Így olvasnak ők - 3. felvonás

Sziasztok! :)

   Eddig két hasonló témájú bejegyzés volt már a blogon.
   Az Így olvasnak ők első felvonásában a családtagjaim, a barátaim és pár ismerősöm kedvenc könyveiről írtam nektek, olyan kötetekről, amik nagy hatást tettek rájuk.

   Az Így olvasnak ők második részében, pedig az egyetemi csoporttársaimat faggattam ki, kértem őket, hogy ajánljanak olyan történeteket, amiket nagyon szerettek.
   A könyvtári szakmai gyakorlati időmet több helyen is eltöltöttem, amíg sajnos megint be nem zártak a könyvtárak, de pár olvasótól volt szerencsém érdeklődni és elég nyitottak voltak arra, hogy válaszukat itt is közzétegyem. :)
    
   A válaszadók többsége a visszajáró, rendszeres könyvtárba látogatók közül kerültek ki.

Milyen fő okból jár könyvtárba? Milyen fajta könyveket szokott kölcsönözni? Milyen könyveket szeret? Melyik könyvet olvasta utoljára?


Egy nyugdíjas hölgy
- Azért járok könyvtárba, mert nagyon drágák az új könyvek és kevés nyugdíjból élek, tehát nem engedhetem meg magamnak, hogy 3500-4000 forintos könyveket vásároljak.
   Leginkább a történelmi romantikus könyveket kedvelem, azokból is kiemelkedőek, amik valós, megtörtént eseményeken alapszanak, hiszen az életnél nincs is jobb mesélő.
   Nagyon szeretem még a sima romantikus, sőt erotikus regényeket és az önéletrajzi írásokat is.
   Kedvenceim: Nicholas Sparks, Danielle Steel, Fábián Janka, Náray Tamás, de bevallom, hogy olvastam már A szürke ötven árnyalatát is és az is tetszett.
   Utoljára Kálmán Olga önéletrajzi írásait olvastam és egyszerre volt lenyűgöző, megdöbbentő és sokkoló.
 

Egy GYES-en lévő anyuka
- Legjobban a fantasy, krimi, kaland és kicsit humoros témájú könyveket kedvelem, azok kötnek le a igazán.
   Nem is olyan régen szültem és a pici mellett nem könnyű időt szakítani az olvasásra. Inkább kikölcsönzöm az adott kötetet, mint hogy megvegyem és aztán csak álljon ott a polcomon.
   Ha van időm, akkor olvasok, ha nincs, akkor egyszerűen visszaviszem a könyvtárba és még a pénzemet sem költöttem ,,feleslegesen".
   Óriási kedvencem Leslie L. Lawrence vagyis Lőrincz L. László. Szinte minden könyvét olvastam már, de szeretem még Vavyan Fable stílusát és legutóbb Fábián Jankától kölcsönöztem, amit még most is azt olvasok.
   Gondolom ebből is látszik, hogy előnyben részesítem a magyar szerzőket.
 
   
Egy férfi alkalmazott
- Szerencsére olyan munkakörben dolgozom, ahol elég sok időm jut az olvasásra, főleg amikor éjszakás vagyok, így számomra egyértelmű, hogy a hosszú, minél több oldalszámmal rendelkező könyveket forgassam, mert így sokkal gyorsabban telik az idő.
   Egyszerűen imádom a kalandregényeket, valamint az olyan köteteket, amik a történelem egy igaz, valóban megtörtént eseményén alapszanak.
   Persze legyen benne jó sok akció, nem vetem meg, sőt, előnyben részesítem az izgalmas krimi szálakat is.
   Minél több kötetből áll egy sorozat, én annál jobban örülök, mert ha megtetszik egy világ, egy közeg, akkor oda mindig jó érzés visszatérni, újra találkozni az ismerős karakterekkel.
   Óriási kedvencem George R. R. Martin és tűkön ülve várom a Trónok harca két befejező kötetét, valamint lenyűgöz Wilbur Smith munkássága, akitől ha nem jelenik meg újabb könyv magyarul, akkor a régieket veszem elő, mert még sokadik olvasásra is lekötnek.


