Könyvkritika: Louisa May Alcott - Fiatalurak és Louisa May Alcott - Jo fiai

  Sziasztok! :)

 

   Két, mostanában olvasott kötet rövid, ám annál lényegre törőbb értékelésével jövök, amik nálam A nagy Louisa May Alcott könyves kihíváshoz tartoznak.

Louisa May Alcott

Fiatalurak (Little Men)

Magyar kiadás éve: 2006-tól folyamatosan

Fülszöveg:

A ​March család kalandjai folytatódnak. Jo March nem is lehetne boldogabb: van két kisfia, ráadásul egy tucat tanítványa a plumfieldi rendhagyó iskolában, melyet férjével, Bhaer professzorral együtt vezet. Ám a fiúknak megvan az a tulajdonságuk, hogy örökké bajba keverednek, még akkor is, ha a jószívű, kedves Marchék viselnek gondot rájuk. Zűrzavar és kalandok kísérik a fiúk útját, amíg megtalálják helyüket Plumfield közösségében.

Louisa May Alcott (1832-1888) Pennsylvaniában született. Mire ő és három nővére kinőtt a gyermekkorból, cseppet sem gyakorlatias apjuk csődbe vitt egy forradalmian idealista oktatási elveken alapuló iskolát (a Fiatalurak iskolájának mintaképét), egy gazdaságot és egy utópisztikus vegetáriánus közösséget. Louisának tehát már kamasz fejjel ki kellett találnia valamit, amivel hozzájárulhat a családi bevételhez. Néhány évig rémtörténeteket, illetve melodramatikus ponyvaregényeket szállított folyóiratoknak. Ezután arra gondolt, hogy ő és három nővére tökéletes modellek lennének egy komolyabb regényhez (Jo March úgy külsőre, mint jellemre az ő tükörképe). Így született meg a Kisasszonyok, amelyből hamar klasszikus lett. Hangneme moralizáló, de sohasem didaktikus, életszerű alakjainak és helyzeteinek köszönhetően az olvasók mohón várták a folytatásokat, s ez a családregény-folyam sok évvel a szerző halála után még mindig képes megindítani az olvasót.

   Ezzel a kötettel most lassan haladtam, de nem baj, mert azért tetszett nagyon. :)

   Jo immáron felnőtt nő, Jo néni, aki férjével együtt vezeti a Plumfield iskolát.

   Nem is meglepő, hogy ez az iskola sokban különbözik a többitől, hiszen Jo egyénisége és a dolgokhoz való nem mindennapi hozzáállása rányomja a bélyegét erre az intézményre is, ami egyébként egy kicsit sem baj. Szerettem volna én is ebbe az iskolába járni, része lenni a tanulásnak és a kalandoknak.

   A March testvérek itt már „csak" mellékszereplők, beköszönnek egy-egy jelenet erejéig vagy emlegetik őket, de igazából már nem rajtuk van a hangsúly.

   Teddy bácsit most is nagyon szerettem, őt egyszerűen nem lehet nem szeretni. *_*

   Most sem maradt el az erkölcsi nevelés, a sok-sok tanulság és sajnos az elmúlással és a gyásszal is szembe kellett néznünk. :(

   Összességében elmondható, hogy nem egy könnyű olvasmány, sokszor lassan haladtam vele, olyan is volt, hogy nem volt hozzá kedvem, de amikor újra a kezembe vettem akkor magával ragadt és vitt a lendület.

   Ide nekem a befejező részt.

Pár szó a borítóról:  Én a Manó Könyvek féle kiadást olvastam, amin pár szereplő sziluettje látható, valamint kártylapok, amiknek jelentősége van és persze sok-sok szép virág.

Louisa May Alcott

Jo fiai (Jo's Boys)

Magyar kiadás éve: 2006-tól folyamatosan

Fülszöveg:

Louisa May Alcott családregényének, a Kisasszonyoknak befejező része a felnőtté válás nehézségeiről, csábításokról, tévutakról és tapasztalatokról egyaránt szól.

Hála az öreg Mr. Laurence örökségének, tíz évvel az alapítás után továbbra is fogadja a diákokat és Jo Bhaer kísérleti iskolája főiskolává növi ki magát. A régi növendékek ifjakká, illetve bájos és céltudatos fiatal hölgyekké serdültek, akik a maguk útját járják a nagyvilágban. Ám egy fiatalnak ugyanannyi gondja akad, mint egy gyereknek, az élet komoly akadályokat gördít a fiatalok elé, akik mind ezek ellenére maradnak, akik mindig is voltak, Jo March fiai.

   Végleg felnőttek a Kisasszonyok, sőt már a Fiatalurak is. :) (L)

   Méltó búcsú volt ez a Kisasszonyoktól, ami eredetileg lányregénynek indult, de családregénnyé nőtte ki magát sok-sok szereplővel.

   Évtizedek teltek el az előző résztől és Jo még mindig rendületlenül vezeti az iskolát, neveli generációk százait, miköben régi tanítványai, az elsők, visszatérnek hozzá, láthatja az életük alakulását. Valaki megtalálta a helyét az életben és jól halad, valaki szimplán csak szerelmes, még másnak igen rosszul alakult a sorsa, de Jo néninre mindenki számíthat, bármit is tegyen.

   Jo még utoljára  egyengeti az útjukat, tanácsokkal látja el őket, miközben láthatjuk a többi testvért is. Természetesen.

   Bevallom, nem volt egy könnyű regény, sokszor lassan haladtam vele, de szívmelengető volt és tanulságos.

   Egyben búcsú ez nekem a teljes magyar Alcott éleműtől is, amit idénre tűztem ki célul magamnak elolvasni. Jó lenne még olvasni tőle, de érdeklődtem és a kiadók sajnos nem tervezik pár olyan könyvét kiadni ami még a maradék lenne. :(

   Új kedvenc szerzőt avattam és habár a Kisasszonyok nem lett kimondott kedvencem, kitörölhetetlen és megismételhetetlen a számomra is. :)

Pár szó a borítóról:  Újfent a Manó Könyvek kiadását olvastam és azon az első részhez hasonlóan egy női sziluett látható. 

   A Kisasszonyokon a fiatal Jo, ezen pedig már az idős, bölcs Jo néni, na és persze sok-sok virág.