Top 5 klisé az erotikus regényekben - 2. rész

 Sziasztok! :)

   A múlt héten hoztam ennek a bejegyzésnek az első részét és akkor említettem is, hogy talán lesz folytatás, mert írás közben már akkor eszembe jutott pár extra közhely.

   Top 5 klisé az erotikus regényekben

   Jól átgondoltam a dolgokat és összeszedtem újabb öt - kimondottan idegesítő - klisét, amik gyakran előfordulnak az erotikus, illetve romantikus-erotikus regényekben.

   Felhívnám mindenki figyelmét, hogy a bejegyzés itt-ott egészen korhatáros, így 18 éven aluliaknak inkább nem ajánlom az elolvasását!

 Nézzük a listát:

5. Csak barátok
   Megint azzal a klisével kezdem, ami a felsoroltak közül még a legkevésbé idegesítő a számomra és kimondottan szeretem a könyvekben, de ezt is csak akkor, ha az író jól tudja kezelni, ábrázolni és a többi...
   A két ellenkező nem között lévő barátságról már rengetegszer írtam itt a blogon és a magánvéleményem még mindig ugyanaz: szerintem nem létezik igaz barátság férfi és nő között, hiszen előbb vagy utóbb, de az egyikük elkerülhetetlenül többet fog érezni a másik iránt.
   Ez lehet csupán „csak" szimpla szenvedély, testi vágy, de ha jobban ismered a másikat, régebb óta, akkor szeretet, kötődés és szerelem is.
Pozitív példa erre a Csak szex című könyv, ahol a főhős egyszerűen nem akar komoly kapcsolatot, 
csupán csak kalandot, de ebbe meg a főhősnő nem lenne benne, így végül megegyeznek, hogy barátság lesz köztük, bizonyos extrákkal. Értitek, ugye? ;) Aztán persze szépen-lassan elkerülhetetlenül megismerik egymást, így kötődés, érzelmek és végül szerelem alakul ki közöttük.
Negatív példa viszont a Barátod: Carter, aminek anno nagyon tetszett az alapkoncepciója, hiszen két olyan fiatal felnőttet helyezett a középpontba, akik már gyerekkoruktól kezdve jó barátok voltak, ám az író hibás kivitelezése miatt, egyszerűen nem hittem el, hogy hirtelen hogyan lettek ők egymásba szerelmesek, főleg ha évekig tagadták, hogy nem azok?!



4. BDSM
   A szürke ötven árnyalata hozta divatba, akárcsak a múltkori bejegyzésben megemlített Bunkó, de gazdag pasi, tragikus múlttal vs. Szegény, naiv és szűz főhősnő felállást.
   A BDSM szex, a domináns-alávetett kapcsolat roppant megosztó és igazából nem is tudok sokat róla, de arra emlékszem például, hogy akik hasonló viszonyban élnek, azok már A szürkénél is jelezték, hogy az írónő teljesen hibásan ábrázolta az egészet. Sokkal durvább és sokkal szerteágazóbb ez a világ, mint amit ő bemutatni vélt.
   Viszont ma már nem igazán jelenik meg olyan erotikus regény, amiben ne lenne egy ilyen szál, még ha csak említés szintjén is, jelezve, hogy valamelyik karakter szeretné kipróbálni vagy nyitott lenne rá.
   A Molyon több rajongó is mondta, hogy a Tiffany Reisz féle Eredendő bűnösök sorozat ezt igen jól ábrázolja, de mivel én azt nem olvastam, így érdemben sem tudok róla nyiltakozni.
Így akkor Pozitív példának most a Ha én lennék te című könyvet mondom, amiben szerintem egészen jól elegyedett a BDSM szex és kapcsolat bemutatása, valamint a főhősnő bevezetése ebbe a világba. Érdekes volt, izgató, ráadásul nem is bontakozott ki túlságosan, hiszen egy trilógiáról van szó, így csak az alapok lettek lefekteteve. Az persze már egy másik dolog, hogy a kiadó elkaszálta a sorozatot...:(
Negatív példa pedig A vadember, ami egyébként nagyon tetszett, csak éppen nem értem miért van ráhúzva a BDSM címke, hiszen nincs benne semmiféle kikötözés, korbácsolás, elfenekelés vagy bármi olyan, ami anno nagy port kavart A szürke ötven árnyalatában, csupán annyi, hogy Zach kimondottan domináns és a törzzsel eltöltött 18 éve miatt egyszerűen zsigerből elvárja, hogy egy nő behódoljon neki, ami ugye nem egészen lényéből fakad, inkább a tipikus kulturális különbségekből adódóan.



3. Hűtlenség
   Ez az egyik legkényesebb pont, legalábbis szerintem és tulajdonképpen nem is szívesen olvasok olyan könyveket, ahol fontos szerepet játszik, mert egyszerűen taszítónak találom.
   Attól még persze elkerülhetetlen, hogy végül ne fussunk bele egy ilyen történetbe.
   Erkölcsi normákat feszeget, megosztja az embereket. 
   Sokszor felvetődik, hogy megbocsátható-e a megcsalás? Aki egyszer megtette, az vajon máskor is megfogja vagy mindenkinek jár egy második esély? Nem az én tisztem eldönteni és válaszokat adni ezekre a kérdésekre.
Pozitív példaként hozom a Zajlik az élet című könyvet, amiben az írónő óvatosan és jól körbejárva közelítette meg a dolgot, hansgúlyt fektetve a szereplők megosztottságára, lelkiismeretére és a beteljesületlen vágyak, a magány, valamint a meghasonlott, kisiklott kapcsolat, mint külsű tényezők befolyásolására. Igazán érdekes volt egy ilyen szemszöget is megismerni.
Negatív példa még mindig a Calendar Girl, ahol Mia elvileg már a kezdetektől totálisan szerelmes volt az első kliensébe, de persze azért mégis mindenki mással lefeküdt és élvezkedett, főleg, amikor megtudta, hogy távozása után a pasi is pontosan ugyanezt csinálja. Az írónő viszont azért többször is kihangsúlyozta, hogy ők ketten szeretik egymást! csak hát jó érzés volt nekik mássokkal dugni,  - elnézést az alpári kifejezésért - hiszen képtelenek voltak uralkodni magukon és állatias vágyaikon. Ebben vajon mi a logika?



2. Szexklub
   Ezzel a témával is érdemes óvatosan bánni, hiszen legalább olyan megosztó, mint a BDSM szex, viszont megint csak élvezetes és izgalmas lehet, ha az író jól felépíti, kidolgozza.
Pozitív példaként a S.E.C.R.E.T. .- A titkos társaság című könyvet és sorozatot hozom fel, ami 
egy magányos és gyászából éppen csak felocsúdó nő pikáns kalandjait követi nyomon egy a S.E.C.R.E.T. nevű különös társaságnál, amelynek az célja, hogy valóra váltsa a nők legtitkosabb erotikus fantáziáit. Szerintem, itt az írónő egészen alaposan, viszonylag reálisan bemutatta ezt az elzárt, elit világot, ahol minden a szex körül forog, mégis lehet esélyed megtalálni akár még az igazit is.
Negatív példa pedig az Asztal három főre, amiben a főhősnő első new york-i estélyén teljesen véletlenül egy extrém szexklubba sétál be, ahol rögtön lefekszik egy vadidegen pasival, mások előtt, nyilvános helyen, hogy aztán hármasban és négyesben is folytassák, megosztozva a nőn a pasik lakásán...Kérdem én, ebben hol van a realitás?



1. Az sem tudom, hogy kivel bújok ágyba
   Ez mindennek a legalja, ráadásul megint csak nagyon rossz példát mutat, főleg a fiataloknak, akik még csak most indulnak neki a nagybetűs ÉLETNEK. Fú, ez már maga egy óriási klisé, de mindegy.
   Sajnos vannak olyan írók és ezáltal olyan karakterek, akik teljesen normálisnak, sőt, sokszor komikusnak gondolják, hogy bizony előfordul, amikor valakinek halvány lila gőze sincs arról, hogy múlt éjszaka kivel feküdt le és egyetlen, ám ,,roppant nyomós indoka", hogy űzte a vére, hajtotta az ellenálhatatlan vágy.
Gondolkoztam pozitív példán, de az olvasmányaim közül nem jutott eszembe egyetlen egy sem, viszont rögtön bevillant két negatív példa, így most akkor inkább ezekre fókuszálok.
Az egyik a Rajtad áll, amiben Olivia annyira hülye, - jobb szót nem tudok rá mondani - hogy a két ikertestvér, Nash és Cash közül először azt sem tudja, hogy melyikkel fekszik le, mert képtelen őket megkülönböztetni, de mivel mindkettőhöz vonzódik, így igazából mindegy is neki...
A másik pedig a Rossz ágy, jó pasi, ahol a főhősnő ,,totálisan szerelmes" a főnökébe, így elmegy annak lakására, hogy elcsábítsa, de mivel az akkor éppen nincs otthon, minő meglepő, de pont kapóra jön neki a férfi öccse...
Ezekre nem igazán lehet mit mondani.

Megjegyzések