Könyvkritika: Neil Gaiman és Terry Pratchett - Elveszett próféciák

Neil Gaiman és Terry Pratchett

Elveszett próféciák (Good Omens)

Magyar kiadás éve: 1999, 2010, 2013, 2019

Fülszöveg:
Isten hét nap alatt teremtette a világot. 
Az Ördög meg hét nap alatt elpusztíthatja azt… már ha sikerül neki.
Ismerkedjünk meg Adammel, az Antikrisztussal, akit elcseréltek, az Apokalipszis Négy Motorosával, akik bőszen igyekeznek beteljesíteni az Armageddont, egy démonnal és egy angyallal, akik szívesen megakadályoznák ezt, valamint Anatéma Apparáttal, aki bizonyíthatóan boszorkány, és a kezében ott a kulcs, de még nem tudja ezt, ráadásul üldözőbe vette az újjáalakult Inkvizíció…
Ez lenne tehát az Útikalauz az Armageddonhoz Terry Pratchett, a méltán híres Korongvilág-regények írója, és Neil Gaiman, az Amerikai istenek, Anansi fiúk, Coraline, A temető könyve és Csillagpor című regényekkel számos irodalmi díjat nyert szerző tollából. Az Elveszett próféciákból 2019-ben sorozatot készítettek Michael Sheen, David Tennant és Jon Hamm főszereplésével; a könyvet az olvasó új szerkesztésben, felújított kiadásban tartja a kezében.

   Nem is tudom hol kezdjem az elemzésem, de leginkább azzal, hogy óriási elvárásaim voltak a sorozat alapján, amiket végül szinte egyáltalán nem ugrott meg a könyv. :(
   Szomorú vagyok, mert nagyon akartam, szeretni, de ez nem így lett.
   A sorozatot láttam előbb és az tetszett. Szerintem a színészek - főleg Michael Sheen és David Tennant nagyszerű párosa - miatt, de a látvány is első osztályúnak bizonyult egy kisebb költségvetésű szériához képest.

   Mindenképpen meg akartam venni a könyvet, de most már kimondottan örülök, hogy nem költöttem rá külön és kikölcsönöztem a könyvtárból.
   Lassan haladtam vele, pedig a történet érdekes, vicces és izgalmas, ráadásul már olyan sokszor megírták mások, mégis láttam benne valami különlegeset, valami egyedit.
   Az elején legalábbis mindenképpen, aztán kezdett egyre jobban ellaposodni a sztori.
   Két fontos dologra jöttem rá olvasás közben. Az első, hogy valószínűleg nem most kellett volna elolvasnom a kötetet, hiszen még friss volt az élmény a sorozat miatt és nem is kötött le annyira, mint vártam. A második pedig, hogy ennek a történetnek inkább a karakterei a kiemelkedőek, nem pedig maga a sztori, hiszen annyi, de annyi könyv szól az Apokalipszisről, amivel már Dunát lehetne rekeszteni...

   Neil Gaiman munkásságát már elve nagyon szeretem. Számomra ő ebben a duóban a húzónév, hiszen Pratchett-től eddig még soha nem olvastam. Érződött egyébként, hogy melyik részt ki írta, kinek volt benne több ötlete stb...stb...
   Mindenképpen muszáj megemlítenem, hogy egy különleges humorú történetről van szó, amire nem árt kicsit nyitottnak lenni. Intelligens poénokkal és elgondolkodtató, egyetemes kérdésekkel van tele, valamint sokféle-sokrétű háttértudást is igényel, hiszen rengeteg külsős utalás van benne.
   Ez persze egyáltalán nem baj, hiszen ettől lesz igazán rendhagyó. :)
   A szereplők közül természetesen az ellentétes, angyal-démon párost emelném ki.
   Azirafael a tipikus jófiú, a szabálytisztelő, rendíthetetlen hittel, aki a végsőkig bízik a emberi jóságban és a második esélyben.

   A legjobb barátja, Crowley pedig az örök cinikus, aki az elején a saját céljait tartja szem előtt és kicsit önző, de végül rádöbben, hogy megéri kockáztatni egy angyalért és az emberiségért is.
   Ők ketten igazi ellentétes, sziporkázó páros, akik mögött több ezer évnyi tapasztalat és halhatatlan bölcsesség áll.
   Newton, Madame Tracy és Shadwell jeleneteit nem igazán szerettem. Sokszor legszívesebben átlapoztam volna az ő részeiket. Fárasztottak és igazából egyikük sem volt szimpatikus.
   Tetszettek viszont Anatéma és Adam, valamint az Ők fejezetei. Eb, a ,, pokoli kutyus" is vicces volt, igazi egyéniség.
   Imádtam a Bibliához és a Jelenések könyvéhez való hűséget, azt, hogy az Apokalipszis előjelei szépen lassan mind - mind feltűntek.

      Nem volt olyan sok jelenetük, de nekem kedvenceim voltak az Apokalipszis négy lovasa, akiket itt a szerzők egy elvadult és kissé unatkozó motoros bandának ábrázoltak. Ezen akkorát nevettem. :) Róluk olyan szívesen olvastam volna még többet.
   A sorozat és a könyv azért egy-két dologban eltért, de ezen persze nem lepődtem meg. Maradtak ki szereplők, akadtak apró eltérések, de egészében nézve egy igen könyvhű adaptációról beszélünk.
   Most az egyszer az olvasás és a saját elveim ellen beszélek, de ha csak egy dologra van időtök, akkor inkább a sorozatot nézzétek, mint hogy a könyvet olvassátok.

   A könyv fontos üzenetei között van többek között az is, hogy igenis merjük leküzdeni az előítéleteinket, a sorsunk sosincs előre eldöntve, valamint mindig van rá lehetőség, hogy változtassunk és önálló döntéseket hozzunk.
   Pár szó a borítóról:  A könyvtárból kölcsönözött példány nálam a legújabb kiadás, ami a filmes borító.
   Egyszerűen csodálatos, jó ránézni és persze zseniális, illik a történethez. Imádom.