Könyvkritika: Penelope Ward - Legdrágább mostohabátyám

Penelope Ward
Legdrágább mostohabátyám (Stepbrother Dearest)
Tiltott románc duológia - 1. rész
Magyar kiadás éve: 2017

Fülszöveg:
Nem kellene akarnod őt. 
Amikor a mostohabátyám, Elec a gimi utolsó évében hozzánk költözött, nem voltam felkészülve arra, hogy mekkora szemét. 
Utáltam, hogy bunkón viselkedik velem csak azért, mert nem akar ott lenni. 
Utáltam, hogy lányokat hoz haza a suliból és visz fel a szobájába. 
De amit a legjobban utáltam, az az volt, ahogy a testem akaratom ellenére reagált rá. 
Először azt hittem, csupán kőkemény, tetovált izmai és markáns arca lehet vonzó benne. De a dolgok új irányt vettek köztünk, mígnem egy éjjel minden fenekestül felfordult. 
Aztán épp olyan gyorsan, ahogy betoppant az életembe, már vissza is ment Kaliforniába. 
Évek teltek el, mire újra láttam Elec-et. 
Amikor a tragédia lesújtott a családunkra, újra szembe kellett néznem vele. 
És szent ég, a kamasz, akiért egykor megőrültem, most férfivá érett, aki egyenesen az eszemet vette! 
Volt egy olyan érzésem, hogy megint darabokra törik majd a szívem. 
Perzselő vágy és nyers erő. Láss a mélyére!

