Könyvkritika: Sophie Hannah - A ​zárt koporsó

Sophie Hannah

A ​zárt koporsó (Closed Casket)

Hercule Poirot új esetei - 2. kötet

Magyar kiadás éve: 2016

Fülszöveg:

Hercule Poirot és Edward Catchpool visszatér!

1929 októberében egy írországi kastélyban vendégeskednek, a híres írónőnél, aki nyomozó gyerekekről írja a könyveit. Az alkalmazottakon kívül ott az egész család is: a fia, a menye, a lánya, a leendő veje meg két ügyvéd. Athelinda Playfordnak most természetesen valódi gyilkossággal kell szembenéznie. A különös nyomozópáros sikerrel göngyölíti föl az egyszerűnek látszó, valójában nagyon is szövevényes esetet. Ugyanis ha egy dúsgazdag nő haldokló titkárára akarja hagyni a vagyonát, az érthetetlen. Ha a titkárt valaki meggyilkolja, az várható. Viszont ha kiderül, hogy a titkár nem volt halálos beteg, a családtagoknak meg alibijük van, az szokatlan. Ebből a labirintusból csak a kis szürke agysejtek tulajdonosa találja meg a kiutat.

   Augusztus folyamán szinte végig annak szenteltem az időmet, hogy elolvastam a Sophie Hannah által írt Hercule Poirot új eseteit, amit egyszerűen imádtam.

   Ezt már tudjátok, hiszen mindegyik kötetről írtam a blogon. Nézzétek: Könyvkritika: Sophie Hannah - A ​monogramos gyilkosságok, Könyvkritika: Sophie Hannah - A ​háromnegyed rejtélye, Könyvkritika: Sophie Hannah - A ​Kingfisher Hill-i gyilkosságok. 

   Többször említettem, hogy a repertoárból kizárólag csak a második könyv, A zárt koporsó hiányzott, mert azt bolti forgalomban már nem lehet sehol sem kapni, az újranyomásról meg egyelőre semmit sem lehet tudni, kivéve azt, hogy majd egyszer jönni fog...

   Végül kivártam a könyvtárban a hosszú és végeláthatatlannak tűnő sort, így pár napja értesítettek, hogy mehetek a kötetért. Végre! :)

   Izgatottan és óriási elvárásokkal láttam neki, szerencsére nem kellett csalódnom.

   Ezt a regény is tetszett. Tulajdonképpen két este leforgása alatt olvastam el és alig tudtam letenni. Számomra az volt a legérdekesebb, hogy nem igazán tudtam egyik általam ismert Agatha Christie krimihez sem hasonlítani, pedig az eddigi három rész mindig emlékeztetett valamelyik már jól ismet AC műhőz.

   Vagy nem olvastam még olyat, ami ennek az alapját adhatta volna, vagy az írónő itt tényleg megpróbált teljesen elrugaszkodni a már jól ismert történetektől.

   Az egyetlen hasonlóság az volt, hogy az események középpontjában egy detektív regányeket jegyző írónő állt, aki akarva-akaratlanul is, de Mrs. Ariadne Oliver karakterére emlékeztetett, habár sokkal kevésbé volt szimpatikus, mint ő.

   A helyszín, egy ír vidéki birtok és persze a jó öreg Poirot, valamint Edward Catchpool, akik már megint az események sűrűjében találták magukat.

   A történetről nem akarok többet elárulni, mint amit a fülszöveg is elmond, főleg úgy, hogy már eleve van benne egy óriási spoiler.

   Legyen elég annyi, hogy az áldozat mindenkinél érdekesebb és összetettebb, ráadásul végtelenül megosztó jellem volt, amit érdekesnek találtam. Egyszerre szimpatikus és taszító. Megértettem, hogy miért végeztek vele, ám néha megsajnáltam, bár nem is igazi sajnálat volt ez, hanem valamiféle mérhetetlen szánalom.

   A cím egy szóvicc, egy olyan kétértelmű utalás, amit csak az fog megérteni igazán, aki olvasta a könyvet, ráadásul azt is megkockáztatom, hogy angolul, eredeti nyelven még inkább a fejünket fognánk egy ilyen félreérthető kijelentés hallatán.

   Poirot nekem most is eredetin viselkedett, hasonlított önmagára. Tudtam vele azonosulni, akárcsak a drága és figyelmetlen Catchpool felügyelővel, aki persze még mindig a nevetség tárgyát képezi egy ilyen méltán híres nyomozó mellett.

   Catchpool alakjával az a legnagyobb baj, hogy bizonyos megnyilvánulásai azt tükrözik, hogy buta és nem való rendőrnek. Most, hogy már olvastam a további részeket tudom, hogy ez javulni fog, viszont itt a második kötetben megint ő volt, aki szinte sosem értett semmit.

   Persze vannak néha jó meglátásai és Sophie Hannah igyekszik azzal ellensúlyozni őt, hogy a véletlen észrevételei sokszor Poirot szemét is felnyitják bizonyos dolgokban.

   Összességében tehát csak magamat tudom ismételni: Remélem, hogy Sophie Hannah fog még írni Poirot vagy akár Miss Marple történeteket, mert engem érdekelnének és bárhol-bármikor nyitott lennék rájuk. 

   Bőven látok ezekben potenciált, előrehaladást, mint ahogy azt már fentebb is írtam, fejlődést és hűséget egyaránt.

   Továbbra is jó szívvel, bátran ajánlom minden Agatha Christie rajongónak. Megéri esélyt adni ezeknek a regényeknek, higgyétek csak el.

   Pár szó a borítóról:  A borító még az Európa kiadó változata, ami egy sajátos terv és nem az eredeti másolata. 

   Természetesen nem illik bele az új Helikonos kiadásokba és remélem, hogy ha az majd megjelenik, akkor az a lila borítós, könyvek az ablakban kiadás lesz.

   Jópofa a Poirot bajusz és az ingaóra közeli képe, de túl sokat nem árul el a cselekményről, nem is annyira kapcsolódik hozzá, ami a spoileres fülszöveget nézve talán nem is akkora baj.