Könyvek, amiket már nagyon várok - 17. rész

Sziasztok! :)

   Egyre inkább benne vagyunk már az őszben, amit persze nem bánok, hiszen ez a kedvenc évszakom.
   Közeledünk az év vége felé és ilyenkor a kiadók is belehúznak, igyekeznek sok - sok új kötettel lebilincselni az olvasókat vagyis minket. ;)
 
   Megint összeszedtem pár ígéretes újdonságot, habár mostanában elég keveset olvasok.
   Ennek az az oka, hogy új munkahelyen kezdtem, immáron hivatalosan is könyvtárosként, ráadásul közben végzem az egyetemet. Szóval azt sem tudom hol áll a fejem...:(

   A könyveket azért tervezem beszerezni, csak azt nem tudom, hogy mikor fogom őket kézbe venni és elolvasni.

   A borítók a legtöbb esetben megint a külföldi kinézetet tükrözik és majd folyamatosan cserélem őket a magyar változatra.

   Íme a lista:

1. Hannah Capin - Halott ​királynők klubja - Lancaster gimi
A tervezett megjelenés: 2019. 10. 31.

Fülszöveg:
Ha ​az iskola legkirályabb sráca kissé túlságosan sokban hasonlít VIII. Henrik királyhoz, neked sikerülne megúszni úgy, hogy a fejed a nyakad maradjon?
Azt hihetnénk, hogy új lánynak lenni egy kisvárosban egyenlő a nagyon unalmas utolsó gimis évvel. Na, de, ha a helyemben – Annie Marck, alias Cleves – lennél, és véletlenül ifjú királyi felséggé válnál azzal, hogy maga a király vezet be a Lancaster Gimibe? Nos, akkor az élet minden, csak nem unalmas.
Henry a legmókásabb srác, zseni és magába forduló rosszfiú egyben. Ez nagyjából megmagyarázza, hogy két éven belül miért jár a hatodik lánnyal.
Arra azonban ez nem ad magyarázatot, hogy a hat lány közül – közülünk – kettő miért halott.
A legjobb barátnőm szerint az, hogy Henry két barátnője halott, Henry hibája. Ez a vád egyenesen nevetséges. A nemezisem azt mondja, beszélnünk sem szabad erről, ami egyenesen nevetséges. De kíváncsi új lányként elhatároztam, hogy kiderítem, mi történt valójában Lancaster holt királynőivel… lehetőleg még az előtt, hogy újabb haláleset történne.



2. Holly Black - A gonosz király - A levegő népe sorozat második kötete
A megjelenés szerintem csak jövőre várható, de gondolom attól függ, hogyan halad a kiadó a fordítással.

Fülszöveg:
A New York Times bestseller The Cruel Prince – A kegyetlen herceg varázslattal és vérszomjjal teli folytatása.
Elég erősnek kell lenned, hogy fáradhatatlanul újra és újra lesújts.
Az első lecke az, hogy erősödj meg.
Miután kiderült a döbbenetes tény, miszerint Oak Tündérfölde örököse, Jude-nak meg kell védenie az öccsét. Ennek érdekében magához láncolta a gonosz királyt, Cardant, akit a háttérből irányít. Tündérfölde folyamatosan változó politikai szövetségei között még akkor is nehéz lenne lavíroznia, ha Cardan mindenben engedelmeskedne neki. Csakhogy a király mindent megtesz annak érdekében, hogy megszégyenítse Jude-ot, és aláássa a hatalmát, hiába nyűgözi le továbbra is a lány.
Amikor egyértelművé válik, hogy egy Jude-hoz közeli személy el akarja őt árulni, és ezáltal veszélybe sodorná nemcsak a saját, hanem az összes szerette életét, Jude kénytelen az áruló után nyomozni – miközben a Cardan iránt érzett bonyolult érzelmeivel is viaskodik –, hogy halandóként magánál tarthassa a hatalmat a tündérvilágban.
Azt hallottam, a halandók szerelme nagyon hasonlít a félelemre.



3. Erin Watt - Megkopott korona - A Royal család sorozat 3.5 része
A kötet megjelenése elvileg még idén várható.

Fülszöveg:
Gideon Royal két évvel ezelőtt, egyetlen hiba miatt elveszítette álmai szerelmét. Azóta megcsömörlött, közönyössé vált, és belekerült a zsarolás, a szívfájdalom és a veszteség végtelen spiráljába. Amikor egyetemre került, azt remélte, mindent újrakezdhet. Ám a sors másként tervez, és ismét az útjába sodorja Savannah Montgomeryt.
Savannah úgy hiszi, nincs már visszaút Gideon árulása után.
A fiú azt reméli, téved.
Megbocsátás. Remény. Megváltás. Gideon megfogadta, hogy visszaszerzi a lányt, aki elrabolta a szívét. És ha egy Royal elhatároz valamit, a végsőkig elmegy, hogy valóra váltsa.
A szédítően népszerű Royal családban mindig történik valami.
Hagyd, hogy kiragadjon a hétköznapokból!



4. Colleen Hoover - November 9.

A kiadó eddig azt nyilatkozta, hogy igyekeznek még idén kiadni a kötetet.

Fülszöveg:
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, aki találkozott egy lánnyal.
A Lánnyal.
Fallon megismerkedik Bennel, az ígéretes regényíróval – egy nappal azelőtt, hogy az ország másik felére költözik. A szerencsétlenül időzített vonzalmuk a lány eseménydús életével együtt megadja azt az ihletet, amire Ben mindig is vágyott a regényéhez. Telik-múlik az idő, párhuzamosan futó életükben jönnek-mennek a kapcsolatok és a csalódások, de továbbra is találkoznak évente egyszer, mindig ugyanazon a napon. Egészen addig, ameddig Fallon el nem bizonytalanodik, hogy Ben vajon igazat mond-e neki, vagy csak tökéletes valóságot kreál a regényéhaz az ütős konfliktus kedvéért.
Lehet-e egyáltalán szerelmi történetnek nevezni Ben kapcsolatát Fallonnal – és egyúttal a regényét is –, ha szívfájdalommal végződik?
Feledhetetlen szerelmi történet egy író és váratlan múzsája között.
Újdonság magyarul a New York Times sikerlistájának élére törő Colleen Hoovertől.
Hagyd, hogy elvarázsoljon!

Megjegyzések