Könyvkritika: Nicolas Barreau - A nő mosolya


Nicolas Barreau
A nő mosolya (Das ​Lächeln der Frauen)
Magyar kiadás éve: 2014, 2017

Fülszöveg:
Véletlenek pedig nincsenek! – vallja Aurélie Bredin, aki édesapja halála után átveszi egy kis párizsi étterem irányítását. Azon a végzetes novemberi napon, amikor olyan boldogtalannak érzi magát, mint még soha, a Szent Lajos-sziget kis könyvesboltjában különös könyvre bukkan: A nő mosolya című regény egyik helyszíne nem más, mint az ő vendéglője, a főhősnő pedig mintha… 
Nem, ilyen nincs! Aurélie elhatározza, hogy utánajár a rejtélynek: meg kell ismerkednie a regény írójával. Csakhogy próbálkozásai sorra kudarcot vallanak, mígnem egy szép napon az író levele a postaládájába pottyan. Találkozásuk azonban egészen másképp alakul, mint ahogy elképzelte…

   Az előző Nicolas Barreau kötet értékelését kicsit meg kellett másítanom a Molyon, mert öt csillagot adtam rá, de még csak ennek a kötetnek felénél jártam, amikor rájöttem, hogy nekem bizony ez az igazi öt csillag, így azt gyorsan javítani kényszerültem négy és félre. :)
   Ebből aztán már rögtön tudhatjátok, hogy milyen nagyon tetszett A nő mosolya című könyv.
   Sok helyen láttam, hogy aki elolvas egy Nicolas Barreau kötetet, az igazából az összes regényét elolvassa, hiszen hasonló témákra és hasonló sémákra épülnek. Elismerem, hogy ebben bizony van igazság, akadtak az előző történetben is fellelhető klisék, mégis minden mondatát, minden pontját szerettem ennek a sztorinak.
A magyar kiadás borítója
   Számomra ez volt az a bizonyos, nagybetűs romantikus könyv, amiben végre megtaláltam mindent ami ahhoz kellett, hogy a befejező oldalak elolvasása után is elragadtatással és boldog mosollyal gondoljak vissza erre az egészre.
   Kezdjük ott, hogy az író már eleve azzal levett a lábamról, hogy bővebb betekintést nyerhettünk a kiadói élet mindennapjaiba, egy főszerkesztő kalandos életébe.
   Mindig is nagy vágyam volt, hogy egyszer egy könyvkiadónál dolgozzak. Elvégre, a könyvek az életem, imádok olvasni, így hát természetesnek veszem, hogy csodálatos lehetne ilyen közvetlen környezetben dolgozni, ahol konkrét beleszólásom lenne az olvasók ízlésének formálásába, ráadásul az elsők között lehetnék, aki mondjuk a kezébe vesz egy majdani bomba sikert. Mindezekért pedig pénzt is kapnék? Megélhetnék belőle? Ez már csak hab lenne a tortán.
   A cselekményt E/1-ben meséli el nekünk a két főszereplő, Aurélie, a szakácsnő és André, az Opál Kiadó főszerkesztője. Életük, A nő mosolya című regény köré bonyolódik.
   Az a baj, hogy túlságosan sok dolgot is elárulnék ha bővebben belemennék a részletekbe, de a lényeg az, hogy Aurélie egy rettentő magányos és szomorú időszakot él át, amikor az egyik könyvesboltban rábukkan A nő mosolya című könyvre.
   A kötet több szempontból is életmentő a számára, főleg azért, mert olvasás közben saját magát véli felismerni a lapok között... ez pedig kimondottan furcsa.
   Így kezdődik hát a kalandos utazás, ami telis-tele van kitűnő humorral, csodálatos véletlenekkel, szívmelengető romantikával és roppant kedvelhető karakterekkel.
   Aurélie egy határozott, karakán nő, aki tudja, hogy mit akar és mindent el is követ, hogy megszerezze azt.
   Őt is szerettem, de még jobban a szívembe zártam André karakterét, aki csetlő-botló döntéseivel, okos és körmönfont húzásaival, valamint reménytelenül romantikus lelkületével az egyik kedvenc könyves férfimmá lépett elő.
Aurélie és André
   Azt el kell ismernem, hogy André végtelenül sok hibát elkövetett, főleg, hogy már meglett férfi és a negyvenen is túl van, mégsem tudtam rá haragudni, mert megértettem, hogy milyen dolgok motiválták a tetteit. Emberi volt, esendő karakter és pont ezért, kimondottan hiteles. Végig drukkoltam neki, hogy szerencsével járjon és ne bukjon le, ám amikor mégis kiderült az igazság, akkor meg örültem és megkönnyebbültem, hogy végre önmaga lehet.
   A mellékszereplőkkel is roppant elégedett voltam, főleg Adam, az angol főszerkesztő személyével, aki laza és lezser szereplőnek bizonyult, amin azért is csodálkoztam, mert a valóságban pont az ellenkezője hírlik az angol emberekről.
   Ám ő végig nyugodt, kiegyensúlyozott maradt, akit nem lehetett kibillenteni az egyensúlyából, ráadásul hűséges, segítőkész és igaz barátnak bizonyult.
Aurélie és A nő mosolya című regény
   Félreértés ne essék, egyáltalán nem értek egyet a sok hazugsággal és félrevezetéssel, ami Aurélie személyét érte, magam sem tudom, hogy végül megbocsátottam-e volna ezt az egészet, de így leírva, könyvként olvasva, egyszerűen nem tudtam maradandó haragot tartani a szereplőkkel.
   Külön tetszett, hogy Monsignac úr, a morcos, de aranyszívű kiadóvezető (már) itt is szerepelt. Kellemes kikacsintásként hatott a Párizs mindig jó ötlet című könyvre.
   A kötet végén lévő receptek pedig kimondottan jó ötletnek tűnnek, érdemes lesz belőlük kipróbálni párat.
   Mindent összevetve: A nő mosolya és ezzel együtt Nicolas Barreau regényei még mindig kedvesek a szívemnek, mert tele vannak szeretettel, életigenléssel, boldogsággal és ami a legfontosabb: reménnyel.
   A regényből amúgy készült egy film is, amit mindenképpen meg fogok nézni, még akkor is, ha az egész franciául, esetleg németül lesz és egy kukkot sem fogok érteni belőle... :)
   Pár szó a borítóról: Aurélie személyét láthatjuk, aki tárt karokkal, boldogan öleli magához a messzeségben feltűnő Eiffel-tornyot, valamint a zöldellő, francia tájat.
   Csodálatos és kifejező, mint mindig.

Megjegyzések