Könyvkritika: Sophie Hannah - A ​háromnegyed rejtélye

Sophie Hannah

A ​háromnegyed rejtélye (The Mystery of Three Quarters)

Hercule Poirot új esetei - 3. kötet

Magyar kiadás éve: 2019

Fülszöveg:

Hercule Poirot ebéd után hazatérvén egy feldúlt hölgyet talál az ajtaja előtt, aki dühösen kérdőre vonja: miért írt neki levelet, azzal vádolva, hogy megölt egy bizonyos Barnabas Pandyt, akiről ő soha életében nem hallott?

Erről a Barnabasról Poirot sem hallott még soha, és soha eszébe nem jutott volna, hogy egy levélben vádoljon bárkit is gyilkossággal. A nyomozó még jobban elcsodálkozik, amikor lakásában egy idegen férfit talál, aki azt állítja, aznap reggel levelet kapott tőle.

És persze őt is Barnabas Pandy meggyilkolásával vádolta meg benne.

Hány levél lehet még? Ki küldte őket és miért? És főleg: ki a csoda ez a Barnabas Pandy? Él-e még? Vagy valóban meggyilkolták? Csodás nyomoznivaló egy mesterdetektív számára!

   Mint ahogy azt már írtam és említettem a Könyvkritika: Sophie Hannah - A ​monogramos gyilkosságok című bejegyzésemben, a Hercule Poirot esetei második kötete, A zárt koporsó sajnos még nem kapott újranyomást, nálunk a fiókkönyvtárban nincs meg, a megyei könyvtárban pedig legalább három hónapos várólista van rá, szóval úgy döntöttem, hogy addig haladok tovább Sophie Hannah AC életművének folytatásával, hiszen tudjuk jól, hogy a kötetek nem kapcsolódnak - szorosan - egymáshoz.

   A háromnegyed rejtélye valóban, a címéhez hűen egy igazi rejtélyekkel teli sztori volt, ráadásul sokáig, a könyv, mint egy háromnegyedéig nem értettem, hogy miért ez a címe, aztán persze hála Poirotnak és az ő szürke kis agysejtjeinek minden teljesen világossá vált számomra is.

   A felütés már a fülszövegben benne van. Valaki rágalmazó és kissé fenyegető leveleket ír mindenki kedvenc belga detektívjének a nevében, méghozzá négy olyan embernek, akik látszólag semmiféle módon nem kapcsolódnak egymáshoz, mégis mindüket egy bizonyos Barnabas Pandy megölésével vádolják.

   Poirot elég hamar tisztázza, hogy nem ő írta a leveleket, de a kíváncsiságát mindenképpen sikerül felkelteni, ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy Mr. Pandy halála mégsem volt baleset, a megvádoltak pedig minden tagadás ellenére, ismerik egymást...

   Poirotnak most ismét Edward Catchpool siet a segítségére, mondjuk nem önszántából, hanem mert a Scotland Yard béli főnöke határozottan utasítja, lévén, hogy tisztázniuk kell ezt a szörnyű és kínos félreértést, főleg, hogy egy igen makulátlan és nagy befolyású bíró fia is érintett az ügyben.

   A szálak pedig innen még jobban bonyolódni kezdenek, hogy aztán annyira kuszák és követhetetlenek legyenek, amire végképp nem számítanánk, de persze teljesen jó értelemben, hiszen az írónő megint mindent elkövetett, hogy hű maradjon Agatha Christie emlékéhez és munkásságához.

   Többen dicsérik már ezt a részt, elvégre mégiscsak a harmadik kötet, azt olvastam, hogy akik kritizálták az elsőt, azok ebben már jóval kevesebb hibát vettek észre és még inkább szererették ezt a krimit.

   Reméltem, hogy mivel nekem már A monogramos gyilkosságok is elnyerte a tetszésemet és nem hagytam, hogy befolyásoljanak a negatív vélemények, így ebben a kötetben sem fogok csalódni és persze igazam lett.

   Ha lehet, még jobban tetszett, mint az első rész és örülök, hogy rátaláltam erre a sorozatra.

   Az írónő egyre jobban átveszi Agatha Christie stílusát és egyre élethűbb, hihetőbb az ő Poirot-ja és persze maga a történetvezetés is. Már most alig várom, hogy olvassam a negyedik kötetet és remélem, hogy tényleg lesz még idén újranyomás A zárt koporsokból, mert azt sem szeretném kihagyni.

   Itt megvolt az olyan jól ismert és oly sokat dicsért angol hangulat. A régi vidéki kúria, ahol a gyilkosság történt, a család, akiknek bőven van rejtegetnivalójuk és persze megannyi gaztett, rágalom, csalás és borzalmas titok, amikre végül mind fény derült.

   A monogramos gyilkosságok olvasása közben az eredeti AC regények közül ugyebár az ABC-gyilkosságok jutottak az eszembe, most pedig az egyik Miss Marple sztori, a Nem ​zörög a haraszt, ami anno A láthatatlan kéz címen is megjelent már. Ugyebár ott is rágalmazó levelek okozták a bajt...

   Ebben a részben a humor is igen erős, visszatérő faktornak bizonyult. 

   Akadtak bőven vicces beszólások. Legtöbbször a vonaton olvastam és hangosan kacagtam rajtuk. Főleg az egyik karakter és gyanúsított, Sylvia Rule, jövőbeni vej-jelöltje, Eustace ellen vívott örökös és ősi csatája, valamint szitokáradata volt számomra a fő humorforrás.

   Kivételesen sikerült kitalálnom, hogy ki áll a levelek megírása mögött, de az igazi indokot nem, szóval teljes mértékben képtelen voltam felülkerekedni Sophie Hannah belevaló nyomozói ösztönein. :) Pedig milyen sok AC és most már SH krimit olvasok, mégis okoznak még meglepetéseket.

   Összeségében tehát leírom újra, hogy nekem az írónő stílusa egyre inkább elnyeri a tetszésemet és pozitív visszhangot kelt bennem az egész AC életmű folytatása. Még mindig bátran ajánlom minden Christie rajongónak, mert igenis méltó hozzá.

   Pár szó a borítóról:  A borító a külföldi kiadás egyik változata. Ezt a kötetet már nem az Európa jelentette meg idehaza, hanem a Helikon.

   Nagyon jól passzol a új kiadásokhoz és persze megint jelentősen sokat árul el a cselekményről. 

   A kovácsoltvas kerítés, a fák és a madarak, mind-mind Combingham Hall bejáratát idézik, ahol egy toll a kerítés középpontja, valamint Poirot bajuszához hasonló kilincs nyitja.

   Annyira kreatív és szuperül illik az egészhez. :)