne gyere fel… Vagyis ne maradj lenn… Ne csináld egyiket se."

,,Egyáltalán nem bánnám, ha egész délelőtt kettesben maradhatnánk, de úgy másfél óra múlva valaki megáll mögöttem, átnyúl a vállam fölött, és könnyedén megköti a bonyolult csomót, amivel már jó ideje bajlódom. Természetesen Finnick az, aki valószínűleg az egész gyermekkorát azzal töltötte, hogy háromágú szigonyt hajigált és halászhálót csomózott. Felkap egy hosszú kötelet, villámgyorsan köt rá egy csúszóhurkot, és poénból eljátssza, hogy felakasztja magát."

,,Lenn a mélyben megpillantom Finnicket, aki kétségbeesetten kapaszkodik a létrába, miközben három mutáns próbálja lerángatni. Amikor az egyikük hátrarántja Finnick fejét, hogy átharapja a torkát, valami bizarr dolog történik. Mintha én lennék Finnick, és a szemem előtt lepörögnének életem képei. Egy hajó árbocát látom, egy ezüst ejtőernyőt, a kacagó Magst, a rózsaszín égboltot, Beetee háromágú szigonyát, Annie-t menyasszonyi ruhában, a part menti sziklákat nyaldosó hullámokat. Aztán vége."