Filmajánló: A holnap háborúja

 Sziasztok! :)

   A holnap háborúja című film is ezer meg egy alkalommal lett eltolva a vírus miatt, aztán az Amazon Prime végül csillió dolláros összegekért megvette, így az a napokban elérhetővé vált a streaming platformokon.
   Nagyon vártam, hogy láthassam hiszen imádom Chris Prattet és kezdem azt hinni, hogy nekem most már bármelyik filmet simán el lehet adni, ha abban ő szerepel. Odáig vagyok a pasiért és ezt nem is tagadom. :)
   A koncepció izgalmas és az előzetesek is sok látványt, akciót és egy pici humort ígértek, hiszen ez Pratt sajátja.
   A nem túl távoli jövőben, 2022-ben megjelenik egy tucat katona a jövőből, akik azzal a céllal érkeznek, hogy embereket toborozzanak a múltból, hogy azok felvegyék a harcot - a 2050-ben - a Földet elözönlő brutális idegen faj ellen. Az emberiség vesztésre áll és végül már civileket is toboroznak, csak hogy mentsék a menthetőt.
   Közben kutatók egy csoportja versenyt fut az idővel, hogy megtalálják a lények gyenge ponját és kiírthassák őket, még mielőtt ők teszik meg ugyanezt velünk.
   Sok helyen olvastam, hogy a film tele van logikai buktatókkal, főleg ami az időutazást illeti, de engem ez nem zavart, hiszen egyébként is hadilábon állok az ilyesfajta zsánerű alkotásokkal. ;)
   Gondolom nem árulok el nagy titkot, amikor leírom, hogy szerettem ezt a filmet. 
   Teljesen lekötött, lebilincselő és pörgős volt, az idegen lények/szörnyek kellőképpen ijesztőek és vérszomjasak, Chris Pratt középiskolai biológia tanára meg esetlenül szerethető, mondjuk azért jócskán előtérbe került a katonai/tudós múltja.
   Muszáj azt is kiemelnem, hogy a film valóban sokat merített az olyan klasszikusokból, mint az Alien, a Prometheus, a Terminátor, A holnap határa vagy éppen A függetlenség napja.
   A dráma is megvolt, hiszen akadtak itt komoly apa-fia és apa-lánya kapcsolatok, valamint a civilek katonává képzésével egy új szintre emelték a Hűha! faktort.
   A film negyedénél aztán kiderül bizonyos kapcsolat két karakter között. Ott azért jó volt elgondolkodni kicsit, hogy hasonló helyzetben vajon mi mit tennénk?
   Moziban, 3D-ben, biztosan még jobb lett volna ez az egész, hiszen elsősorban látványfilm, de azért jó volt itthonról is megnézni, már most, egyhamar a premier után, ráadásul magyar szinkronnal, a jól megszokott Miller Zoltán tolmácsolásában.
   A világot nem váltja meg, habár olyan fontos dolgokra próbálja meg felhívni a figyelmet, mint a globális felmelegedés és az emberiség sajnálatos szerepe ebben az egészben, valamint a nemzetek összefogsának sürgetése.
   Számomra érdekesen tálalták az idegenek ,,megjelenését", valamint azt, hogy láthattuk, mi történik a jövőben és ez aztán milyen komoly kihatással lesz a múltra.
   Nagyjából megválaszoltak minden lényeges kérdést, kerek és lezárt lett, szóval elégedett vagyok a befejezéssel, habár látnék potenciált egy esetleges folytatásban, akár előzményben, mert engem mégiscsak érdekelne annak a bizonyos űrhajónak az eredete...de többet nem is mondok!
   A színészek jól hozzák a karaktereiket. Chris az esendő, de bátor tanárbácsit, J.K. Simmons a belevaló nagypapát, Yvonne Strahovski pedig az eltökélt tudóst. A többiek inkább csak töltelékek, de azért a mellékszereplőknek is jutott egy-egy jó pillanat.
   Tökéletes esti kikapcsolódás, főleg ha valaki egy jó kis véres, űrlényes, posztapokaliptikus akcióra vágyik, no meg persze Chris Prattre. ;)

Megjegyzések