Könyvkritika: Sierra Simone - A ​pap

Sierra Simone

A pap (Priest)

A pap trilógia - Első kötet

Magyar kiadás éve: 2019

Fülszöveg:

Számtalan törvény van, melyeket egy lelkész nem szeghet meg.

Nem nősülhet meg.

Nem hagyhatja magára a gyülekezetét.

Nem fordíthat hátat Istennek.

Mindig e törvények szerint éltem.

Egészen addig, míg ő be nem lépett az életembe.

Akkor új szabályokat tanultam.

Tyler Anselm Bellnek hívnak.

Huszonkilenc éves vagyok.

Hat hónappal ezelőtt megszegtem a cölibátusi fogadalmamat, a saját templomom oltárán, és Isten látja a lelkemet, újra megtenném.

A nevem Tyler Anselm Bell, lelkész vagyok, és íme, a gyónásom.

   Már megint az a bosszantó szituáció áll fent, hogy saját magamat sodortam bajba, bár mentségemre szóljon vagy inkább nem, hogy sokan előre figyelmeztettek.

   A pap jelenleg 61%-on áll a Molyon és igazából tényleg semmi jót, semmi pozitívumot nem hallottam, olvastam róla eddig, de ez nem tántorított el, mert anno A szürke ötven árnyalatát is lehordták mindennek, nekem pedig azért eléggé tetszett.

   A helyzet az, hogy A pappal viszont tényleg nagy bajban vagyok és a kettősség érzése, a totális tanácstalanság kerülget az egész történettel kapcsolatban.

   Nem vagyok aktívan gyakorló katolikus. 

   Egy ideig jártam templomba, a vasárnapi misére, de utána rendszeresen elmaradoztam és soha többé nem is tértem vissza. Hiszek Istenben, szoktam imádkozni, de ennél több hittel kapcsolatos dolgot nem művelek.

   Megvan a negatív véleményem erről az egész cölibátusról és oly sok minden másról, amit most nem szeretnék kifejteni, inkább a könyvről írok.

   Maga az alapötlet nagyon tetszett. Habár ténylegesen tabu és az igaz hívők számára elrettentő lehet, de én egyszerűen imádtam. Ez a ,,A tiltott gyümölcs a legédesebb" dolog nekem mindig is tetszett, az ilyen dolgoktól lesz izgalmas egy könyv, főleg egy erotikus tartalmú sztori.

   Ám a kivitelezés, a megvalósítás, már kezdetben is döcögősen indult, utána pedig egyszerűen csak rém borzalmas lett.

   A fogalmazásmód gyatra, a párbeszédek tartalmatlanok, a fordítás pedig valóban rossz, nevetséges, semmint izgató. A sok szinonima nem kreatívan hatott, hanem borzalmasan zavaróan. Például: dorong, fütykös, hancurléc és hasonlók.

   Nem volt gondom a szókimondással sem, de azért válogassuk már meg, hogy mit mondunk, mert a valóságban szerintem senki sem beszél így. Egyszerűen nem reális.

   A karakterek igazi antihősök. Legalábbis szerintem. Semmi szimpátiát nem éreztem irántuk és sokszor elítéltem, megvetettem őket a viselkedésükért, pedig ennek biztosan nem így kellett volna lennie, hiszen régebben a Tövismadarakban, valamint az Isten áldjon, Esperanzában is drukkoltam a két főszereplőnek és ott egyáltalán nem éreztem, hogy helytelen lenne az egymás iránti vonzalmuk.

    Itt viszont Bell atya nem tudott meghatni, mert nem szerelmes volt ő, hanem szimplán csak kanos, de azt nagyon. Semmi önuralma nem volt, könyörgöm.
   Ám a történet vége felé néha már tényleg elhittem neki, hogy szerelemmel szereti Poppy-t.

   Poppy pedig...te jó ég. Régen találkoztam már ilyen idegesítő és ellenszenves női szereplővel.

      Önbecsülése nulla, önuralma meg még annál is kevesebb. Tudom, hogy minden két emberen múlik, de sokszor úgy éreztem, hogy ebben az egészben ő a leginkább hibás, mert például amikor bugyi nélkül ment el gyónni...? Most komolyan. Egy felnőtt nő nem csinál ilyet. Esze semmi, fogd meg jól. 

     A múltja miatt sem tudtam sajnálni. Mindene megvolt, de állandóan panaszkodott. Értem én, hogy elege volt a monotonitásból és szabad akart lenni, ki szeretett volna törni az unalomig ismételt közegből, de akkor is. Egyszerűen nem találtam mentséget a tetteire.

   Kifejezetten élvezte, hogy folyamatosan megkísértette azt a szerencsétlen papot.

   Rajtuk kívül megint nem tudok érdemben más szereplőt említeni, hiszen a többi karakter csak azért volt jelen, hogy kitöltsék a nem szexxel töltött üres közegeket.

   Kétséges, hogy valaha fogom-e olvasni a folytatásokat, mert annyira azért nem kötött le, hogy ennyi pénzt öljek bele.

   Erősen gondolkodom, hogy kiknek ajánlom, de lehet, hogy ez esetben senkinek vagy csak az igazán bátor és mindenre nyitott olvasóknak, akiket már tényleg semmi sem lephet meg.

   Igazán kár érte, mert ebből ezerszer jobbat ki lehetett volna hozni, de az írónő nem a jó úton indult el, nem a megfelelő szemszögből közelítette meg a dolgokat.

   Mocskos lett, valóban megosztó, tabu, telis-tele megbotránkoztató kijelentésekkel és eseményekkel, de nulla karakterfejlődéssel, semmi érdemi körítéssel.

   Pár szó a borítóról:  A borító engem komolyan zavarba hoz. :) 

   Én most májusban leszek 29 éves, de szerintem a borítón lévő férfi sokkal idősebb.

   Persze jól kifejezi a történet lényegét, de ebben ki is merült az értéke.