Könyvtemető, avagy az idei évem eddigi legnagyobb csalódásai - 4. rész

   Sziasztok! :)

   Ebben a bejegyzésben olyan idén ,,olvasott", pontosabban inkább félbehagyott, illetve végigszenvedett kötetekről fogok írni, amiket egyáltalán nem szerettem.

   Ne feledjétek, ez persze csak és kizárólag az én véleményem!

   Íme:

1. James Herbert - Sötét ​titkok háza

   Nyomasztó, borzasztó nyomasztó.

   Végig ez járt a fejemben miközben olvastam és eljutottam egészen a feléig, amikor azt éreztem, hogy nekem ebből elegem van, besokalltam.

   Abba akartam hagyni, de hajtott a morbid kíváncsiság, szóval a maradék könyvet átpörgettem és átolvastam, így megtudtam, hogy miként végződik.

   Akartam szeretni, mert valóban az a nagybetűs kísértettörténet, amire mindig ácsingózok, de borzasztóan felkavart és megviselt, így nálam végül mégsem talált be maradéktalanul.

   Sosem olvastam még Stephen King könyvet, de ismerem a stílusát és szerintem ez a regény ahhoz lehet hasonló.

   Sokszor dagályos, hosszú bevezetéssel és hosszú leírásokkal, ami mondjuk nem baj, mert manapság kevés az olyan könyv, ami ennyire kidolgozott, ennyire részletes, csak engem valahogy most nem kötött le.

   A vége engem is meghatott, megkönnyeztem, szóval azért bőven váltott ki érzelmeket is.

2. Kristyn J. Miller - A többi már történelem

   Hűha, bajban vagyok. :(

   Szóval, a borító valami eszméletlen szép és őszies, nem is kellene ennél jobb kinézet, de a beltartalmat sajnos most tükrözi ez az alacsony Molyos százalék.

   Pedig annyira akartam szeretni, esküszöm és azért nem is volt rossz, de a jótól és az őszi cozy olvasmánytól nagyon messze állt.

   Vannak benne őszies utalások, de nem ezen van a hangsúly, pedig a borító alapján szerintem sokan erre számítanánk.

   Romantikus sztorinak túl lapos volt, sokszor nem történt semmi extra, semmi olyan, ami vitte volna előre a cselekményt.

   A múltbéli részek engem jobban lekötöttek, azok valahogy érdekesebbek voltak, ott jobban láttam a fejlődést a karaktereken, de a jelenben…jaj, a jelenben.

   Nulla kémia, ráadásul Clara számomra annyira sznob volt, mintha az egyetemi tanárok nem is lehetnének boldogok, mintha nem élvezhetnék az életet és csak a tanítás meg a munka és ennyi. Ahhhh. Karót nyelt.

   Adtam neki egy esélyt, mert azt megérdemelte, ráadásul a polcom éke lesz, de nem a történet, hanem a kinézet miatt, ami egy könyvnél már régen rossz. :(

3. Tananarive Due - A ​javítóintézet

   Atya ég! Nem! Ez most nagyon nem! Meg igazából sosem!

   Ezzel a választásommal most felsültem, nem baj, van ilyen.

   Az viszont biztos, hogy ez egy igazán megterhelő, kegyetlen regény és az benne a legrosszabb, hogy rengeteg valóságalapja van. :(

   Nem bírtam elolvasni, a 134. oldalig jutottam és ott végleg letettem.

   Nem is csillagozom, mert nem lenne igazságos.

   Itt-ott emlékeztetett Philip Fracassi: Fiúk a völgyből című kötetére és igazából már azt sem szerettem, a végét annak is átpörgettem. Volt egy enyhe Matt Ruff: Lovecraft földjén beütése is.

   Szóval, ez egy nagyon nagy NEM!

4. Nicole Arend - VAMPS ​– Friss vér

   Ó, te jó ég!

   Annyira akartam szeretni, mert már régen olvastam vámpíros történetet és a hétvégén megnézett Az elveszett fiúk arra ösztökélt, hogy válasszak egy jónak tűnő, hasonló sztorit, de ez sajnos nem az én történetem lett.

   Az eleje még csak-csak olvastatta magát, de zavart a szereplők stílusa, olyan Gossip Girl szinte voltak és ez idegesített.

   Aztán pedig nem is lett jobb, szóval nem szívesen, de feladtam, mert nem akartam ezzel szenvedni…:(

   Így egymás után két regény is ment nálam a levesbe, amit leginkább azért sajnálok, mert egyik sem volt egy olcsó mulatság!

   Ez nekem egyszerűen bugyuta volt, a szerző stílusa sem tetszett és habár itt-ott a Vámpírakadémiára emlékezetett, azért még kevés volt ahhoz, hogy folytassam.

   Rettentő szomorú vagyok.

5. Dan Brown - A ​titkok titka 

   Nekem már az Eredet sem tetszett anno, óriási csalódás volt, pedig A Da Vinci – kódot megszállottan szerettem és szeretem még a mai napig, aztán ott volt az Inferno, azt is imádtam, de az Eredet…az valami borzasztó volt.

   Szóval, amikor a kezembe vettem A titkok titkát bizonytalan és szkeptikus voltam, most már nem nagy elvárásokkal álltam neki, hanem bizakodó kíváncsisággal, de ennyi.

   Azt kell, hogy mondjam: Ez a regény megint nem nyerte el a tetszésemet. :(

   Lassan haladtam vele, de ez most nem volt baj, mert kiélveztem minden új információt.

   Láttam, hogy a kötet külföldön is megosztó, akárcsak anno az Eredet.

   Voltak benne jó karakterek és jó események, mégis nekem végig hiányzott az a kissé földhözragadt Langdon és az ő földhözragadt, történelmi kutatásai.

   Hiányzott maga a történelem, mert az író megint elvitte ilyen tudományos fantasztikum felé a dolgokat és azok engem viszont nem kötnek le. :(

   Ez az eddigi évem legnagyobb csalódása és nem gondolnám, hogy lesz még ilyen az idén…Nem emiatt akartam rá emlékezni.

   Hol a régi tűz?