   Próbáltam húzni-halasztani az olvasást, beosztottam, de egyszer sajnos minden jó véget ér. :(
   A legjobb barátnőm, Márti, olvasta el előbb ezt a könyvet és nagyon szépen köszönöm neki, hogy ajánlotta, mert óriási vétek lett volna kihagyni. Imádtam, de komolyan.
   Még csak a felénél tartottam, amikor már bejelöltem kedvencnek a Molyon és ez azóta sem változott.
A magyar kiadás borítója
   Teljesen kikapcsolt és visszaadta a hitem az olvasásban. Végleg kirángatott az olvasási válságból és pont ezért tervezem, hogy elolvasom majd az írónő másik, magyarul megjelent könyvét is.
   A borító alapján soha nem olvastam volna el magamtól, mert túlságosan is klisésnek gondoltam, de örülök, hogy tévednem kellett.
   A kötet két részre van bontva.
   Az első rész Greta és Elec megismerkedésének tinédzser korszakát meséli el, amikor is gyűlölve szerették egymást és folyamatosan borsot törtek a másik orra alá.
   Bevallom nekem ez a rész volt a kedvencem, mert jókat derültem rajta, nagyokat nevettem és teljes szívemből kacagtam. Telis-tele volt szórakoztató és kissé megbotránkoztató jelenetekkel, amik jócskán hozzájárultak, hogy ez a kötet bekerüljön a kedvenceim közé.
   Greta a tipikus jó kislány, akivel igencsak könnyű azonosulni és természetesen odáig van a rossz fiúkért.
   Elec pedig tipikusan az a rossz fiú, aki először bunkó, de később kiderül róla, hogy arany szíve van.
   Most biztosan úgy vélitek, hogy hazudtam, amikor azt írtam, hogy a könyv nem klisés, hiszen ezt a felállást annyiszor olvashattuk már, mégis azt kell mondanom, hogy tévedés, hiszen ebben a sztoriban annyival több érzelem, szív, romantika és szenvedély rejtőzik, mint azt bárki is elsőre gondolná.
   Mert bizony a könnyed hangnemet egy pillanat alatt felváltja a mélyebb érzelmek árja, mégpedig úgy, hogy 7 év telik el, a szereplők pedig felnőnek.
   Egy családi tragédia újra összehozza őket, Greta és Elec pedig kénytelenek szembesülni a múltban elkövetett hibáikkal...
   Természetesen újra felizzik közöttük a régi tűz, viszont most már még több akadály áll a beteljesületlen szerelem útjában.
   A történetet végig átszövi egy kimondatlan titok, egy szörnyű igazság, ami végül magyarázatot ad majd arra is, hogy Elec miért akarta távol tartani magát Gretától.
   A páros közös jeleneteinél izzik a ki nem mondott  és el nem ismert szenvedély, ez pedig bizony végtelenül izgató. Két teljesen különböző habitusú emberről van itt szó, akik a való életben biztosan nem jönnének ki egymással ilyen jól, de a lapokon keresztül egyszerűen működik közöttük a kémia.
   A könyvet inkább csak 18 éven felülieknek ajánlom, mert bőven van benne szexjelenet, néha pedig kimondottan csúnyán, nyersen beszélnek.
A kép forrása
   Kiemelném még, hogy nagyon tetszett amikor kiderült, hogy Elec írói babérokra akar törni, így szerettem, amikor az ő gondolataiba és érzéseibe is beleláthattunk az önéletrajzi ihletésű írásai alapján. A kötet így végül a két legfontosabb szereplő váltott szemszögéből építkezett, ami
különleges volt, mert ilyesfajta elbeszélést és írói szemszöget, még sosem olvastam együttesen.
   Muszáj megemlítenem a 7 évvel későbbi szerelmi háromszög harmadik tagját, Chelsea karakterét is, akit sikerült megkedvelnem és megsajnálnom is, pedig szintén soha nem fordult még elő velem ilyen.
   Örülök neki, hogy az írónő végül róla is írt egy külön könyvet, amit ráadásul a magyar Könyvmolyképző kiadó is ki fog adni, méghozzá legkésőbb jövőre, legalábbis így nyilatkozták.
   Neighbor ​Dearest a címe és érdekesség, hogy az írónő azt nyilatkozta, ez is önálló kötet és nem a Legdrágább mostohabátyám folytatása, habár a borítójuk nagyon hasonlít egymásra.
A kép forrása
   Jó szívvel ajánlom ezt a történetet azoknak, akik egy erotikával túlfűtött, végtelenül szenvedélyes és tiltott románcról akarnak olvasni, valamint szeretik az olyan sztorikat, ahol a főhősök végig küzdenek egymásért, hogy a végén talán elnyerjék a másik kegyeit... :)
   Pár szó a borítóról: Mint ahogyan azt már a bejegyzésem elején is írtam, a borító nekem nem tetszik annyira, mert egyre inkább nem kedvelem az olyan könyveket, ahol félpucér, izmos pasik virítanak a borítón.
Chelsea saját történetének borítója
   Nem azért, mert idióta vagyok vagy valami ilyesmi, csupán csak kimondottan hatásvadásznak tartom.
   A képen egyébként a lóhere mintás és Lucky feliratú tetoválásaival tarkított Elecet láthatjuk.
   Persze jól néz ki, illik is a történethez, de valami még kifejezőbbet is simán el tudnék képzelni, ráadásul akik szintén elteltek már az ilyen borítókkal, lehet, hogy pont emiatt az előítélet miatt nem veszik le végül a polcról a kötetet.

Megjegyzések

  1. Egyetértek, ennek a könyvnek klisésnek "kellene" lennie, de mégsem az, pont ezért különleges. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Niki! :)

      Számomra is különleges ez a könyv, egyszerűen jó szívvel gondolok rá és tudom, hogy még sokszor el fogom olvasni.

      Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést.

      Törlés
  2. Szia!


    Örülök hogy tetszett a könyv, szerintem nagyon jó az írónő stílusa. Nagyon szerethető a könyv és minden percét szerettem olvasni. Én úgy találtam rá erre a könyvre hogy az egyik könyvjelzőn volt és adtam neki egy esélyt és nem csalódtam. Jól felépített a történet, imádtam Greta és Elec párosát és hogy olvashattuk hogyan alakul a kapcsolatuk. Imádom az olyan könyveket ahol pasi szemszögből is olvashatunk így örültem hogy ebben a könyvben is így volt.
    Remélem hogy minél hamarabb több könyvet is kiadnak az írónőtől.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Márti! :)

      Tényleg köszönöm, hogy ajánlottad, mert az egyik nagy kedvencem lett, szóval örök hála neked. :)

      Törlés
  3. Sziasztok valaki elküldené nekem? (kissnelevaieniko@gmail.com)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése