Könyvek, amiket már nagyon várok - 30. rész

 Sziasztok! :)

   Összeszedtem megint pár olyan könyvet, amiknek már nagyon várom a megjelenését, illetve sokuknak a fülszövege keltette fel az érdeklődésemet vagy éppen a körülötte kialakult óriási hype.

   Ahol később lesz majd új borító, ott természetesen az eredeti, külföldit ki fogom cserélni a magyar változatra. 

   Íme a lista:

1. Skye Warren - A bástya - Az Endgame-trilógia harmadik, befejező része

Fülszöveg:
Gabriel Miller azzal hiteget, hogy az elefántcsonttornyában tökéletes biztonságban vagyok, holott az üldözőim folyton a nyomomban vannak, a ház körül ólálkodva alig várják, hogy végezzenek velem. Egy hadseregnyi biztonsági őr strázsál az udvaron, sőt, még a falakon belül is.
Az ösztöneim azt súgják, a veszélyt mégis közelebb kell keresnem. Nem tudom, Gabriel a pártfogóm vagy ellenségem, a háza az én védelmező bástyám vagy a börtönöm.
Nincs hová mennem. Senki sem maradt, akiben bízhatnék.
A múlt elől azonban nincs menekvés. Rettegek, hogy megtalál az, aki egész életemben a sarkamban volt.
Vajon Gabriel lesz a megmentőm?
A bástya az Endgame-trilógia befejező kötete: bosszúról, csábításról, szerelmi játszmákról és az igaz szerelemről.


2. Ali Hazelwood - A ​szerelem képlete
Fülszöveg:
A ​harmadéves PhD jelölt, Olive Smith nem hisz a tartós romantikus kapcsolatokban – de a legjobb barátja igen, és pont ez hozta őt ebbe a helyzetbe. Olive tisztában van vele: ahhoz, hogy meggyőzze Anh-t, hogy randizik és valóban úton van az örök boldogság felé, több kell, mint egy jedi kézlegyintő trükkje: egy tudósnak bizonyítékra van szüksége. Így, mint minden önbecsüléssel rendelkező biológus, Olive pánikba esik és megcsókolja az első férfit, akit meglát…
Az a férfi pedig nem más, mint Adam Carlsen, egy fiatal, dögös professzor, aki az egyetem legnagyobb bunkója. Ezért is döbben meg Olive teljesen, amikor a Stanford labor zsarnoka beleegyezik, hogy segít Olive-nek fenntartani a látszatot és az álbarát szerepébe bújik a kedvéért.
Ám amikor egy nagy tudományos konferencia balul sül el és Olive karrierje takaréklángra kerül, Adam újra megdöbbenti kitartó támogatásával és a kidolgozott kockáival.
Hirtelen kis kísérletük veszélyesen robbanás közelbe kerül. Olive pedig rájön, hogy az egyetlen dolog, ami bonyolultabb a szerelemről képleténél, az az, ha a saját szívét helyezi mikroszkóp alá.


3. Leylah Attar - 53 ​szerelmes levél 
Fülszöveg:
Shayda Hijazi a tökéletes feleség, anya és gyerek. Harminchárom éven át él az elvárások szerint, elrejti a titkait, eltemeti az álmait, és mindent megtesz azért, hogy a családjának biztos támasza legyen. Shayda Hijazi jó úton jár afelé, hogy saját maga legnagyobb ellenségévé váljon.
Troy Heathgate vad, mámorító, veszélyes: olyan férfi, aki mindig azt teszi, amihez kedve van. Az élet pedig engedelmesen hajlik meg az akarata előtt. Amíg az útjába nem kerül az egyetlen dolog, amiért mindent feladna, de sohasem lehet az övé.
A világ két külön sarkán születtek, ugyanazon a napon. Életük szőttese összeér, és minden megváltozik.


4. Karen M. McManus - Most ​te következel - A Lehull a lepel sorozat második része
Fülszöveg:
Simon ​halála óta rengeteg másoló pletykaalkalmazás jelent meg, de az egy év alatt, mióta a Bayview-i négyes tisztázta sokkoló halálát, senki sem tudta úgy betölteni a pletyka űrt, mint ő. A probléma az, hogy senki sem rendelkezik a tényekkel.
Egészen mostanáig.
Ezúttal azonban nem egy alkalmazásról van szó, hanem egy játékról.
Felelsz vagy mersz?
Phoebe az első célpont. Ha úgy dönt, hogy nem játszik, akkor jön az igazság. És az övé sötét.
Aztán jön Maeve, és neki jobban kéne tudnia – mindig a kihívást válassza.
De mire Knoxot is megcímkézik, a dolgok veszélyessé válnak. A merszek halálossá váltak, és ha Maeve valamit megtanult Bronwyntól tavaly, az az, hogy nem számíthatnak a rendőrség segítségére. Vagy védelemre.
Simon elment, de valaki elhatározta, hogy életben tartja az örökségét a Bayview Highban. És ezúttal teljesen új szabályok vannak érvényben.
A New York Times bestsellere, a Lehull a lepel mindenki által várt folytatása! Új rejtélyt kell megoldani a Bayview Highban, és teljesen új szabályok vannak érvényben.

Megjegyzések