Könyvkritika: Deborah Harkness - Az éjszaka árnyai

Deborah Harkness

Az éjszaka árnyai (Shadow of Night)

Mindenszentek trilógia – 2. rész

Magyar kiadás éve: 2014, 2018

Fülszöveg:

A ​boszorkányok elveszett könyvéből megismert Diana Bishop és Matthew Clairmont szerelme továbbra is izzik, kalandos történetük egyre újabb fordulatokat vesz térben és időben. Diana ugyanis nemcsak történész, hanem boszorkány is, a vonzó Matthew pedig vámpír. Mivel az oxfordi könyvtárban őrzött rejtélyes kézirat eltűnése nem hagyja őket nyugodni, a nyomába erednek, de nincsenek egyedül: démonok, vámpírok, boszorkányok akadályozzák őket. Elhatározzák hát, hogy visszautaznak az időben a kézirat keletkezésének korába, így próbálják megszerezni. Diana korábban tudomást sem akart venni őseitől örökölt képességeiről, most viszont sürgető vágyat érez, hogy elsajátítsa a boszorkánymesterséget. Amikor ott találják magukat az 1590-es évben, Londonban, körülöttük nyüzsögnek a költők, színműírók, udvaroncok – és persze a természetfeletti lények. Ők megérzik, hogy Diana közülük való, ő pedig lassan tudatára ébred a hatalmának. Amire nagy szüksége is lesz, mivel hanyatlóban a vámpírok népe, és az okok kiderítése rájuk vár. Nemsokára már a prágai császári udvarban fürkészik a kézirat titkát…

Az éjszaka árnyai nem pusztán borzongatóan szenvedélyes szerelmi történet és kalandos időutazás, hanem egyszersmind a játékos kedvű író megelevenedő fantáziája az Erzsébet-korról: találkozunk a szerzőtársától ötleteket kunyeráló Will Shakespeare-rel, nagy hatalmú államférfiakkal – és persze magával a szűz királynővel is. A szerző valósággal lubickol a korabeli környezetben, s így az olvasó is nagy örömét leli abban, hogy az elbűvölő hősnőt elkísérheti a múltba. Varázslatos íráskészségével Deborah Harkness ismét lenyűgözi rajongóit: ahogy a mágia és az intrika szövevényéből letehetetlen történetet kerekít, az csakugyan boszorkányos.

   Éppen aktuális írni most a második kötetről, hiszen a regényekből készült sorozat következő évada pár napja jelent meg, szóval gondoltam belevágok én is újra, hiszen egyszer már, évekkel ezelőtt, olvastam Diana és Matthew legújabb kalandjairól.

   A boszorkányok elveszett könyve című műről írt kritikámat, véleményemet és értékelésemet ezen a linken tudjátok elolvasni.

   Bevallom, hogy olvasás közben kicsit azért csaltam, nem minden leírást vagy szerintem feleslegesnek ítélt részletet olvastam el megint, inkább a sorozattal haladtam párhuzamosan és így még izgalmasabb és pögősebb volt, hiszen azért mégiscsak 672 oldalról beszélünk...

   Alapvetően egyébként nem kimondottan szeretem az időutazós történeteket, de mondjuk ez mindenképpen az én saram és szegénységi bizonyítványom, mert sokszor nem értem őket. Ez van.

   Ebben a kötetben jó sok minden történik és oda kell ám figyelni rendesen ha meg akarjuk érteni az események alakulását.

   A sztori egyébként két fő szálon fut. 

   Egy a jelenben, amit ugyebár főhőseink maguk mögött hagytak, egy pedig a múltban, az 1590-es évek Londonjában és Prágájában, ahol a sajátosan különc szerelmespár, Diana, a tanonc boszorkány és Matthew, a több száz éves vámpír bujkálni és kutatni kényszerülnek az Ashmole 782 kézirat után.

   Az első rész nekem sokkal jobban tetszett, mert Az éjszaka árnyait minden plusz bonyodalom vagy megannyi új és érdekes karakter ellenére, de sokszor vontatottnak éreztem, kissé túlírtnak, haladatlannak, egyszóval annak a tipikus átvezető résznek, amik sokszor jellemzőek a folytatásokra.
   A történet egyébként máris ott folytatódik ahol az előző véget ért, így hamar az események sűrűjében találjuk magunkat.

   Diana azzal küzd, hogy beilleszkedjen és megtanulja végre rendesen használni az erejét. Próbálja jobban megismerni a mágiát, erre pedig keresniük kell egy tanítót.

   Matthew - ahogyan azt a cím is igen jól mutatja - a régmúlt árnyaival viaskodik, saját démonaival és régi énjével, aki ekkoriban még egyáltalán nem volt olyan kifinomult és szelíd, mint ahogyan anno megismerhettük. Sokszor arra kényszerül, hogy eljátssza önmagát, csak hát nem igazán elégedett ezzel, hiszen azokban az időkben teljesen más nézeteket vallott.

   Imádtam azokat a kikacsintásokat, amik valós történelmi személyekra utaltak és/vagy az írónő őket szerepeltette.

   Kedvencem a csaló és minden hállyal megkent William Shakespeare, valamint találkozás I. Erzsébettel, de érdekesek és megosztó volt a Sir Walter Raleigh - Christopher Marlowe páros is. 

   A karakterek roppant korhűre és reálisra sikerültek, nemhiába történész az írónő. Olyan, mintha ő maga valóban ismerte volna ezeket a személyeket.
   Gallowglass de Clermontról természetesen külön szót kell ejtenem, mert Marcus mellett ő lett a fő-fő-fő kedvenc mellékszereplőm.

   Szarkasztikus, humoros, de közben bátor és a végletekig hűséges. Mindig vannak jó beszólásai, de közben - úgymond - kivülállóként egészen másképpen látja a dolgokat és ez sokszor jól jön szeretett boszorkány-vámpír párosunknak.

   A kéziratot még mindig sok titok övezi. Egyszerűen csodálatos, hogy Deborah Harkness mennyi misztikumot, hazugságot, mágiát és tudományt szőtt az Ashmole 782 köré. Elképesztő, de tényleg.

   A lezárás pedig egyszerre sokkoló, reménykeltő és igazi falkaparós függővég, viszont bevallom, hogy még mindig nem olvastam el a folytatást.

   Igazából magam sem tudom, hogy mi az oka, hiszen azóta már Marcus és Phoebe saját, külön könyve is megjelenet Az idő rabjai címmel, szóval illene sort kerítenem végre Az élet könyvére.

   A kiadó anno olyan sokáig húzta a megjelenést, hogy totálisan elment tőle a kedvem, amihez egyenlőre még sem az újraolvasásoknak, sem pedig a sorozatnak nem sikerült visszarángatnia teljesen ebbe a vilgba.

   Összeségében tehát: A sztori még mindig lassú folyású, néha túlontúl részletes, de akik már olvasták az első kötetet, azoknak ez most sem lesz meglepetés.

   Kevés benne az igazi akció, viszont nagy hangsúly van fektetve az érzelmekre, a karakterfejlődésre, a világépítésre és persze a történelem megannyi érdekes szegletének kiszínezésére, bemutatására.

   Pár szó a borítóról:  A borító az eredeti kiadás egyik változata, főszerepben az alkímiában használatos jelekkel és motívumokkal.

   Nekem tetszik, mert illik a történethez.

   Láthatunk odalent egy középkori városi látképet, az eget, a napot és még sok-sok tudományos szimbólumot.