Könyvek, amiket már nagyon várok - 77. rész

 Sziasztok! :)

   Böngészgettem kicsit és találtam pár igen jónak tűnő és várva várt megjelenést.
   Amikor lesz majd magyar borító, akkor cserélni fogom.

   Íme:

1. Melanie Harlow - Ettől a pillanattól fogva - Az After We Fall sorozat negyedik, befejező része
Fülszöveg:
Amikor a néhai férjem ikertestvére visszaköltözött a kisvárosunkba, igyekeztem elkerülni őt. Wesben minden arra a férfira emlékeztetett, akit elvesztettem, és arra az életre, amit együtt terveztünk leélni. Tizennyolc hónap elteltével, amikor már ki tudtam kelni az ágyból, végre jól voltam. Új munkahelyen dolgoztam, volt egy szuper támogató csoportom és egy gyönyörű ötéves kislányom, akit nevelnem kellett. Nem akartam visszaesni.
De egyben vonzódtam is hozzá. Mindenkinél jobban megértette, hogy gyászolok, dühös és magányos vagyok – és én is őt. Nem kellett hozzá sok idő, hogy ez a kölcsönös megértés vonzalommá alakuljon, amin nem tudunk uralkodni.
Kifogásokkal álltunk elő. A fájdalmunkra fogtuk. Megesküdtünk, hogy többet nem fordul elő.
De amikor a titkunk a családját és a hírnevünket fenyegeti, el kell döntenünk, hogy mi a fontosabb – a hűség, vagy a szerelem.
 
 
2. Kerri Maniscalco - Houdini csapdájában - A Hasfelmetsző Jack nyomában sorozat harmadik része
Fülszöveg:
Audrey Rose Wadsworth és elválaszthatatlan bűnüldöző társa, Thomas Cresswell egyhetes hajóútra indulnak a pompázatos RMS Etrurián, hogy átszeljék az Atlanti-óceánt, ahol esténként az első osztály nagy örömére cirkuszi előadók, jövendőmondók és egy felettébb karizmatikus ifjú szabadulóművész szórakoztatja őket.
De idővel ifjú úrihölgyek tűnnek el nyomtalanul, és könyörtelen gyilkosságok tartják rettegésben az egész hajót. A Holdfénykarnevál furcsa és felkavaró előadásai mindenkit megbabonáznak, a tettes pedig egyre nagyobb szörnyűségekre vetemedik.
Csak Audrey Rose és Thomas járhat a borzalmas ügy végére, mielőtt elfogynának az utasok az út vége előtt. De minden nyom arról árulkodik, hogy a következő áldozat mindenkinél közelebb áll Audrey Rose-hoz.
 
 
3. Sara Raasch - Lidérces karácsonyi románc - A Felségek és szerelmeik sorozat első kötete
Fülszöveg:
Nicholas „Coal” Klaus régen szerette a karácsonyt. Egészen addig, amíg az apja, az aktuális Télapó az ünnepet egy üres reklámfogássá nem változtatta. Coal bármit megtenne, hogy kikerüljön a reflektorfényből. Eme törekvése közben belebonyolódik egy részeg, iszonyatosan forró csókcsatába egy rozoga bár mögött egy lélegzetelállító pasival.
De a Karácsony család trónörökösét hamarosan hívja a kötelesség: feleségül kell vennie a legjobb barátját, Iris-t, a Húsvét család hercegnőjét, akibe az öccse nem-is-annyira-titkon szerelmes. Csak úgy üvölt a helyzetről, hogy katasztrófába fog torkollani.
És ez lehet még rosszabb is, ugyanis amikor egy rivális érkezik, hogy elnyerje a hercegnő kezét Coallal szemben… Coal szemben találja magát a titokzatos, szexi idegennel a bár mögül - Hexszel, a Halloween család hercegével.


