Könyvkritika: Veronica Roth - Kiválasztottak

Veronica Roth
Kiválasztottak (Chosen Ones)
Magyar kiadás éve: 2021

Fülszöveg:
Tizenöt évvel ezelőtt egy prófécia alapján öt átlagos kamasznak meg kellett küzdenie a legyőzhetetlennek tűnő Sötét Nagyúrral, aki Észak-Amerikában pusztítva teljes városokat tett a földdel egyenlővé, és emberek ezreivel végzett. A Kiválasztottak néven ismertté vált csapatnak csak minden erejét beleadva sikerült felülkerekednie rajta.
Ezután az élet mindenki számára visszatért a normális kerékvágásba, kivéve a fiatalokat, akik világszerte ismert hírességekként, életcéljukat beteljesítve nem találták a helyüket. Közülük legnehezebben Sloane viselte a sorsát: a lány olyan titkokat rejteget, amelyek még attól a négy embertől is elidegenítik, akik a világon egyedüliként képesek megérteni őt.
A Sötét Nagyúr felett aratott győzelem tizedik évfordulóján valami felfoghatatlan történik: az egyik Kiválasztott meghal. Amikor társai összegyűlnek a temetésére, rájönnek, hogy ellenségük végső célja sokkal nagyobb volt annál, amit ők, a kormányuk vagy akár a prófécia előre jelezhetett volna.

   Nagyon vártam már ennek a könyvnek a megjelenését, hiszen Veronica Roth az egyik kedvenc íróm, elvégre az egyik fő-fő-fő favoritomat a Divergent/A beavatott trilógiát ő írta.
   Mégis, közben féltem tőle, mert Roth másik írása, az Árnyak és jelek duológia egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet, pedig csak pár fejezetet olvastam el belőle az egyik könyvesboltban...
   A Kiválasztottak kötetnek leginkább a fülszövege keltette fel az érdeklődésemet, hiszen van benne egy prófécia, pár Kiválasztott - mint, ahogy azt a cím is igen jól mutatja - valamint egy Sötét Nagyúr.
  ,,Ez a Harry Potter!" - gondolhatnánk és jogosan merül fel bennünk, hiszen ott Harry a Kiválasztott és őt is összeköti egy jóslat az ottani Sötét Nagyúrral, Voldemorttal.
   Sokak egyből legyintenek és leírják a könyvet, mondván koppintás, egy már meglévő és jól kidolgozott ötlet újrázása. Bevallom van benne az igazság, hiszen az alapkoncepció valóban kimondottan hasonló J. K. Rowling klasszikusához, mégis más, sok mindenben újít, éppen ezért arra kérek mindenkit, hogy adjatok neki egy esélyt mert nem fogjátok megbánni.
   A Kiválasztottak Molyon lévő címkézése kitűnően mutatja, hogy a kötet egyszerre fantasy és sci-fi, ami első körben szinte lehetetlen egyezésnek tűnik. Számomra legalábbis mindenképpen annak tűnt. A disztópia is ráillik, hiszen megszokhattuk már, hogy az írónő igen kitnűen tud megalkotni egyedi és megismételhetetlen disztópikus társadalmakat, mindezek mellett pedig van egy kis plusz szuperhősök/gonosztevők beütése, ami ugyebár igen népszerű manapság.
   Kimondottan imádtam a mágikus ereklyék felkutatását/használatát és a megannyi, elágazó döntés/élet súlyát...majd érteni fogjátok, hogy miről is beszélek, ha olvastátok. ;)
   Ebben a történetben öt főhőst követhetünk nyomon, akik közül végül csupán egy emelkedik ki részletesebben és válik igazán a kötet főszereplőjévé. Ő Sloane, egy velem egykorú, harminc éves nő, aki igen sok megrázkódtatáson esett át, miközben ő és a társai legyőzték azt a bizonyos Sötét Nagyurat.
   Kedveltem Sloane-t, mert nem tipikus hősnő, sosem nyavajog, erős és karakán, pont ezért lóg ki igazán a sorból. Kicsit magának való, kicsit nyers, de legalább nem áltat senkit, legfőképpen nem önmagát.
   Mind az öt karakter borzalmas dolgokon ment keresztül. Öltek, pusztítottak és mágiát használtak, ám közben megmentették a világot, jóformán a saját életük árán, aminek aztán megannyi következménye lett...
   Most már celebek, de együtt kell élniük számos véres tettel, így mindük más-más dologba menekül, hogy felejtsen. A Roth alkotta világban szintén Chicago a fő helyszín, akárcsak A beavatottban és itt zajlanak a központi események.
   Fontos kiemelnem, hogy rengeteg rejtély, izgalmas titok és sokkoló esemény van a sztoriban, ami miatt gyorsan lehet vele haladni, olvastatja magát és csak úgy kapodjuk a fejünket, pörögnek az események. Lehetetlennek tűnő dolgok valósulnak meg szempillantás alatt.
   Biztosan állítom, hogy pontosan ezért kedveltem meg anno Veronica Roth stílusát. Csak dicsérni tudom ezt a könyvet és külföldi oldalakon azt olvastam, hogy lehetséges, tervben van egy folytatás is, szóval csak győzzük kivárni. ;)
   A zsánerek és a műfajok bőven ötvöződnek, de a kivitelezés első osztályú, frappáns, nem mellesleg pedig interjúk, újságcikkek, könyvrészletek, versek és titkosított kormányzati anyagok vannak beékelve a fejezetek közé, amik így még inkább nem mindennapivá teszik ezt az egészet.
   Spoilermentesen szinte lehetetlen erről a könyvről beszélni, szóval nem is folytatom, mert még a végén lelövök valami igazán nagy csattanót, hiszen mint azt fentebb is említettem már, azokból szép számmal akad.
   Olvassátok, mert nem fogjátok megbánni. Akciódús, véres, erőteljes karakterdrámákkal, egy ígéretes főgonosszal, mágiával és tudománnyal, ármánnyal, hazugságokkal, cselszövéssel és egy talpraesett, bátor hősnővel.
   Pár szó a borítóról:  A borító az eredeti kiadás egyik változata. Szerintem a kiadó tervezte és teljes mértékben illik a regényhez. A tűnek és a fonalnak nagyon fontos jelentései lesznek, igazi jelképek.
Tipp: A Kiválasztottak számomra mindenképpen egy kellemes meglepetés volt, így bátran ajánlom az írónő és A beavatott rajongóknak, meg persze mindazoknak, akik szeretik/szerették a Harry Pottert és a különlegesen ötvözött sci-fi/fantasy sztorikat.

Megjegyzések