Filmajánló: Fekete Özvegy

 Sziasztok! :)

   Örömmel és lelkesedéssel tudatom veletek, hogy végre megtört az átok, az ősi, de rossz hagyomány, miszerint nem járok moziba és most pénteken végre beültem megnézni az MCU negyedik fázisának kezdőfilmjét, a Fekete Özvegyet. :)

   Utoljára 2020 januárjában voltam moziban, akkor a Tőrbe ejtve című krimit néztem meg, a vírus miatt pedig még akkor sem mertem moziba menni, amikor ténylegesen lehetett, ám most megtört a jég.

   A Fekete Özvegy egy vérbeli tisztelgés, méltó emlékezés a karakter önzetlen áldozatára a Végjátákban való halála miatt, valamint a rajongók kiengesztelése is egyben, hiszen anno sokan kritizátlták, hogy Tony Starktól mindenki érzelmes búcsút vett, Natasha halálát meg elintézték annyival, hogy Professzor Hulk dühében a tóba hajított egy padot...

   Tudjátok, hogy nagyon szeretem a Marvel filmeket, ráadásul a lelkesedésemhez még maga a mozi ténye, helyszíne és élménye is hozzátett, szóval imádtam ezt a filmet.

   Jótt tett a feminista lelkemnek, elvégre telis-tele volt erős női karakterekkel.

   Kezdetben nem igazán kedveltem Natashát, mármint még a Bosszúállók első felvonásában és előtte, amikor a Vasember filmben szerepelt. Igazán akkor vált a szememben ő is hőssé, amikor A tél katonájában Steve mellé állt és őt támogatta, segítette. Utána pedig már tényleg jól megérdemelt figyelmet és megváltást kapott.

   Ez a különálló, szóló alkotás, ami rögtön a Polgárháború eseményei után veszi fel a fonalat, valóban izgalmas, látványos és vicces akciófilmre sikeredett, kevesebb szuperhősködéssel, több kémkedéssel, bosszúvval és közelharccal, valamint drámával és egy kimondottan nem jól működő családdal a középpontban.

   Malia J előadásában és újragondolásában, a Smells Like Teen Spirit pedig egy vadiúj kedvenc lett, amit naponta hallgatok meg és most már ez a csengőhangom is. Nagyon illik a film hangulatához és Natasha tragikus életéhez.

   Nat családjából igazán csak Yelenát tudtam megkedvelni és örülök, hogy a stáblista utáni jelenetből egyértelműen kiderül, hogy ő még szerepelni fog a jövőben, átveheti a stafétát és feltűnik majd Sólyomszem önálló Disney+ sorozatában is.

   A Vörös őr, azaz Alekszej Sosztakov, David Harbour előadásában igazi viccparádénak számított, hiszen mindenki kedvenc Jim Hopper sheriffje hozta a már jól megszokott Stranger Things béli formáját, ám mégis...ő és a Rachel Weisz által megformált Melina Vostokoff nekem nem különösebben lopták be magukat a szívembe, mert elítéltem őket, hogy engedték elvinni a lányokat a Vörös Szobába és ezzel tulajdonképpen végleg magukra is hagyták őket. 

   Én úgy vélem, hogy a film bizonyos jeleneteinek megértéséhez nem árt, ha ismerjük A Sólyom és a Tél Katonája sorozatot, mert erős visszacsatolások és utalások, karakterek tűnnek fel onnan.

   A Kiképző valódi kiléte számomra kicsit kiszámítható volt, mert a könyvek olvasásából adódóan jól tudok következtetni bizonyos eseményekre, de attól még nem vont le értéket annak elborzasztó, sokkoló és kegyetlen tragédiájából.

   A csatajelenetek kicsit súlytalannak hatottak, sosem féltettem Natashát, hiszen tudtam, hogy őt nem itt éri a végzete, a többiekért viszont aggódtam, nekik jó szívvel drukkoltam.

   Bámutalos, erős sodrású filmet láthattunk, ami inkább előzmény, köztes történések garmadája, de nem lóg ki a sorból és talán megérte egy ilyen emlékeztetővel felvezetni a régóta áhított negyedik MCU fázist, hogy aztán az Örökkévalókkal vagy a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendájával tovább szőjék nekünk ezt a hatalmas, a Földet és eget, valamint multiverzumokat beszövő hősökkel és gonoszokkal teli hálót.

   Igazi fanservice filmnek bizonyult, hiszen megtudhattuk végre, hogy mi történt az oly sokszor emlegetett Budapesten.

   A Fekete Özvegy soha sem volt tiszta múltú, feddhetetlen hős, de most mégis sajnáljuk, hogy már sosem látjuk viszont...legalábbis nem úgy, mint régen, elvégre a Marvelnél sosem lehet tudni. ;)

   Tényleg ajánlom, mert sodró lendületű, szívfacsaró, közben pedig egyszerre humoros és akciódús, a tanulsága pedig egyértelmű: sosem késő megváltozni és élni az utolsó utáni lehetőséggel sem.