Könyvkritika: Victoria Aveyard - A király ketrece

Victoria Aveyard

A király ketrece (King’s Cage)

Vörös királynő sorozat – 3. rész

Magyar kiadás éve: 2017

Fülszöveg:

Mare Barrow fogságba esett, a villáma nélkül tehetetlen, és az elkövetett végzetes hibái gyötrik. Olyan fiútól függ az élete, akit egykor szeretett, és aki csupa hazugság és árulás. Maven Calore már királyként tovább szövi halott anyja hálóját, hogy megőrizze hatalmát az országa – és a foglya – fölött.

Amíg Mare a palotában raboskodik, az újvérűek és Vörösök csapata továbbra is szervezkedik, készül a háborúra. Nem maradhatnak többé az árnyékban. Calt, a száműzött herceget pedig semmi sem tántoríthatja el attól, hogy visszahozza Mare-t.

A Vörös királynő-sorozat harmadik részében a szövetségeket minden oldalon szakítópróbának vetik alá. Amikor a képességek és az ellenfelek összecsapnak, talán senki sem marad, aki eloltaná a tüzet – és Norta birodalmát az a veszély fenyegeti, hogy porig ég.

A bejegyzés erősen spoileres lehet azoknak, akik még nem olvasták a Vörös királynő és az Üvegkard című könyveket!

   Nemrég fejeztem be a könyvet és kicsit még mindig le vagyok sokkolva, de persze  mindenképpen jó értelemben.

   Victoria Aveyard regényének első része annyira megfogott anno, hogy a Vörös királynő a 2015-ös évem egyik legmeghatározóbb olvasási élménye volt.

   A sztoriban Vörös, emberi szolgák és Ezüstök, azaz különleges képességű, már-már isteni eredetű  lények harcoltak egymás ellen. Aztán persze jött Mare Barrow a vörös vérű, ezüst képességű lány és ő mindent megváltoztatott.

A könyv borítója

   A kötetet sokan támadták, hogy többek között az X-men filmekből és Az éhezők viadala köteteiből merít, inkább mixe más történeteknek, mintsem önálló regény, de én ezzel már akkor sem értettem egyet és még most is így gondolom.  Ez a sorozat nagyszerű, lenyűgöző és teljesen odavág az olvasónak. Okos, körmönfont történet, ami az orránál fogva vezeti az olvasót, hogy a végén majd jól lesokkolja azt.

   Habár, nálam az első részt eddig semmi sem múlta felül, azért még így is nagyon szerettem A király ketrece című könyvet. A harmadik rész ott folytatódik, ahol a második véget ért.

   Mare feladta magát, hogy megmentse a barátait és a szeretteit, ezért Maven láncot tesz rá és büszkén mutogatja mindenkinek, hogy ő bizony foglyul ejtette, legyőzte a Villámlányt.

   Főszereplőnk, ezek után - újra - bekerül az Ezüstök udvarába, ahol nyomorúságos, megalázó, halálos és veszélyes hónapok várnak rá, tele kínzással, intrikával, hazugságokkal és képmutatással.

Mare rab - ezzel mindenki tisztában van - és nem tudni, hogy mikor lesz újra szabad.

   A lány próbál erős maradni és kitartani, de a képességétől megfosztották, így hát nincs sok esélye a menekülésre. Egyre jobban legyengül, leépül testileg és lelkileg, folyton megalázzák, keresztbe tesznek neki. 

   Eközben a Skarlát Gárda folyamatosan próbálja kimenteni őt, kémeket küldnek az udvarba, közben pedig szervezkednek, hogy megdöntsék Maven uralmát, valamint felkészülnek a végső összecsapásra.

   A dolog akkor kezd igazán érdekes lenni, amikor akadnak olyan Ezüstök is akik a király ellen fordulnak. A Gárdának hirtelen világossá válik, hogy csak úgy győzhetnek az őrült és mindenre elszánt fiúkirály enne, ha szövetkeznek azokkal a lényekkel, akik eddig elnyomásban tartották és rabszolgasorba taszították őket.

   Régi barátokból lesznek halálos ellenségek és lesznek olyan Ezüstök is, akik Mare oldalára állnak, holott előtte még az életére törtek. Csupán csak egyetlen egy dolog a biztos: Senkiben sem lehet megbízni. Bárki ellened fordulhat, bárki elárulhat, bárki okozhatja a halálodat.

   Mare-nek szembe kell néznie a Maven által iránta táplált megszállott, pusztító szerelemmel, Cal herceg valódi, gyengéd érzelmeivel és nem mellesleg pedig önmagával, akiből az évek során egy mindenre elszánt,  gyilkos szörnyeteg lett. A szereplőknek választaniuk kell a kötelességtudat és a szeretet között. A szív és az ész súgta lehetőségek között. A végén pedig vagy a világ pusztul el vagy ők...

   Bevallom őszintén, hogy elég lassan haladtam a könyvvel, mert némely fejezet az én ízlésemnek kicsit túl volt írva. Ám ettől hajlandó vagyok eltekinteni és akkor csak az marad, hogy Victoria Aveyard egy nagyszerű harmadik részt tett le elénk. Minden fejezetben történik valami megdöbbentő, valami érdekfeszítő, valami olyan, ami miatt rögtön folytatni kell. A sorozat még mindig véres, tele halállal és gyilkosságokkal. Három szálon követhetjük nyomon az eseményeket. A mesélőink: Mare, Cameron és Evangeline.

   Itt pedig ki is térnék rögtön a Samos lányra, aki a legkedvencebb szereplőm lett és aki a legtöbbet fejlődött, változott. Akik olvasták az előző részeket azok tudják, hogy Evangeline-t egyszerűen csak utálni lehet, mert kegyetlen, szadista és barbár, de ebben a részben végre jobban megismerhettük és kiderült, hogy milyen ember is ő valójában. Fény derült a motivációjára, a múltjára, láthattuk a családja körében, megismerhettük a szerelmét és ezzel együtt őt magát is. TEAM EVANGELINE, de halál komolyan mondom! :) A karakterfejlődése lenyűgöző és ha ő nem lett volna, ez a könyv sem lenne ilyen jó.

   Mare-t, Cal-t és Maven-t még mindig nem tudom sem szeretni, sem sajnálni. Hiába ők a főszereplők, számomra képtelenség azonosulni velük. Nem megy. Sajnálom. Lehet, hogy erre idő közben az írónő is rájött, ezért tett ilyen nagy lépést Evangeline karaktere felé. Az biztos, hogy nálam ez  szál mentette meg az egész könyvet.

   Izgatottan várom a befejező részt, mert a függővég természetesen pusztító, falkaparós és megdöbbentő. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fog majd végződni ez az egész?! Ha Victoria Aveyard követné a saját tematikáját és hű maradna önmagához, akkor jó eséllyel végül szinte mindenki odaveszne. Azért remélem nem így lesz. 

   Az írónő stílusa még mindig lehengerlő, nagyon jól ír. Ő is olyan, mint Anna Banks. Látványosan fogalmaz, szó szerint látom magam előtt a jeleneket. Végig képes fenntartani az olvasó érdeklődését.

   Pár szó a borítóról: A borító hozza a már jól megszokott tematikát, tehát piros, valamint ezüst vércseppeket láthatunk és egy koronát. A korona most emberi csontokból és gerincekből áll. Kellően hátborzongató és kitűnő utalás Mare-re, akinek a gerince szintén így hajlik meg Maven akarata előtt.

Evangeline Samos (A kép forrása)