4. Kiersten White - Lángolás - A hódító legendája trilógia harmadik, befejező része
Fülszöveg:
VAN ​SZERETET, AMI GYÓGYÍT
Radut, akit kísértenek a Konstantinápolyban hozott döntései, visszahívatják az új fővárosba. Mehmed birodalmat épít, és olyan szultánná válik, amilyenre a népének szüksége van. Csakhogy van egy titka: császárként hatalmasabb, mint valaha, viszont kétségbeejtően magányos. Vajon ez azt jelenti, hogy Radu végre többet kaphat Mehmedtől? És akarja ezt egyáltalán?
VAN SZERETET, AMI PUSZTÍT
Lada abszolút igazságra épülő uralma egy bűnözéstől mentes Havasalföldet teremtett. De Lada addig nem nyugszik, amíg nincs tisztában mindenki azzal, hogy az országa határai sérthetetlenek. Eltökéltségében dacos üzenetet küld Mehmednek, méghozzá a szultán békeköveteinek a holttestével, így Radunak és Mehmednek nem marad választása. Ha hagyják, hogy Lada így folytassa, azzal csak a halottak száma gyarapszik. Háborúba kell vonulniuk a fejedelemnő ellen, aki valóban sárkánnyá vált.
VAN SZERETET, AMI SOHA NEM MÚLIK EL
Lada csak úgy építheti fel azt az országot, amire vágyik, ha mindent elpusztít, ami előtte volt – beleértve a kapcsolatait is. Radu attól fél, hogy alábecsülik a nővére fékezhetetlen akaratát. Mehmed azonban szereti a lányt. És megérti. Ám le kell győznie ahhoz, hogy aztán biztonságban tudhassa. Ez az egyetlen lehetőség, nem igaz?



5. Jennifer Lynn Barnes - Örökösök ​titkai - Az Örökösök viadala sorozat novelláskötete
Fülszöveg:
A ​szerelem veszélyes
Hannah Rooney gyűlöli a húga haláláért felelős Hawthorne fiút. De azt is tudja, ha kiderülne, hogy az aranyifjú életben van, a Rooney család azonnal eltenné láb alól. Ezért ápolja titokban, míg a halál torkából vissza nem hozza az életbe. Toby Hawthorne azonban nem emlékszik, hogyan sérült meg, sem arra, mit tett a megmentője testvérével. Ahogy azt sem érti, miért lenne lehetetlen, hogy Hannah belé szeressen.
A szerelem megváltás
Nash Hawthorne igazi cowboy, Libby Ginks pedig belevaló gót csaj, aki történetesen imád muffint sütni. Hogy ők ketten egy párt alkossanak? Elképzelhetetlen, és az égvilágon semmi
értelme. Libby tökéletesen tisztában van ezzel, a makacs cowboynak viszont egész más a véleménye…
A szerelem hatalom
Prága a száz torony városa, és az új játék helyszíne, amit a vakmerő Jameson Hawthorne egyedül az Örökösnőjének szervez. Avery nyomról nyomra haladva próbál túljárni a fiú eszén, és nem is sejti, hogy Prága halálos titkokat rejt… Az elhallgatott tudás pedig hatalom.
A hét novella mélyebbre vezet ebbe a fényűző, titkokkal, játszmákkal és rejtélyekkel teli világba, hogy újra bebizonyosodjon: senki nem szeret úgy, mint egy Hawthorne.
A New York Times bestsellerlistájának élén!


6. Elizabeth O'Roark - Erin mélységei - Az Olivia ébredése duológia második, befejező része
Fülszöveg:
Mi történik akkor, ha elveszíted önmagad egy kapcsolatban?
A nőcsábász Brendan és a jókislány Erin már évek óta vívják a kölcsönös megvetés háborúját, és mindketten próbálják elfelejteni, hogy egyszer régen jól kijöttek egymással… túlzottan is jól.
Amikor Brendan éppen arra tér haza, hogy Erin a legjobb barátjával készül összeházasodni, a lánynak döntenie kell. Vajon az élet, amit felépített, valóban olyan tökéletes-e, mint amilyennek tűnik? És a Brendan iránti érzései csak az elköteleződés előtti átmeneti pánikot jelzik? Vagy éppen azt, hogy akkor régen talán nem a megfelelő srácot választotta?
Ha szereted a másodikesély-románcokat, a lelkek feltárását és a váratlan fordulatokat, még ma szerezd meg az Erin mélységeit…


