Megbotránkoztató, szexuálisan tabu könyvek ajánlója?

Sziasztok! :)

   A cím elsősorban azért van kérdőjellel, mert én magam is kicsit zavarba jöttem ezen sorok írása közben és nem igazán tudom, hogy ezeket a könyveket tényleg jó szívvel ajánlom nektek olvasásra vagy éppen pont, hogy nem...

   Az biztos, hogy mindegyik kötet erősen korhatáros, szigorúan 18+-os, hiszen szókimondóak, tabu témákat döngetnek, mocskosan beszélnek bennük és sokszor az írott pornó kategóriáját súrolják. Na jó, szinte mindig.
   Sokuknak eléggé megkérdőjelezhető a valódi irodalmi értéke, az viszont tagadhatatlan, hogy polgárpukkasztásukkal már így is tömeges olvasótábort vonzottak be. Az már persze egy másik kérdés, hogy az adott olvasás után ki mennyire volt elégedett?

   Íme a lista:

Sylvia Day - Megigézve
   A molyon jelenleg 41%-on áll, ami igazán elrettentő lehet annak, aki éppen most vágna bele a kötet olvasásába.
   Anno amikor megjelent az elsők között voltam aki megrendelte és elolvasta, így persze semmi óriási elvárásom nem volt vele kapcsolatban. Egyszerűen megtetszett a fülszöveg és kész.
   A leginkább az keltette fel az érdeklődésemet, hogy van benne egy urban fantasy szál alakváltókkal, boszorkányokkal és némi mágiával.
   Azt is tudni kell róla, hogy három részből áll, így olyan, mintha három kisregény vagy hosszabb novella lenne benne összefűzve.
   Rendkívül szókimondó, a szereplők mindig nyersen kimondják, amire gondolnak, vágynak és amit akarnak.
   Mentségére legyen szólva: a borító csodaszép. :)



Colleen Hoover -  Túl késő
   Ebben az összeállításban a leginkább általam ajánlott kötet és az olvasottsági, értékelési százaléka  is ennek a legmagasabb a Molyon.
   Nagyon megrázó történet, telis-tele megosztó karakterekkel, akiket nem mindig vagy egyáltalán nem lehet kedvelni. Igazi antihős sztori.
   Fontos szerep jut benne a drogoknak, a nemi erőszaknak, a családon belüli erőszaknak és a nők ellen elkövetett bántalmazásoknak is.
   Akad benne bőven gyilkosság és őrület, de közben fontos tényező a nyers erotika is.
   Egyszerre erotikus regény és lélektani thriller.
 


Sierra Simone - A ​pap
   Ez a legfrissebb ilyen témájú olvasásom, hiszen pár hete fejeztem be.
   A lényege, hogy egy katolikus pap és az egyik gyónni járó nő titkos viszonyt kezdenek egymással a templomban és egyszerűen képtelenek uralkodni a testi vágyaikon, így hát állandóan szexelnek, közben pedig - elvileg - szépen egymásba is szeretnek.
   Mindenképpen tabu könyv és a leírások néha túlságosan is részletesek, szóval azoknak egyáltalán nem ajánlom, akik elkötelezett és gyakorló katolikusok, hiszen azoknak egyszerűen sokkoló lehet.
   A karakterek itt is inkább antihősök, ráadásul a női főszereplő erősen dekadens hajlamokat mutat, tehát külön élvezi, hogy megkísértheti a papot és imádja például ha megalázzák, csúnyán beszélnek vele és lenézik.
   A sztori itt-ott egy könnyedebb, A szürke ötven árnyalata típusú BDSM elemekkel is operál.



Lainey Reese - Asztal ​három főre
   Ha teljesen komolyan akarjuk venni ezt a könyvet, akkor inkább ne is kezdjünk bele, hiszen olyan ,,fordulatok" és olyan cseppet sem realisztikus dolgok történnek benne, hogy sokszor én magam is a fejemet fogtam olvasás közben.
   A főszereplő lány New Yorkba költözik és persze elsőként teljesen véletlenül pont egy perverz szexklubba sétál be, ahol aztán megismer két olyan jó barátot, akik eddigi életük során mindenen, de tényleg mindenen osztoztak, így hát a szeretőiken is.
   Így Riley egyhamar egy fura, ám izgató édes hármasban találja magát...Többet azt hiszem nem is kell mondanom.
   A sztoriban van aztán egy halovány krimi szál is, de az teljesen eltörpül a rengeteg szex mellett.



Samantha Ann King - Osztozni ​Hailey-n
   A poliamória természetesen ebben a kötetben is főszerepet játszik, ahol a címben is szereplő nő, Hailey, bátyja két legjobb barátjával keveredik szexuális kalandokba és itt már befigyel a halovány LMBTQ szál, ott is leginkább a biszexualitás kérdése.
   A gyilkosság és a krimi éppen itt is előtérbe kerülhetne, de megint csak képtelenség érdemben nyilatkozni róla, hiszen lényegében minden a szexről szól, de tényleg...



Shayla Black és Lexi Blake - A ​rabul ejtett szűz
   Ha azt hittétek, hogy a fentebb felsorolt történeteken már nem igazán van mit csavarni, akkor ismerjétek meg Hannah történetét, aki összesen három! vér szerinti fivérrel! keveredik szexuális játszmákba.
   Érdekesség, hogy itthon csak ez az egy kötet jelent meg, még külföldön hat folytatása is lett,amiben tudtommal mindig mások a főszereplők, de a felállás lényegében nem változik. Egy nő és jó sok pasas, na meg rengeteg szex.
   A BDSM elemek itt már sokkal inkább előtérbe kerülnek, akárcsak egyéb szexuális perverziók.
   A zaklatásos-krimi szálat itt már inkább meg sem említem, mert annyira elhanyagolható.

Megjegyzések

  1. Az osztozni haleyn cimu konyvet elkuldened nekem emailben boglarka.arvai03@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bogi!

      Sajnálom, de a könyvet nem tudom neked elküldeni, mivel papír formátumban van meg nekem, nem pedig e-könyvként.
      Javaslom, próbáld máshonnan beszerezni.

      Törlés
    2. b-ok.xyz itt meg találod a konyvek pdf formátumba

      Törlés

Megjegyzés küldése