Könyvkritika: Katherine Arden - A medve és a csalogány

Katherine Arden

A medve és a csalogány (The Bear and the Nightingale)

Az északi erdő legendája – 1. rész

Magyar kiadás éve: 2018

Fülszöveg:
Gyilkos ​szél fúj a vad orosz vidéken, messze északon; nagyon rég nem volt ilyen fogcsikorgató hideg. A fák között suttogások, léptek zaja hallatszik. A medve ébredezik, egyre erősebb, és ha eltépi köteleit, talán senki sem állíthatja meg többé.
Vaszilisza zöld szemű, vadóc kislány, aki egy faház kemencéjének melegénél dadája régi időkről szóló meséire alszik el. Napközben lovagol, fára mászik, az erdőket járja; ott érzi igazán otthon magát, az állatok és növények között. De Vászja nem fiú, az a sorsa, hogy nővé érve gyermekeket szüljön és ellássa urát. A kislány már egészen fiatal kora óta tudja, hogy neki nem ezt írták meg, édesanyja nem ezért hozta a világra, mielőtt belehalt volna a szülésbe. Életével együtt különleges tudást adott a kislánynak, olyat, amely megváltoztathatja egész népe sorsát.
Katherine Arden első regénye az orosz mítoszok és népmesék varázslatos világába viszi az olvasót, ahol a csodák mindennaposak, a démonok és manók jelenléte megszokott, ahol ember és természet olyan összhangban élhet együtt, ahogy csak a legendákban lehetséges.

   A megjelenéshez képest kicsit sokáig halogattam ennek a könyvnek az elolvasását, legfőképpen azért, mert több helyen is azt olvastam, hogy lassan építkezik.
   Mostanában nem igazán szeretem a vontatott folyású regényeket, de ennél a kötetnél ez a csalódás szerencsére nem állt fenn.
   A medve és a csalogány egy kivételesen szőtt, cseppet sem hétköznapi tündérmese és éppen ezért, teljes mértékben elnyerte a tetszésemet.
   Az az igazság, hogy a kelleténél még így is lassabban haladtam vele, de ez nem a könyv hibája volt, hanem az enyém, hiszen az olvasás mellett még ezernyi más dolgom is akadt.

A magyar kiadás borítója

   A történet tulajdonképpen kitűnő ötvözete egy igazi, vérbeli orosz esti mesének, valamint egy érzelmekkel teli családregénynek.
   Három részre van bontva, amelyben nyomon követhetjük a főszereplő, Vaszilisza (Vászja) naiv kislányból, fiatal nővé való cseperedését, mindeközben pedig egyre jobban megismerjük az északi erdő emberi és mondabeli lakóit is.
   Mert bizony ebben a sztoriban az ősi mítoszok szereplői valóságosak, köztünk járnak, megelevenednek és mindent elkövetnek, hogy a halandók emlékezzenek rájuk. Mert ha egyszer elvész az igaz hit, elvész a varázs is és ezzel együtt felébred évszázados álmából a gonosz medve, aki ki van éhezve a szenvedésre és a káoszra...
   Vaszilisza egy különleges adottságokkal megáldott leány, aki sokkal többet lát és érzékel a körülötte zajló eseményekből, ezért aztán persze: a népe kitaszítja őt, félnek tőle, boszorkánynak bélyegzik.
   Vászja egy meg nem értett csoda, aki hatalmas jellemfejlődésen megy keresztül.
   Kezdetben még csak egy figyelmetlen kis siheder, aki az évek múlásával erős, független, bátor nővé érik, közben pedig rádöbben, hogy sokkalta több rejlik benne, mint azt bárki is hitte volna.
   Különleges képességének célja van, méghozzá felismerni és megállítani az igazi gonoszt.
   Közben pedig a mindennapokban is helyt kell állnia, hiszen ő és a családja napról-napra élnek, folyamatosan küzdenek a visszatérő, kemény tél ellen, sokszor éheznek, ráadásul körbe vannak véve hamis és álnok emberekkel.
   Jó volt látni, ahogy a valóság és a történelem megelevenedett a lapokon, de közben keveredett a fantáziával, a régi babonákkal, mindez teljesen megfelelően és hatásosan volt adagolva.
   Az írónő kitűnően érzékeltette az egyházi világ, az ,,Isten mindenek felett!" központú gondolkodás előnyeit, de közben kitért a fanatikus, káros, már-már pusztító, megszállott gondolkodásmódra is, ami régebben több ezer ember igazságtalan halálát okozta.

Vászja és Morozko  (A kép forrása)

   Vászjának is szembe kellett néznie ilyesfajta dolgokkal, ám közben meg kellett védenie önmagát és a családját, a mondákból előlépő vámpírok, démonok, ártó szellemek kétes szándékaitól is.
   Vaszilisza kedvelhető karakter volt, csakúgy, mint Dunja, Pjotr, Aljosa, Irina és Morozko.
   Mindannyian különböztek egymástól, de értettem és megértettem a szándékaikat, azt, hogy mi is motiválta őket. Teljes mértékben együtt tudtam velük érezni.
   Volt köztük aki lángoló szívvel szeretett, akadt, aki még a többieknél is bátrabb volt és olyan is, aki mindent feláldozott. Cselekedeteiket a szeretet, a család és a barátság vezérelte.
   Konsztantin és Anna Ivanovna kettősét viszont ki nem állhattam és legszívesebben jól fejbe vágtam volna őket. Teljesen megérdemelték a sorsukat. Persze tudom, hogy ilyen szereplők is kellenek egy-egy könyvbe, de hát az ő fejezeteiknél a hideg rázott az emberi ostobaság úttörő példájától. :(
   Vászján kívül imádtam még azokat a részeket ahol a lovakról olvashattunk, valamint jobban megismerhettük az orosz folklór színe-javát.

A kép forrása

   Volt itt kérem szépen minden mi jó és még sok-sok egyéb. Ruszalka, domovoj, vazila, bolotnik, lesij, upír, vogyanoj és a többi. Lenyűgöző. Annyira tetszett. Sokat segített a kötet végén található szószedet.
   Izgatottan várom a következő részt, mert a végén sok kérdés maradt megválaszolatlanul, Vászja igazi, nagy kalandja pedig még csak most kezdődött el...
   Első könyves íróhoz képest Katherine Arden stílusa rendkívül kiforrott, csodásan fogalmaz és kimondottan szemléltetően ír. Tehetségesnek tartom.
   Jó szívvel ajánlom a fiatalabb korosztálynak és az idősebbeknek is, de legfőképpen azoknak, akik

Vászja  (A kép forrása)

egyszerűen képtelenek elengedni a múltat és még hinni akarnak  a tündérmesékben.
   Pár szó a borítóról: A borító az eredeti és valami eszméletlenül szép. Csodálatos, festett táj, ami illik a történethez.
   A fenyőerdő liget, aminek a közepén ott magasodik az a bizonyos kunyhó. A nyitott, hívogató ajtóban pedig ott áll Vászja.
   Ez bizony egy igazán fontos és sokat sejtető jelenet a könyvben (is).

A kép forrása