Könyvkritika: Kiera Cass - A szirén

Kiera Cass

A szirén (The Siren)

Magyar kiadás éve: 2018

Fülszöveg:

A ​szerelem, amelyért érdemes kockáztatni.

Sok évvel ezelőtt az Óceán megmentette Kahlent a vízbe fúlástól, aki azóta szirénként szolgálva fizeti neki vissza a tartozását, és a hangjával a halálba csalja az embereket. Kahlen egyetlen szavával ölni képes, mégsem tud ellenállni a kísértésnek, hogy a szárazföldön töltse a napjait, figyelje az átlagos embereket, vágyakozva arra a napra, amikor újra szabadon beszélhet, nevethet, és élhet közöttük. 

Kahlen már beletörődött, hogy magányosan tölti szolgálata hátralévő idejét… Ám ekkor találkozik Akinlivel. A jóképű, melegszívű és kedves Akinli megtestesíti mindazt, amiről Kahlen egész életében álmodozott. Bár nem beszélhet vele, mégis hamar kialakul köztük egy kapcsolat, amit egyikük sem tagadhat… És Kahlen nem is akarja megtagadni. 

Az Óceán minden törvényét megszegte, amikor beleszeretett egy emberbe, és örökre el kell hagynia a fiút, ha az Óceán tudomást szerez az érzéseiről. De Kahlen elszánta magát, hogy miután egy életen át betartotta a szabályokat, most az egyszer a szívét fogja követni.

   A legtöbb ember úgy ismerte meg Kiera Cass nevét, hogy először ő volt az az írónő, akinek csodálatos borítóval rendelkeztek a könyvei.

   Aztán egyre többen és többen olvasták el és ismerték meg A Párválasztó sorozatot és hirtelen az is egyértelművé vált, hogy Kiera Cass jól ír.

A magyar kiadás borítója

   Nem igazán tudom, hogy milyen visszhangja volt külföldön A szirén című könyvnek, de számomra az elmúlt pár napban lett egészen egyértelmű és világos, hogy Kiera Cass nagyszerű író és mesélő.

   Mert bizony én is szerettem A Párválasztót, - a külsejét és a belsejét egyaránt - de A szirént egyszerűen imádtam.

   Közel sem volt tökéletes, voltak hibái, de nekem például nem is igazán jött át, hogy ez a regény tulajdonképpen sokkal hamarabb íródott, mint America és Maxon első közös kalandja.

   Kövezzetek meg, de sokkal jobban tetszett, mint bármelyik Párválasztó könyv... :)

   Gyönyörűen megfogalmazott, tökéletesen felépített lírai mű volt, ami rengeteg egyedi dolgot tartalmazott.

   Lehet, hogy kicsit már unjátok, hogy a legtöbb ilyen könyvértékelésembe csupa jókat írok az általam olvasott könyvekről, de úgy érzem, hogy képtelen lennék olyan bejegyzést posztolni, amiben nem tudom ilyen lelkesen és boldogan dicsérni az adott könyvet.

   Ebben az évben eddig szinte csak olyan kötet került a kezembe, aminek a végén elégedetlenül fanyalogtam, ám tegnap este azon kaptam magam, hogy amikor letettem a kötetet a polcra, előtte még gyorsan magamhoz öleltem, majd fennhangon, mosolyogva megjegyezem: Csodálatos könyv! Ez azért jelent valamit... Nem igaz?

   Adott egy lány, Kahlen, aki sok-sok évvel ezelőtt hajószerencsétlenség áldozata lett, de az Óceán végül megmentette őt és szirénné változtatta.

   Kahlen azóta járja a világot - három másik szirénnel - és törleszti az adósságot.

   Időről-időre, ő és a nővérei, énekükkel a halálba csábítanak más embereket és ezzel csillapítják az Óceán éhségét. Az Óceán ugyanis itt egy élő, gondolkodó és végtelenül emberi teremtmény. 

   Ez volt az egyik olyan dolog ami rögtön megfogott ebben a történetben. 

Kahlen  (A kép forrása)

   Az Óceán attól még persze nem más, mint egy óriási víztömeg, mégis lelke van, értelmes, beszél, él, ráadásul gyarló, kegyetlen. Mindezek mellett pedig szereti a sziréneket, főleg Kahlent. 

   Egy olyan anya ő, aki nem mindig cselekszik tiszta szándékkal, mégsem lehet igazán gyűlölni a tetteiért. Gonosznak semmiképpen sem mondanám, inkább egy természeti erőnek, aki maga sem bír a saját erejével.

   Kahlen persze magányos, depressziós és végtelenül szomorú, pedig már ,,csak" húsz év van hátra a szolgálatából, ám ekkor megismerkedik Akinlivel.

   Akinlinek nemcsak a neve különleges, hanem ő maga is.

   Igazi férfi, aki kedves, nyílt, őszinte, barátságos és nagyon vonzó. Kahlen és Akinli között már az első pillanatban erős kapocs szövődik, aminek a későbbiekben igencsak fontos és sorsdöntő szerepe lesz.

   Meglepő módon, kettejüknek nem olyan sok közös pillanata volt, mégsem támadt hiányérzetem és tudtam értékelni az egymástól távol töltött idő történéseit is.

   Megismerhettük a többi szirént, akik szintén érdekes és kicsit megosztó karaktereknek bizonyultak.

   Kahlen nagyon szimpatikus főszereplő volt, akivel rögtön tudtam azonosulni. Teljesen megértettem és átéreztem a helyzetét, főleg amikor arról beszélt, hogy idegennek és kívülállónak érzi magát a többi ember között, mert sajnos jómagam is gyakran érzek így. :( Pár dologra még úgy is reagált, mint én a valóságban.

   Szerettem Akinlit is, aki már-már szinte tökéletes társnak bizonyult és mindenképpen bekerült a könyves álompasik közé. Egyszerre volt cuki és határozottan férfias.

   A lezárást egy kicsit elhamarkodottnak és gyorsnak ítéltem, főleg, hogy  a lapokon több év is eltelik. Számomra picit el lett kapkodva, de még így is tetszett, mert keserédes lett, nem feltétlen happy end, ami jól illett az egész könyv hangulatához.

   Úgy gondolom, hogy a jövőben majd még elő fogom venni és újra elolvasom.

   Igazi szívfájdító és végtelenül tiszta mű ez, ami a lelkem legmélyéig hatott és nagyon szép, mély érzéseket keltett bennem.

   Kitűnően elegyedett benne az egyedi fantasy, a már jól ismert mitológia és a sokak által szeretett romantika. 

   Párválasztó fanoknak pedig, már-már kötelező darab! 

   Pár szó a borítóról:  A borító az eredeti és nagyon tetszik, főleg, hogy tematikájában hasonlít és egy kicsit még illik is a Párválasztó sorozathoz.

   A képen a végtelen óceán, a homokos parton pedig, háttal nekünk,  maga Kahlen áll, méghozzá egy csodálatos báli ruhában, amiről direkt nem írok többet, mert akkor nagy spoilert árulnék el. Mindenképpen csodálatos.

   Tipp: Ha szeretted A kis hableány című mesefilmet vagy olvastad a Hans Christian Andersen féle eredeti mesét,  akkor mindenképpen olvasd el ezt a regényt is.