Kézműves sarok: Élő kép készítése

Sziasztok! :)

   Most egy olyan bejegyzéssel jövök, ami az időről-időre visszatérő Kézműves sarok - hobbi és kézműveskedő tematika -  első eleme lesz.
   Ez nem más, mint az élő kép készítése. Az ,,élő kép" kifejezést, persze ne szó szerint értésétek, mert hát én sem vagyok varázsló, csupán olyan 3D-s képről van szó, ami első ránézésre kicsit olyan látszatot kelt, mintha valóban élne.

   Mivel a saját élő képem már egy jó ideje a szobámat díszíti és anno nem örökítettem meg, hogyan is csináltam, úgy döntöttem, hogy teljesen új - de hasonló - hozzávalókat fotózok hozzá. Ezeknek a segítségével próbálom bemutatni az elkészítés menetét.

   Az élő kép ötlete akkor pattan ki a fejemből, amikor már teljesen felújítottam a szobámat, de volt még egy kis rész, ami igencsak üresnek hatott és úgy nem igazán tetszett. Mivel akkoriban a pénzem már elfogyott, olyan hozzávalókat kerestem, amik nem kerültek sokba vagy éppen amiket otthon is megtalálhattam.

   Az elkészítés roppant egyszerű és gyors, a végeredmény pedig - számomra - igencsak tetszetős.

   Íme:

1. lépés
   Szedjük össze azokat a dolgokat, amikre szükségünk lesz.
   Dekor ragasztó, ( Lehet ez a folyékony fajta vagy éppen a fonaltechnikához is használt átlátszó. Én az utóbbit használtam. Esetleg szóba jöhet még cellux is.) olló és egy doboz rajzszög.
Tipp: Ezek mind-mind kapható hozzávalók a hobbi és kézműves boltokban, valamint papír és írószer boltokban is.


2. lépés
   Méretre vágott hungarocell lap vagy lapok. A méretet Ti szabjátok meg. Olyat és akkorát csináltok, amilyet csak szeretnétek. Sniccerrel könnyen el lehet darabolni. 
Tipp: Nálunk, a tüzépen a legolcsóbb a hungarocell. Ám kapható bármilyen barkácsáruházban is. A legtöbb helyen - ha kéred - tuti, hogy méretre is vágják neked.


3. lépés
   Valamilyen ruházati anyag vagy textil háttérnek. Én az egyik régen kinőtt blúzomat vágtam szét és abból csináltam a hátteret. Fedjétek le a méretre vágott hungarocell lapot valamilyen anyaggal. Egyszerre több réteget is felvihettek. Lehetnek rajta gyűrődések is. Az anyagot nem ajánlatos dekor ragasztóval felvinni, inkább rajzszöggel rögzítsétek - hátul - ahol nem látszódik.
   Teljesen fedjétek le a hungarocellt, még az oldalát is, hiszen akkor nem fognak látszódni a méretre vágásnál keletkezett egyenetlenségek!
Tipp: Háttérnek csak a képzeleted szabhat határt. Lehet temperával, vízfestékékkel is festeni, régi tapétát felragasztani, bármilyen csomagoló papírt stb...


4. lépés 
   Kellenek művirágok ( Otthonról, boltból) amiket aztán majd felragasztotok és rögzítetek a háttérre.

Tipp: Ide megint csak nem kötelező a művirág. Bármit, - ismétlem - bármit hozzáadhattok a Ti élő képetekhez.


5. lépés
   Bármilyen színű, méretű és fajtájú dekor pillangó
   Ezekkel a lepkékkel díszíthetitek a virágokat  és magát a hátteret is. Az ilyen pillangóknak általában csatos a hátulja, így könnyen felcsipeszelhetitek a textil anyagába vágva egy kis lyukat, esetleg a virágok leveleire is.
Tipp: Ezeket szintén hobbi és kézműves boltokban lehet kapni, de akadnak virágboltokban és az ún. 100 Ft-os boltokban is. Nagyon olcsók, de ha akarjátok, akkor Ti is elkészíthetitek őket, mondjuk papírból kivágva.


Az eredmény pedig magáért beszél. :)

Az enyém végül ilyen lett. Természetesen ehhez még más színű hozzávalókat használtam.
Nézzétek:


Ha ti is kedvet kaptatok egy élő kép elkészítéséhez, akkor ne habozzatok! Hajrá! Majd küldjétek el a képeket. :)

Megjegyzések

  1. Szia :-) először is gratulálok a blogodhoz
    nagyon tetszett ez a bejegyzés, jó ez a kézműves sarok
    Végre sikerült feliratkoznom így tudok írni neked :-)

    Márti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Márti! :)

      Örülök, hogy sikerült feliratkoznod és köszi, hogy megtetted. Jó, hogy itt vagy.
      Köszönöm a dicséretet, igyekszem jól kezelni végre ezt a blogolást.

      Köszi, hogy írtál. Hálás vagyok.

      Törlés

Megjegyzés küldése