Könyvkritika: Yiğit Turhan - Szörnyek ​Szíve

Yiğit Turhan

Szörnyek ​Szíve  (Their Monstrous Hearts)

Magyar kiadás éve: 2025

Fülszöveg:

FELEJTHETETLEN TÖRTÉNET ARRÓL, MEDDIG KÉPESEK ELMENNI AZ EMBEREK, HOGY ELÉRJÉK AZ ÁLMAIKAT.

Egy nap titokzatos idegen kopogtat Riccardo ajtaján a hírrel: a nagyanyja, Perihan elhunyt, és ő örökölte meg a milánói villáját, valamint a híres pillangógyűjteményét.

Az éppen írói válsággal küzdő Riccardo Milánóba látogat, ahol megpróbál új inspirációra lelni, azonban nagyanyja házának rémisztő titkai egyre inkább magukkal ragadják, és fenyegető árnyakként vetülnek rá. Ráadásul Perihan rejtélyes barátai is ott ólálkodnak mindenfelé – az üvegházban pedig van valami különös, baljós dolog.

Riccardo a villában kutakodva felfedezi Perihan kéziratát, amely talán a kulcs lehet a halála körüli rejtély megfejtéséhez. Vagy legalábbis megadhatja neki azt az ihletet, amelyre szüksége van a regénye befejezéséhez.

Ám egyáltalán nem biztos, hogy él még annyi ideig, hogy megírhassa.

      Recenziós példányt kaptam ebből a kötetből a BYBLOS Books és az I.P.C. kiadó jóvoltából, amit itt is nagyon szépen köszönök nekik. :)

   A könyv mesésen néz ki, de egyben kicsit ijesztő is.

   Az éldekor, a piros alapon fekete pillangók szépek, ám a borítón lévő, pillangót markoló, szörnyetegszerű kezek már igencsak aggodalomra adnak okot.

   Azt gondolom, hogy egy igencsak megosztó kötetről van szó. 

   Biztosan lesznek, akik majd fogják szeretni és lesznek, akik nagyon nem. Felmerül tehát a kérdés, hogy én kiknek a táborát erősítem?

   A válasz pedig az, hogy eleinte utáltam, aztán valahol, túl a felén, sikerült kicsit megszeretnem.

   Nehezen indult, mert valahogy nem haladt előre a cselekmény és sokáig úgy éreztem, hogy egy helyben toporgunk. Pedig egyébként olvasmányos sztori, hiszen gyorsan haladtam vele, mégis azt éreztem: a főszereplőnkkel együtt, csupán csak kallódunk.

   Az is erősen közrejátszott az utálatomban, hogy képtelen voltam megkedvelni a karaktereket, ez igazából végig fenn is állt, egészen az utolsó fejezet, utolsó mondatáig.

   Nem éreztem azt, hogy ismerem Riccardo-t, hogy együtt tudok érezni vele. Perihan, minden megosztó és szörnyű tette ellenére is jobban felkeltette az érdeklődésemet.

   A többiek, csupán csak instant mellékszereplőkként asszisztáltak ebben az egészben, ráadásul a hirtelen jött baráti, majd szerelmi? szál sem igazán tudott meggyőzni.

   Mindenki önző, sekélyes, kegyetlen és megszállottjai valamiféle olyan túlvilági hatalomnak, amit szerintük megérdemelnek és kész. Ezzel el is van intézve a dolog.

   Ezt kidolgozatlannak éreztem, holott telis-tele van antihősökkel, tehát megvolt az esélye, hogy fejlődhessenek, tanuljanak a múlt hibáiból, de mégsem tették és erre egyáltalán nem voltam felkészülve.

   Itt van nekünk ez a történet a történetben szál, hiszen a fiú, a halott nagymamája naplóját olvassa, amiről azt hiszi, hogy csupán csak egy jól kiszínezett, fantáziadús kézirat.

   A folklórt, a mitológiát is kevéskének éreztem, szerintem sok dolog nem volt kellőképpen megmagyarázva.

   A Molyon lévő horror címkét erősen túlzásnak érzem, akkor már inkább a gótikus irodalom téma, de talán inkább az sem. Inkább dark fantasy, rengeteg drámával és az önazonosság már-már teljes hiányával.

   A regény utolsó negyedében erősen felpörögtek az események és nem tudtam letenni a könyvet. Izgultam és rágtam a körmöm, drukkoltam, hogy ne úgy érjen véget, ahogyan aztán mégis véget ért...:(

   Micsoda igazságtalanság! Micsoda brutalitás, az emberségesség és a szeretet teljes hiánya. Borzalom!

   A sokkoló végkifejlet mégis tanulságos abból a szempontból, hogy reális képet fest a mai világ önérdekeit előtérbe helyező társadalmáról. 

   Bizony azt kell mondjam, többségében pontosan az ilyen ,,emberek" érvényesülnek. Azok, akik átgázolnak mindenen és mindenkin, akiknek tényleg semmi sem szent. Akiknek nincsen egy cseppnyi megbánás és szeretet sem a szívében.

   Ők az igazi szörnyek, a cím ebből a szempontból roppant találó.

   Egyszeri kikapcsolódásnak tökéletesen megfelelt, viszont biztos vagyok benne, hogy sosem fogom újra elővenni és a jövőben nem tervezek olvasni ettől a szerzőtől.

   Sajnálom.

   Pár szó a borítóról:  A borító az eredeti kiadás magyarosított változata és fentebb már mindent leírtam róla.

   Sokatmondó és szuperül illik a történethez. 

   Egyszerre viszolyogtat és szemet gyönyörködtető.