Fall Fest 2020 - 8. rész: Hogyan áll az Őszi bakancslistám?

 Sziasztok! :)

   Ebben a bejegyzésben megmutatom nektek hogyan állok jelenleg az Őszi bakancslistám teljesítésével, hiszen ha emlékeztek még, akkor az Őszi Fesztivál második részében megígértem, hogy igyekszem majd egy-egy pontot fényképekkel dokumentálni. ;)

   Valamint készítettem még pár őszies hangulatú képet, így most azokat is hozom.

   Íme a lista amiről idáig ezeket a dolgokat tudtam teljesíteni és kipipálni:
   Katt a képre a nagyobb méretért.
  
   Amint látjátok egész jól állok, eddig összesen két pontot nem sikerült megvalósítani. 
   Ebből a szüret sajnos teljes mértékben el is maradt, hiszen nagyapám legnagyobb bánatára egyáltalán nem volt jó az idei szőlőtermés, inkább csak evésre, csemegének szolgált és szüretelni nem tudtunk belőle. :(
   A másik pont pedig az udvar és a kert rendbetételete, valamint a levelek összeseprése, amire eddig meg még nem volt időm, de biztosan sorra fog kerülni.
   Az erdei sétáról külön posztban fogok írni és hozni jó sok képet, remélhetőleg a jövő hét folyamán.


1. Látogass ki egy őszi fesztiválra:
   2020. szeptemberének utolsó hétvégéjén volt nálunk a Búcsú és egy hangulatos kis őszi fesztivál ahol a szervezők egész jó programokkal, koncertekkel és kézműves vásárral, kiálításokkal vártak mindenkit.
   A kedvencem a terápiás kutyusok bemutatója, simogatója és találkozója volt, valamint maga a kézműves vásár és az őszies hangulatú fotósarok.
   Amint látjátok, ekkor avattam fel életem első Harry Potteres pulcsiját, amin a Roxfort címere van.
   Imádom és töredelmesen bevallom, hogy a Pepco gyerekosztályán vettem, de hát van ilyen...:)





2. Látogass el egy tökfarmra:
   Bizony volt szerencsém eljutni a kisvárosunk határán fekvő apró tökfarmra, ahol láthatjátok Ti is, hogy nem is olyan apró tököket termesztenek.
   Szerintetek lehetséges, hogy Hagrid és esernyőbe bújtatott varázspálcája jártak arra, hogy alkalmazzák a Bazibumm-bűbájt? :O



 
3. Süss te magad sütőtököt és persze edd is meg:
   Elmaradhatatlan tevékenység ősszel a sütőtök sütése és evése, legalábbis szerintem, ráadásul nagyon egészséges, telis-tele sok-sok vitaminnal.
   Kaptunk a szomszédoktól, akiknek cserébe megint körtét adtunk, de hozott nagyapám is, aki meg az ő szomszédjaitól kapta ajándékba.




4. Öltözz be Halloween alkalmából:
   Semmi extra dologra ne gondoljatok, csak egyszerűen beöltöztem a saját szórakoktatásomra és ennek egy rögtönzött és végelen egyszerű Dr. Orchid - kedvenc Cluedo karakterem - ,,jelmez" lett a végeredménye.
   Képzeljétek, hogy a képet elküldtem az egyik barátomnak, aki azt hitte, hogy Harley Quinn vagyok... Ez vajon honnan jutott az eszébe? Egyszerűen nem értem...
   Számomra végtelenül világos, hogy Dr. Orchid lennék, ólmosbottal a kezemben. :D


5. Gyűjts valamilyen őszi termést pl: vadgesztenye, csipkebogyó:
   Igaz, hogy ténylegesen tegnap voltunk királndulni Pósteleken egy őszi erdőbe és ott még gyűjtöttem makkokat, de azt mint említettem fentebb, egy külön bejegyzésben fogom hozni, szóval addig is íme a csipkebogyó vadászat eredménye. :)

  


6. Frocli házának felújítása:
   Ez ténylegesen nem volt tervben, anno a listán sem tüntettem fel, de aktuálisnak bizonyult, ezért bekerül ide is.
   A ház belül át lett meszelve, így fertőtlenítettem, kívűl pedig lefestettem és pingáltam rá pár - szerintem vicces - feliratot. :) Az elejére, hogy Frocli Lak, az oldalára pedig, hogy Bunda utca 12. szám
   Télire pedig természetesen sok-sok szalmát tettem be.
   Nézzétek:


   
7. Ebadta fotók:
   Ezt csak úgy, mert olyan fotógén az eb. ;)




8. Őszies illatok:
   Vettem az egyik drogériában - nem nehéz kitaláni, hogy hol, de nem akartam nyíltan kiírni a nevét - egy őszies illatú, kellemes, erdei bogyós - gyümölcsös tusfürdőt, így pár kép erejéig ez is megihletett.



9. Halloween fánk:
   Amikor egyszer vásárolni mentem az egyik boltba, lecsaptam egy narancsos ízesítésű Halloween - témájú fánkra, ami apró kis csoki denevérekkel volt díszítve és amihez gyömbéres üdítőt ittam.



10. Az eddigi Fall Fest bejegyzések linkgyűjteménye:

Megjegyzések