Szerethető kötelező olvasmányok és hasonló témájú könyvek

Sziasztok! :)

   Most egy olyan bejegyzéssel jövök, amivel igyekszem kicsit jobban népszerűsíteni a kötelező olvasmányokat, habár nem minddel értek egyet.
   Őszintén bevallom nektek, hogy mind általános iskolában, mind gimnáziumban, nekem is voltak olyan olvasmányaim, amiket ki nem állhattam, mégis akadtak köztük kiemelkedően jó sztorik is, amik azért megragadtak bennem valamit.
   Most ezekről akarok írni, nem mellesleg pedig, hozok olyan nem kötelezőket is, amik - szerintem - méltó párjai lennének a tanárok által erőltetett daraboknak.
   Persze ma már valahol a Harry Potter, sőt még Az éhezők viadala is kötelező olvasmány, de én olyanokat hoztam nektek, amik régen is kötelezőek voltak...

Íme:

1.
Erich Kästner - A ​két Lotti
   Még általános iskolában volt kötelező darab és emlékszem, hogy olvasónaplót is kellett írni hozzá.      Az olvasónapló természetesen kiborító volt, de maga a könyv egy cseppet sem. Szépen illusztrált, pörgős cselekményű, aranyos kis történet, pont megfelelő annak a korosztálynak, akinek a pedagógusok is ajánlják. Humoros és jó példával szolgál az ifjonc lurkóknak a családról és a testvéri szeretetről. Tanulságos és szórakoztató, bár főleg lányoknak ajánlanám.

Tipp: Ha anno Te is szeretted ezt a könyvet, akkor ajánlom figyelmedbe...

   M. Leighton - Rossz fiúk trilógiáját, hiszen ez pont azoknak az immáron felnőtt nőknek szól, akik A két Lottin nőttek fel és szeretik az ikrekről szóló könyveket, de most már imádják a romantikát és a forró erotikát is. Hiszen mi lehetne jobb egy belevaló, szexi pasinál? Természetesen az, ha van egy ugyanolyan belevaló és szexi ikertestvére...




2. 
Molnár Ferenc - A ​Pál utcai fiúk
   Azt hiszem talán harmadik vagy negyedik osztályban volt kötelező darab, de nem emlékszem pontosan. Eleinte nem tetszett, de az első két fejezet után egész jól beindult. Később rájöttem, hogy nagyon fontos témákat boncolgat, így egyértelmű, hogy kötelező olvasmány lett.
   Megható, szívbemarkoló történet a barátság erejéről és egy bátor, a végsőkig hűséges kisfiúról. Tele van megosztó karakterrel, ráadásul elég könnyen lehet vele haladni is.
   A végén sajnos erősen ajánlott a papírzsepi használata, hiszen vannak benne szomorú történések.

Tipp: Ha anno Te is szeretted ezt a könyvet, akkor ajánlom figyelmedbe...

   Melina Marchetta - Jellicoe ​Road című könyvét. Adni kell neki egy esélyt, mert lassan indul, lassan bontakozik ki, de ha kivársz és tovább olvasol, akkor megérted végül és minden a helyére fog kerülni.
   Nagyon megrázó, tragikus, sokkoló és lelkileg elemészt. Elgondolkodtató és kicsit depresszív, de benne van a remény és a szeretet is. Ez a könyv valójában az életről szól, azért is ilyen felkavaró.



3. 
William Shakespeare - Rómeó ​és Júlia
   A gimnáziumi évek egyik meghatározó darabja, amit - általában - a lányok nagyon szoktak szeretni,  a fiúk meg nagyon szoktak utálni. A könyv, amit mindenki, de tényleg, szó szerint mindenki ismer.      Szerintem csodálatos mű az első szerelem valódi szépségéről, valamint arról, hogy legyünk bátrak és merjünk nagyot álmodni. A jambikus rímek miatt kicsit nehezen olvasható, de ha megszokod, akkor már simán és gyorsan lehet vele haladni.
   Ez az a sztori, ami még az ezredik olvasás után is hiú reményekkel tölt el és a vége felé haladva egyre csak azon imádkozok, hogy másképp végződjön.


Tipp: Ha anno Te is szeretted ezt a könyvet, akkor ajánlom figyelmedbe...

  Laini Taylor - Füst ​és csont leánya trilógiája.
   Ide rengeteg hasonló könyvet tudnék mondani, de a Füst és csont leánya trilógiát választottam, mert ebben egy angyal fiú és egy olyan lány szerelmének története áll a középpontban, akit az angyalok ellenségei a kimérák - ördögszerű, démonikus lények - neveltek.
   A könyv történéseinek - ráadásul - szintén egy csodálatos európai város ad otthont. Ezúttal nem Verona, hanem Prága.
   Nem lennék fair veletek, ha nem szólnék, hogy a trilógia befejező kötetét a kiadó nem fogja megjelentetni magyarul. :(




Hasonló könyvpárok lehetnek még...

Fekete István - Vuk 
Sara Pennypacker - Pax



William Shakespeare - Szentivánéji ​álom

Julie Kagawa - Vaskirály és a Vastündérek sorozat



Eric Knight - Lassie ​hazatér


W. Bruce Cameron - Egy ​kutya négy élete





Vörösmarty Mihály - Csongor és Tünde
Gaura Ágnes - Túlontúl




Dante Alighieri - Isteni ​színjáték

Meg Cabot - Elhagyatva trilógia






Nektek mely könyvek voltak a kedvenc kötelező olvasmányaitok?
Írjátok meg. :)

Megjegyzések

  1. Én személy szerint imádtam az Édes Annát, és Petőfitől is az Apostolt :)
    Azt hiszem ebben a tájban kezdtem rájönni, hogy lehet jó a kötelező.
    Ja, és ne hagyjam ki Örkénytől a Tótékat, rendszeresen előveszem ha rossz kedvem van, egy délutános könyv és hihetetlen humora van :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ilyen pozitív emlékeid kötődnek a kötelezőkhöz. Sokszor olvastam, hogy valaki a kötelezők miatt utálta meg az olvasást és hát ez nagyon elszomorított. :( Jó látni, hogy vannak még olyan emberek, akik szerették őket és még a mai napig szeretik. Hasonlóan vagyok én is.

      Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést és azt is, hogy írtál hozzászólást. :)

      Törlés
  2. Nagyon jó kis összefoglalót írtál és örülök, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki szerette a kötelezőket, na persze nem mindegyik nyerte el a tetszésem, de vannak köztük olyan kiemelkedő művek, amelyek több figyelmet érdemelnének. Hiszen rajtuk keresztül betekintést nyerhetünk más kultúrákba, történelmi korokba is és nem mellesleg a mondanivalójuk sem mellékes. Én személy szerint az Antigonét és az orosz realistákat is nagyon szerettem, de persze a Rómeó és Júlia is nagy kedvenc és teljesen igazad van, hiába tudom, hogy mi lesz a vége, mindig reménykedem a más végkifejlettben. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tök jó, hogy ennyien vagyunk akik szeretik a kötelezőket. Azt hiszem ez igen komoly dolog hiszen a legtöbb helyen csak azt olvasni, hogy feleslegesek és mindenki utálja őket. Jó látni, hogy ez bizony nem így van. :) Most, hogy említetted: Nagyon szerettem én is az Antigonét. Emlékszem házi dolgozatot kellett írnom belőle és a tanáromtól dicséretet kaptam, hogy milyen jól sikerült a doga. Még az osztály előtt is fel kellett olvasnom.

      Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet a bejegyzés. Hálás vagyok, hogy elolvastad. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése