Sorozat kibeszélő - A Sólyom és a Tél Katonája - Spoileres

 Sziasztok! :)

   Pár hete fejeződött be a WandaVision, amit már több szempontból is sokan vártak, hiszen ez nyitotta meg végre az MCU várva-várt negyedik fázisát.
   A sorozatról írt kibeszélőmet ezen a linken tujátok elolvasni.
   A WandaVision vége után két héttel pedig már folytatódott is egy másik projekt, A Sólyom és a Tél Katonája. Őszintném mondom, hogy nem sok jó elvárást fűztem ehhez a sorozathoz, mert Bucky karakterén kívűl az egész közeg nem igazán érdekelt...Sajnálom.
   Viszont örömmel írom, hogy pozitívan csalódtam és nekem nagyon tetszett ez az egész, sőt, azon kevés kivételek közé tartozom, akiknek jobban átjött, mint a WandaVision.
   A WandaVisionnél annyi rajongói  teória, konteó és találgatás, feltételezés jött ki, hogy ezekbe túlságosan beleéltem magam és pont ezért végül hatalmas csalódás lett a befejezés.
   Sam és Bucky kalandjainak esetében nem találtam ilyen elborult tippeket, ráadásul az a pár, ami akadt, teljesen jogos volt és végül beigazolódott. 
   Lásd azt, hogy Sharon Carter - látszólag - rossz útra tért és ő a Power Broker vagy hogy, John Walkerből végül U.S. Agent lesz. Zémó Báró felbukkanására szintén mindenki számított, arra viszont már kevésbé, hogy ő lesz az egyik legszimpatikusabb karakter.
   Bucky a kedvencem, ez nem vitás. Mindig szerettem őt és egy igen elhanyagolt szereplőnek tartottam eddig is, szóval örültem, hogy úgymond saját sorozatot kap. Láthattuk, ahogy felszabadul, vezekel, gyötri a múlt, de közben mindig segít és ott harcol, ahol kell. Ez a sorozat tulajdonképpen az ő megváltása. Sebastian Stan pedig annyira dögös és jóképű, na! ;)
   Samről egyszerűen muszáj és már-már kötelező volt szót ejteni, hiszen a Végjáték végén Steve Rogers neki adta a pajzsot, kvázi a hősök szemében ő lett az új Amerika Kapitány, amivel nem is lenne gond, ha Sam valóban akarná ezt, de ő sajnos bizonytalan önmagával szemben is.
   Olvastam, hogy sokak szerint azért nem jó, mert kevés benne az akció és sok az érzelem, a dráma, a karakterek drámája, de nekem pont ezért tetszett, ráadásul még valahol mélyen John Walkert is megértettem.
   Jó volt látni, hogy a készítők elismerik: nem fenékig tejfel az élet Hulk visszacsettintése után sem…
   A dráma tényleg előtérbe került, de bőven akadtak humoros részek, mint Bucky és Sam bromance jelenetei, a madripoori beépülés, Bucky flörtölése Sam nővérével vagy éppen Zémó tánca, ami már most igazi klasszikus és ikonikus a rajongók körében. :)
   A wakandai Dora Milaje cameója nálam sokkal többet nyomott a latban és nagyobbat robbant, mint Valentina Allegra de Fontaine hatásos, ám rövid és kissé jelentéktelen feltűnése.
   Karli és a lázadók szálja érdekes és persze megadta az alapkonfliktust, de azért nem tudtam megérteni a céljaikat, mert végül túlságosan is radikálisnak állították be őket, pedig eleinte simán lehetett velük azonosoulni.
   Sharon számomra lényegtelennek bizonyult és nélküle is bőven jól működött volna az alkotás. Talán csak azért érte meg a feltűnése, hogy lássuk: egy jó emberből is lehet gonosz ha mellőzik és nem megfelelően bánnak vele. Gondoljunk csak bele: még Bucky is kapott amnesztiát, aki évtizedekig embereket ölt - még akkor is ha nem volt ura önmagának - Sharon meg nem vétett ekkora bűnt, mégis kitaszítottá vált.
   Kicsit azért keserédes, hogy Peggy Carter leszármazottja valószínűleg rossz útra tért...
   Egyértelműen az a jelenet volt a legsokkolóbb, amikor John Walker megölte azt a lázadót, lesújtott a pajzzsal, arra reflektálva, amikor anno Steve nem tette meg ugyanezt Tonyval a Polgárháborúban.
   Aztán persze ott van még Isaiah Bradley tragédiája, ami szintén meghatónak és elborzasztónak bizonyult. Itt aztán olyan fontos dolgokra tértek ki az alkotók, mint a rasszizmus.
   Összességében tehát elmondható, hogy imádtam ezt a sorozatot, pörgős volt, sosem lassult le egy pillanatra sem és külön értékeltem, hogy óriási hangsúlyt fektettek a karakterek saját drámáira.
   Mindenképpen lefektette a minap bejelentett Amerika Kapitány 4. eseményeit, szóval lehet várni egy új filmet - remélem - ezekkel a szereplőkkel vagy akár egy újabb évadot is. 
   Rengeteg megválaszolatlan kérdés maradt, szóval jöjjenek már azok a válaszok.
   Bucky karakterében pedig még bőven van potenciál...:)

Megjegyzések