Filmajánló: Az elveszett város

 Sziasztok! :)

   A hétvégén voltunk megint moziban és megnéztük Az elveszett város című romantikus-kalandfilmet, ami egyben vígjáték is és totális vicc az egész, no persze a legjobb értelemben. :)
   Nagyon vártam már, régebben Deszy könyves blogján olvastam róla először és érdekelt, mert egy életunt, depressziós írónőről szól, aki a könyvei borítómodelljével kénytelen-kelletlen dzsungelkalandokba, kincskeresésbe és mindenféle izgalmas dolgokba keveredni.
   Az alapötlet kimondottan hasonlít egy régi klasszikusra A smaragd románcára és annak folytatására A Nílus gyöngyére, Michael Douglas és Kathleen Turner főszereplésével, ezeket pedig számtalanszor láttam már és persze imádtam.
   Így igazából számomra egy percig sem volt kérdés, hogy tetszeni fog-e Az elveszett város, mert tudtam, hogy igen, az előzetes pedig annocsak még jobban meggyőzött erről.
   Sandra Bullocknak kevés olyan filmje van amit ne láttam volna vagy ezerszer és szinte az összeset szeretem, főleg a hasonló témájú sztorikat.
   Három fő-fő kedvencem tőle az Aludj csak, én álmodom, az Átkozott boszorkák, valamint  a Nász-ajánlat. 
   Még most is nagyszerű színésznő, ezt megannyiszor bizonyította és jó volt olyan arcokat látni mellette, mint a butuska, de jószívű szupermodellt játszó Channing Tatum, mindenki örök Harry Pottere, a most egy gazember szerepében tündöklő Daniel Radcliffe, a belevaló zsoldos emlékezetes mellékszerepében önmagát sem komolyan vevő Brad Pitt vagy éppen Oscar Nuñez a jópofa pilóta a kecskéjével. Utóbbi már a Nász-ajánlatban emlékezeteset alakított, hiszen ő volt a kisváros mindenese, többek között a boltos, a pap és a chippendale is. ;)
   Az elveszett városnak az a legnagyobb előnye, hogy a mozikban mostanában szinte csak óriási blockbustereket és olyan egymáshoz szorosan kapcsolódó franchise filmeket láthatunk, amiket persze én is imádok, - lásd: MCU - de néha azért nem árt egy kis szünet, egy másmilyen téma, egyszóval a vérfrissítés.
   Mint azt fentebb említettem már, a témája nem új, mondhatni klisés, szinte kívülről ismerjük már, de a készítők jól alkalmazták ezeket a régi, bevált recepteket, kiváló színészeket válogattak össze, a látvány első osztályú, akárcsak a zenék, főleg a Europe féle The Final Countdown elhangzása két teljesen ellentétes jelenetben, így a humor egyszerűen zseniális.
   A moziban nálunk telt ház volt, mindenki jóízűen kacagott és úgy láttam, hogy egészében véve elégedetten távoztak a nézők, azt kapták amit vártak és ez pontosan így van jól.
   Világmegváltó dolgokat nem kell tőle várni, mondjuk azért bőven vannak benne tanulságos pillanatok, mint például, amikor Alan arra figyelmezteti Lorettát, hogy pont egy szerzőtől nem várta volna, hogy az a borító alapján ítél meg egy könyvet...tehát a nő, a külseje alapján végig azt hitte a férfiról, hogy nem több egy üresfejű szépfiúnál, így soha esélyt sem adott neki, hogy netán jobban megismerjék egymást.
   Aztán egyáltalán nem elhanyagolható momentum a keresett kincs végső titka sem! Merész húzás volt, de bejött. Keserédes, ám roppant tetszetős.
   Összességében tehát elmondható, hogy könnyed, tökéletes kikapcsolódást nyújtó filmről beszélünk, ami kiemelkedik a mostani szuperhősös, filmes felhozatalból és mer valami régit, egy frissebb, új köntösben bemutatni.
   Szerintem nem lesz folytatása, azt már túlzásnak érezném, ez számomra egy lezárt, kerek egész sztori volt és jó lenne ha nem jutna a felesleges folytatásokkal megtűzdelt filmek sorsára, mert a magas bevételek vagy a kritikusok viszonylag pozitív véleménye miatt nem kell mindennek is ezredik részt csinálni.
   Nézzétek, mert szuper. :)

Megjegyzések