Könyvkritika: Brigid Kemmerer - Sötét, magányos átok

Brigid Kemmerer 

Sötét, magányos átok  (A ​Curse So Dark and Lonely)

Az Átoktörő trilógia - 1. rész

Magyar kiadás éve: 2021

Fülszöveg:

Egy ​elátkozott birodalomban…

a szerelem a legsötétebb zugokba kényszerül.

Légy szerelmes, törd meg az átkot!

Rhen herceg, Emberfall trónörököse azt hitte, minden rendben lesz. Bár egy nagy hatalmú varázslónő megátkozta, és arra ítélte, hogy folyamatosan újraélje a tizennyolcadik évének őszét, ő biztosra vette, hogy ha egy lány beleszeret, azonnal megmenekül. Azonban minden ősz végén gonosz, kíméletlen bestiává változik.

És elérkezett az utolsó ősz…

Harperhez sosem volt kegyes a sors. A családja romokban, a bátyja pedig, aki képtelen összetartani a családot, folyamatosan alábecsüli őt. Harper már korán megtanulta, hogy csak kemény küzdelmek árán boldogulhat. De amikor egy embertársa megmentésére siet, hirtelen Rhen elátkozott világában találja magát.

Törd meg az átkot, mentsd meg a birodalmat!

Herceg? Szörny? Átok? Harper azt sem tudja, hol van és mit higgyen. De ahogy egyre több időt tölt el Rhennel a mágikus birodalomban, lassan megérti, mi minden forog kockán. És amikor Rhen rájön, hogy Harper nem csak egy újabb meghódítandó nőnemű, ismét feltámad benne a remény. De hatalmas erők állnak szemben Emberfall-lal… Vajon ha megtörik az átok, az elég ahhoz, hogy megmentse őket és a birodalom népét a teljes pusztulástól?

   A Fenevad - Lizzie Danton ébredése után vágytam valami olyan A szépség és a szörnyeteg retellingre, ami nem az erotikán alapszik, hanem inkább valami fantasy vonalon.

   Évekkel ezelőtt nagyon szerettem Alex Flinn tollából A szörnyszívűt, valamint Rosamund Hodge-tól a Kegyetlen szépséget, még például a sokak által az egekig magasztalt Sarah J. Maas féle Tüskék és rózsák udvarát, már az első kötetnél elkaszáltam. Elnézést kérek az ACOTAR rajongóktól. :)

   A Sötét, magányos átok sem nyerte el kifejezetten a tetszésemet, valahogy igen nehézkesen haladtam vele, sokszor pedig untatott, vontatottnak találtam, a szereplők közül pedig alig akadt bárki, akit igazán meg tudtam volna kedvelni.

   Mégis mindig inkább még abba a kategóriába sorolnám, ami a hibái ellenére is pozitívan csengett le nálam és várom a folytatást. 

   A kiadó sajnos nem arról híres, hogy szépen-sorban, lelkesen jelenteti meg az írónő köteteit, erre pedig igen ,,jó" példa az Elemántálok sorozat, aminek az első része 2014-ben került a hazai boltok polcaira, a negyedik pedig éppen mostanában, a befejező rész meg még a fasorban sincsen...Te jó ég!

   Vajon ez a trilógia mikor fog lezárulni, ha egyáltalán le fog?

   A történetről a fülszöveg is alaposan elárul minden lényeges információt, amit nekünk olvasóknak feltétlenül tudnunk kell, főleg úgy, hogy tisztában vagyunk vele: ez egy újramesélés, tehát - ebben az esetben - mindenképpen adott egy átok, egy szörnyeteg, egy lány és a remény, hogy az igaz szerelem ezúttal is győzedelmeskedni fog és átlát a külsőségek mögött rejlő igaz szívre és a többi.

   Ezzel nem is lenne gond, a felütés majdhogynem ,,In medias res" tehát bele a közepébe. Harper egy-két fejezet erejéig még a mi világunkban van és éli nem túl vidám mindennapjait, amikor is arra lesz figyelmes, hogy egy sötét alak megpróbál elrabolni egy nőt, erre ő hőseisen a bajba jutott megmentésére siet, minek következtében ő és a rabló átkerülnek Emberfall elátkozott világába.