Egy női alkalmazott
- Sokat utazom a munkahelymre, napi szinte ingázok a buszon, így ott tudok a leginkább olvasni.
   Mostanában nagyon rákaptam Dan Brown könyveire. Először az örök klasszikus A Da Vinci-kódot olvastam és persze tetszett, így nem volt kérdés, hogy az író többi műve is szépen sorra kerül nálam.
   Legjobban az Inferno tetszett, mert jó ötletnek találtam az irodalmi vonatkozásokat, de persze a régebbi Dan Brown könyveket is elolvasom majd, amikben nem Robert Langdon a főszereplő.
   Amikor nem Dan Browntól olvasok, akkor igyekszem hasonló témában keresgélni, így bukkantam rá J. R. dos Santos műveire.
   Utoljára A hetedik pecsét volt terítéken és elnyerte a tetszésemet, szóval biztosan fogom folytatni a Tomás Noronha sorozatot is.
   Ezek mellett szeretem még a régi vágású krimiket, mint Rejtő Jenő, Agatha Christie és Sir ​Arthur Conan Doyle.


Gyermek az édesanyjával páros
- Mindig jó időtöltés eljönni a könyvtárba a kisfiammal, mert öröm a közös kölcsönzés, keresgélni és új köteket felfedezni, ráadásul van itt sakk is, amit mindketten nagyon szeretünk. 
   Először általában a Gyermekkönyvtárba megyünk, ahol a fiam rajong a Rick Riordan kötetekért, leginkább a Percy Jackson a kedvence, de nemrég ajánlotta a könyvtáros az egyiptomi mitológiás Riordan köteteket és azok is nagy sikert arattak.
   Jómagam a klasszikusokat kedvelem, mint Austen, a Brontë nővérek, Dickens és persze Shakespeare. Ezekben nem tudok és szerintem nem is lehet csalódni. 
   Legutóbb az Agnes Grey című könyvet olvastam és teljesen magával ragadt, most pedig tervben van Louisa May Alcott - Kisasszonyok sorozata, hiszen nem is értem, hogy eddig miért nem olvastam el ezeket?! Talán mert nem volt rá időm. ;)


Egy egyetemi hallgató fiatalember
- Ezerrel készülök a szakdolgozatomra és mostanában igazából nem olvasok semmilyen szórakoztató könyvet, inkább csak szakkönyveket, szakirodalmat. 
   Tudom, hogy ez ezzel jár, nincs is vele gond, de néha azért jó lenne kicsit kikapcsolni. Egyébként pszichológiából fogok diplomázni.
   Persze amikor nem államvizsgára készülök vagy tanulok, akkor próbálok időt szakítani a nagy kedvenceimre is.
   A Gabo kiadó most újra megjelenteti a Vaják sorozatot Andrzej Sapkowskitól, amit kimondottan szeretek. 
   A negyedik kötetnél sajnos elmaradtam, így utoljára azt olvastam, ez ugye A ​megvetés ideje című könyv volt.


Egy tinédzser lány
- Sajnos sok a kötelező olvasmány, amiket annyira nem szeretek, de igyekszem elolvasni őket, mert lelkiismeret-furdalásom van, ha úgy ülök be órára, hogy nem olvastam belőlük egy sort sem.
   Volt egy osztálytársam aki múltkor jól beégett, amikor azzal hencegett, hogy elolvasta a Rómeó és Júliát, aztán mindenféle akciódús autós üldözésről és lövöldözésről mesélt...jót nevettünk, de a Tanárunknál egyből lebukott, hogy a modernizált filmváltoztatot nézte meg. Nagyon kínos volt.
   Amikor kedvtelésből olvasok, akkor legszívesebben a Dream válogatás könyvekből szemezgetek.
   Most éppen Micol Ostow - A ​kezdet című könyvét kölcsönzöm ki, ami ugye a Riverdale sorozat előzménye, de itt van nálam a Sabrina hátborzongató kalandjai sorozat első része is, ami ugye a Boszorkányszezon és ami a sorozat után elég nagy csalódás volt, de azért talán majd egyszer elolvasom a többi kötetet is.
   Nagy kedvencem Jamie McGuire, tőle szinte mindent olvastam már, ami megjelent magyarul.

Megjegyzések