Filmajánló: Pókember: Nincs hazaút

 Sziasztok! :)

   Tegnap már kiírtam Molyra is, hogy Békéscsabán, a Center Moziban, premier előtti vetítésen néztük meg az egyik barátommal a harmadik és legújabb Pókember filmet, amit a rajongók már nagyon vártak és a kiadott előzetesek alapján lázas találgatás övezte: Vajon kik fognak visszatérni benne, mind a gonoszok, mind pedig a jók oldaláról?

   A kiszivárogtatott, de hamisnak kiáltott képek alapján mindenki az előző két Pókember francise színészeire, vagyis Andrew Garfield és Tobey Maguire duójára számított, no meg Daredevil/Matt Murdock ügyvédi megjelenésére, Charlie Cox tolmácsolásában.

   Természetesen nem fogom elárulni, hogy ezekből mennyi valósult meg, mert nem akarok spoilerezni, ám azt azért bátran elmondom, hogy a moziban tapsvihar, őrjöngő ováció fogadott több jelenetet is...;)

   Eddig annyira nem szerettem az MCU Pókember filmjeit, mert kicsit gyerekesnek tartottam őket, butyutának, sokszor komolytalannak, főleg a többi szuperhős mozihoz képest.

   Persze tudom, hogy Peter egy tinédzser, szóval a humor és a szétszórtság mindig is hozzátartozott a karakterhez, ám nekem a srác jelenetei, Tom Holland megformálásával, sokkal inkább működtek csapatban, mondjuk a Polgárháborúban, a Végtelen háborúban és egy picit a Végjátékban.

   Ám itt, ebben a részben, aztán erősen fordult a kocka és a fiúból lassan férfi lett, valamint az a hős, akire mindig is vártam.

   A Nincs hazaút erős karakterdrámákkal operált, hangsúlyt fektetett az MCU negyedik fázisára, aminek új irányát én magam még mindig határozottan imádom. Újabb varázslatok, újabb űrközi kalandok, újabb ismeretlen világok.

   Dr. Strange megjelenése plusz fűszer volt, akárcsak a régi filmek főgonoszai. Az ő jeleneteik minden pénzt megértek, a színészek sziporkáztak az évekkel ezelőtti szerepeikben, mintha csak tegnap ért volna véget a többi film forgatása.

   A két és fél óra elrepült, észre sem vettem, hogy hosszú lenne a film, helyette kellemesen jól szórakoztam, nevettem, izgultam, sírtam és gyászoltam is. :( 

   Újra visszacsatolok azon gondolatmenetemhez, amit már Fekete Özvegy önálló filmje, valamint a Shang-Chi és az Örökkévalók esetében is kiemeltem. Az MCU végre mer bátrabb lenni és meglépni olyan dolgokat, amiket talán csak a két ,,utolsó" Bosszúállók filmben, ám ott sem kellőképpen véglegesen.

   A Disney+-on futó sorozatok már régen lefektették a multiverzum és az új főgonoszok irányait,az MCU jövőjét, amit ez a film szépen ívelt, csodálatosan vont be a saját cselekményébe. 

   Már igazán meg sem lepődtünk például, amikor Dr. Strange az előzetesben is látott lila áramlatokból előlépő multiverzumbéli variánsokat próbálta visszaszorítani, hiszen tudtuk jól és láttuk már ezt a Lokiban vagy akár a jelenleg is futó Sólyomszem egyik szereplője szintén szépen belesimul ebbe az egészbe, hála a Nincs hazaútban beköszönő másik karakternek és a többi...

   A stáblistás jelenetek száma kettő darab, amiből az egyik egy teljesen új és sötét irányt mutathat Peter életének, valamint újabb okot ad a rajongói tombolásnak, még a másik, szerintem leírom, mert nem akkora titok: a Doctor Strange az Őrület Multiverzumában első hivatalos kedvcsinálója, amitől akár Wanda láttán, esetleg akár, egy igen baljós, sötét, de a What If...? animációs sorozatból ismertős alak láttán ismét tátva maradhat a szánk.

   A Pókember: Nincs hazaút egy igazi tisztelgés a rajongók előtt, egy nagy ölelés a készítőktől nekünk, kitartó fanoknak.

   Akciódús, látványos, vicces, sírásra késztet, miközben a fejünket foghatjuk és kiáltozhatunk örömünkben vagy elborzadhatunk bánatunkban.

   Peter Parker valóban felnőtt és egyszerűen muszáj lenne már most tudnunk, hogy merre visz az útja, mert itt van végre az, amire már réges-régen rá kellett volna, hogy lépjen.

   Nézzétek, mert nem fogjátok megbánni! :)