7. Tasmina Perry - Patinás ​egyetem - A Lara Stone sorozat harmadik kötete
Fülszöveg:
Egy illusztris helyen nem lehetnek sötét ügyek?
A Benedon College elit intézmény New Englandben, és ettől a félévtől Lara Stone oknyomozó újságíró a vendégelőadó.
Lara kicsit leléphet, kiszellőztetheti a fejét, érdekes egyetemi oktatókkal ismerkedhet meg, talán egy-két bulira is elmegy.
De a csillogó felszín alatt bűnös ügyek rejlenek. Előző félévben egy gyönyörű diáklány titokzatos körülmények között meghalt, most pedig megtámadták a professzort is, akinek a feltételezések szerint a diáklánnyal korábban viszonya volt.
Lara hamarosan ráébred, a lány és a professzor titkoltak valamit, próbálták elkerülni a botrányt. És van valaki a campuson, aki gyilkolni is hajlandó, hogy a titkokra továbbra se derüljön fény.


8. Palotás Petra - New ​York Café Budapest - Egy kávéház krónikája
Fülszöveg:
Pezsgő forgatag
1926 – Budapest
Miklós, a bohém ifjú írópalánta minden vágya, hogy végre az ő műveit is megismerje a nagyközönség. 1926 telén napjainak jelentős részét a lassan újra virágzásnak induló New York Kávéházban tölti. Reméli, hogy a jázmintól illatozó primadonnák, a befutott tollforgatók, a dohányfüstben úszó irodalmárok és az éles nyelvű kritikusok közelében őt is homlokon csókolja majd a múzsa, és talán fontos kapcsolatokra is szert tehet.
Itt ismerkedik meg a szépséges és kacér szubrettel, Cilivel, aki azonban ügyet sem vet rá. Nem úgy, mint a főúr, Gyula, aki teljes figyelmét az asztaloknál ülőknek szenteli. A hivatását valódi szenvedéllyel gyakorló pincér igyekszik valamennyi óhajnak eleget tenni, miközben diszkréten őrzi az impozáns épület mennyezete alatt fülébe jutott titkokat: a vénlány Margitét, a vidékről Pestre költözött jómódú gazdáét, Alfrédét vagy éppen az arra tévedt diákokét.
Hogyan fonódik össze a legkülönfélébb vendégek sorsa a „Newyork"-ban? Felül tud kerekedni a remény és a megbocsátás a múltból hozott sérelmeken, a hiúságon és a csalfa álmokon?
Az Év Könyve díjas írónő, Palotás Petra érzelemdús regénye ezúttal a világ legszebb kávéházába invitálja az olvasót, a történeten keresztül megidézve az akkori, hóba burkolt főváros páratlan hangulatát.


9. Tehlor Kay Mejia - Wednesday - Az első évad regényes története
Fülszöveg:
WEDNESDAY ADDAMS, a Nevermore Akadémia elsőéves diákja egyszerre próbálja irányítani felszínre törő látnoki képességét, megállítani a várost sokkoló borzalmas gyilkossági sorozatot, és megoldani a szüleit huszonöt éve kísértő rejtélyt – mindezt úgy, hogy közben újdonsült kapcsolatai útvesztőjében kell eligazodnia.
Nem sokkal a Nevermore Akadémiára való megérkezése után Wednesday azzal szembesül, hogy egy rém terrorizálja Jericho városát. Ahhoz, hogy megmentse az iskolát és osztálytársait a közvetlen veszélytől, olyan emberek között kell szövetségeseket találnia, akikben nem feltétlenül bízhat meg. Az idő fogytán. Vajon képes felfedni a szörny titkát… vagy ő maga is áldozattá válik?
Éld át újra a Wednesday első évadának izgalmait és intrikáit ebben a csodálatos regényes változatban, amely híven követi a szellemes, száraz humorú, természetfeletti erővel átszőtt sorozat rejtélyes nyomozását. Merülj el Wednesday nevermore-i első évének borzongató és hiteles újramesélésében!

Megjegyzések