Könyvkritika: Heather Fawcett - Emily ​Wilde és az elfeledett mesék

Heather Fawcett

Emily ​Wilde és az elfeledett mesék (Emily Wilde's Compendium of Lost Tales)

Emily Wilde trilógia - 3. kötet

Magyar kiadás éve: 2025

 

Fülszöveg:

Emily ​Wilde egész életében a tündéreket kutatta. Elismert drüadológusként a szerzetek több száz faját dokumentálta a tündérenciklopédiájában, majd megrajzolta a különböző birodalmak térképeit. Most élete legveszélyesebb tudományos munkája előtt áll: annak a királyságnak a belső működését szeretné tanulmányozni, amelynek ő maga a királynője.
Ugyanis elfogadta korábbi tudományos riválisa, a délceg és szeszélyes Wendell Bambleby házassági ajánlatát, aminek következtében rögtön Tündérhon életveszélyes ármányai kereszttüzébe csöppen. Együtt sikerül visszaszerezniük Wendell rég elveszett királyságának trónját, így Emily egy csodás rémálomban találja magát, ahol megannyi tudományos felfedezés vár rá.
Eleinte viszont éppúgy nem tud beilleszkedni Tündérhonba, mint a halandók világába. Mégis hogyan lehetne királynő egy hozzá hasonló egyszerű tudósból? Nincs sok ideje ezen merengeni, mert Wendell megátalkodott mostohaanyja elátkozta a birodalmat, majd nyomtalanul eltűnt. Hogy megakadályozzák új otthonuk elenyészését, Wendell minden varázserejére és Emily összes tudására szükség lesz.

   Az első két kötetről az alábbi linkeken olvashattok: Még mindig olvassátok ezeket is! - 6. rész és Könyvkritika: Heather Fawcett - Emily ​Wilde atlasza a Másvidékről.

   Kicsit csalódott vagyok most, mert ez az utolsó, befejező rész nem azt hozta, amit leginkább vártam tőle.

   Persze azért szerettem ezt a lezárást is és elfogult vagyok az egész trilógiával, szóval nem adok rá négy és fél csillagnál kevesebbet, csak nekem valami hiányzott belőle és úgy látom, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

   Lassan haladtam vele, eleinte akadozott a cselekmény folyása.

   Sosem volt egyébként olyan könnyű olvasni, hiszen egy naplóregényről beszélünk, tehát kevés benne a párbeszéd és jóval több a leírás, amitől a szöveg egy idő után amúgy is tömörré és monotonná válik.

   Az eleje lassan indult, sokáig Emilyvel együtt tapogatóztunk, találgattunk, pedig neki pont az volt az erőssége, hogy mindig hamar megtalálta a válaszokat.

   Túl sok volt az üresjárat, valahogy nem haladtunk előre. Egy helyben álltunk, tanácstalanul, a szereplőkkel vállvetve.

   Tündérhon leírásai és különleges lényei természetesen most is elvarázsoltak.

   Ahogy haladtunk előre a történetben, úgy váltak egyre fontosabbá azok a bizonyos elfeledett mesék.

   Em és Wendell párosa talán nem sziporkázott annyira, mint az előzőekben, de azért akadtak bőven jó pillanataik.

   Sajnos sokáig hiányolnom kellett Poe-t, ami szerintem nagy hiba volt az írónő részéről. Ő az egyik legnépszerűbb és legnagyszerűbb karakter ebben a felnőtt mesében és jóval csak a fele után tűnt fel egyáltalán. :(

   Az biztos, hogy még így is ez az egyik legjobb és legérdekesebb kivitelezésű tündérekről szóló romantikus fantasy, amit valaha olvastam és összességében nagy kedvencem lett.

   Mindig emlékezni fogok rá és jó szívvel ajánlom majd.

   Pár szó a borítóról: A borító most is az Agave Könyvek saját tervezése és valami eszméletlenül csodálatos.

   Jól illik a trilógia teljes egészébe, közben pedig önállóan is megállja a helyét.

   A fenti részen főszereplő párosunk és állataik láthatóak, lent pedig Arna királynő és az általa elszabadított átok rombolása.

   Leginkább a rózsaszín, a jégkék és a fehér színek dominálnak.