   Nekem az volt az egyik legnagyobb gondom ezzel az egésszel, hogy kidolgozatlannak éreztem ezt a párhuzamos, mágiával és középkori várakkal, hercegekkel és varázslőnőkkel tarkított országot.

   A kötet elején lévő térkép azért adott némi támpontot, hogy mit-hol találunk és mit-hogyan hívnak, de akkor sem találtam elég részletesnek, sokszor hiányoztak a bővebbb leírások, az izgalmas háttérinformációk.

   A szerző részéről néha elő lett véve egy-egy név, város, fogadó vagy éppen hegység, de körülbelül ennyiben ki is merült a dolog, mi meg leshettünk Harperrel együtt, hogy mi van?

   Harper és Rhen párosa nem fogott meg, pedig kettejük szemszögén át követhettük az eseményeket, engem mégsem tudtak érdekelni, sajnálni sem tudtam őket és sok-sok tettükkel egyet érteni is képtelen voltam.

   Harper tényleg erős, karakán lány és le a kalappal előtte, de ennyi. 

   A kémiát egyszerűen nem éreztem közöttük. Ez számomra teljesen alávágta az egész sztorit. Nem tudtam nekik elhinni, hogy valaha is egymásba fognak szeretni. Rhen részéről aztán mutatkozott némi pozitív változás, de Harper az utolsó oldalakig óriási kérdőjel maradt.

   Olvastam, hogy másoknak is Grey volt az érdekes és benne láttak potenciált, ezzel pedig én is hasonlóan voltam.

   Szinte már drukkoltam, hogy a marcona katona/testőr és a lány összejöjjenek, mert az aztán kicsit sem lett volna megszokott és mindennapi egy ilyen retelling regényben.

   Grey és Lilith, na miattuk olvastam végig az egész történetet, hiszen bennük bőven akadt lehetőség.

   Lilith persze egy igazi kegyetlen dög. A szépség és a szörnyeteg meséből, valamint megannyi feldolgozásából megszokhattuk már, hogy a boszorkány/tündér, aki az átkot szórta, az valamilyen szinten móresre akarta tanítani a herceget, de közben ott lapult mögötte valamiféle jó szándék. Nos, Lilith esetében ez nem történt meg, ő szimplán bosszút akart állni, kicsinyes önzése és szadista hajlamai sokszor kiverték nálam a biztosítékot, mindezek ellenére mégis érdekesebb szereplőnek bizonyult, mint Harper és Rhen valaha is.

   Örültem, hogy az Epilógus Grey szemszögéből íródott és akkora pofont hagyott, akkora falkaparós, érdekes függővéget, hogy egyszer muszáj lesz folytatni.

   Összegezve tehát: jóval többet vártam tőle, de nem mondok le róla véglegesen, mert a befejezés felkeltette a kíváncsiságomat. Mindenképpen érdekelne, hogy hová fog végül kifutni ez az egész?

   Akik szeretik A szépség és a szörnyeteg mesét, valamint a retellingeket, azok bátran adjanak neki egy esélyt, hátha megtalálják majd benne azt, ami én anno A szörnyszívűben vagy a Kegyetlen szépségben.

   Készüljetek fel, hogy harcokban, véres jelenetekben, politikában, ármányban, hazugságokban és cselszövésekben nincs benne hiány, néha picit volt egy enyhe kis Trónok harca beütése, a szerelmi szál viszont roppant halovány, nem ezen van a hangsúly.

   A humor itt-ott jelen van, akadnak frappáns és megmosolyogtató beszólások, a mellékszereplők jóval érdekesebbek, mint a főszereplők.

   Pár szó a borítóról:  A borító nagyon szép, igazán tetszik és illik - mint azt oly sokszor leírtam már - a regényhez.

   A tüskés bokrok jól mutatják az átok és a főszereplők jellemét, de ott a remény, hiszen sarjadzanak a zöld levelek és bimbózik egy virág...no hátha, hátha lesz ebből valami. :)