Könyvkritika: Suzanne Collins - Az aratás hajnala

Suzanne Collins

Az aratás hajnala  (Sunrise on the Reaping)

Az Éhezők Viadala trilógia másidik kiegészítő kötete

Magyar kiadás éve: 2025

Fülszöveg:

Ha ​elvesznek tőled mindent,

amit szerettél,

mi marad, amiért harcba szállnál?

Amikor felvirrad az Éhezők Viadala ötvenedik sorsolásának napja, Panem körzeteiben eluralkodik a rettegés. Ebben az évben kerül sor ugyanis a második Nagy Mészárlásra, amelyben a fiatalok szokásos létszámának kétszeresét sorsolják ki és ragadják el az otthonából.

Haymitch Abernathy a Tizenkettedik Körzetben igyekszik nem gondolni a veszélyre. Csak túl szeretne lenni a napon, és a délutánt azzal a lánnyal tölteni, akit szeret.

Amikor azonban elhangzik a neve, minden álma szilánkokra törik. Elszakítják a családjától és a szerelmétől, majd a Kapitóliumba szállítják három másik körzettársával együtt: egy kiskamasszal, aki szinte olyan számára, mintha a húga lenne, egy kényszeres esélyszámlálóval, és a város legbeképzeltebb lányával. Amikor pedig kezdetét veszi a Viadal, Haymitch ráébred, hogy eleve a vereség felé próbálják terelni. Viszont nem adja fel a harcot… és hamarosan azt akarja, hogy a küzdelme nagy hullámokat verjen a végzetes arénán kívül is.

   Nos, a végére értem és nem találom a szavakat.

   Persze mégis írni fogok valamit, csak nagyon nehéz. Újra összetört a szívem, mint anno Finnick halálakor. 

   Az írónő még mindig ért hozzá, hogy tönkretegyen, de közben fel is emeljen bennünket.

   Az Énekesmadarak és kígyók balladája anno nem igazán tetszett, Snowról szólt és egyszerűen utáltam, ám meglepő módon a belőle készült filmet imádtam és már többször újranéztem. 

   Abból a regényből megtudhattuk, hogy ,, A hó mindig felül landol!” Az aratás hajnala viszont megtanított arra is, hogy ,,Lehet, hogy hull a hó, de végül felkel a nap.”

   Haymitch története roppant felkavaró volt, megrázó és erőteljes. 

   Egy olyan utazás, amit tényleg csak azok érthetnek meg igazán, akik ismerik az eredeti trilógiát és persze veszítettek már el valakit.

   A kötet három részre van osztva. 

   Az elsőben azt láthatjuk, hogy a fiú hogyan is lesz kiválasztott. Már önmagában az a momentum sem mindennapi, szóval, aki arra gondolna, hogy talán az ,,simán” fog menni, akkor nagyot téved.

   Aztán tanúi lehetünk a felkészülésnek és persze az egész Viadalnak, ami egyben a második Nagy Mészárlás. Negyvennyolc gyerek, negyvennyolc élet, amit Snow elvehet végleg…

   Hihetetlen, egyszerűen fel nem foghatom, miért nem lázadtak már sokkal hamarabb ezek az emberek? Mennyi elpazarolt és tönkrement élet. Atya világ! 

   Sosem lehetett könnyen navigálni ebben a disztópiában, de azt hiszem, igazán most, ettől a résztől ért be bennem, tört el végleg valami.

   Finnick saját sztoriját még mindig szívesen olvasnám. 

   Sokszor szoktam azt írni, hogy nem szeretem, amikor egy író képtelen elszakadni az általa teremtett világtól és nem ír mást, csak újabb és újabb kiegészítéseket, előzményeket, folytatásokat és a többi, de itt mégis nem ezt érzem. Collins zseniálisan megkomponált mindent és látszik, hogy van még ebben bőven potenciál.

   Az egyetlen pozitívum az volt, hogy megannyi ismerős arcot láthattunk feltűnni, jó volt rájuk emlékezni és újra szeretni őket. Az utalások végeláthatatlanok voltak, a párhuzamok meglepőek, de imádtam mindet.

   SPOILER A végén megjelent Katniss és Peeta is. Millió plusz pont. *_* SPOILER VÉGE

   Nagyjából az is kiderült, hogy mi lett végül Lucy Gray sorsa. Ismétlem, nagyjából. Azért ebben is kaptunk valamiféle lezárást, na.

   Hűha, már most nézném a belőle készült filmet! Kíváncsi leszek kiket fognak választani a szerepekre és miként fogják majd megoldani, ezt az egészet.

   A Harry Potter utolsó részének megjelenése óta nem éreztem ezt az összetartást, várakozást és örömet, ami egy könyv megjelenését hivatott ünnepelni az adott rajongók körében. Nosztalgikus érzés. Pompás élmény volt. Köszönöm. 

   Én végszóként azt mondom: Sírjunk együtt, gyászoljunk együtt és lázadjunk együtt!

   Pár szó a borítóról:  A borító az eredeti kiadás magyarosított változata és imádom a lila színt. Nagyon tetszik. Jól illik a sorozat eddigi köteteihez.

   A cím, és a borítón lévő kígyós-poszátás összeolvadás is mind-mind értelmet nyernek, szóval igazán klassz.