Könyvek, amiket már nagyon várok - 52. rész

 Sziasztok! :)
 
   Érkezem pár újabb ígéretesnek tűnő kötettel, amik most kerültek rá a radaromra és amiket már nagyon várok.
   Ahol majd később lesz magyar borító, ott mindenképpen cserélni fogom.
 
   Íme a lista: 

1. Katee Robert - Gonosz szerelem - A Sötét Olümposz sorozat harmadik kötete
Fülszöveg:
Az ​övé az arc, melyért ezernyi hajó indult harcba, ő az igazi szépségért Olümposz szívében… mégse volt soha igazából a miénk.
Olümposzon vagy uralkodsz… vagy rajtad uralkodnak. Achilles Kallis talán a semmibe született, de gyerekként megfogadta, hogy be fogja magát küzdeni ennek a mérgező városnak a belső körébe. Most, hogy a vágyott pozíció szabad préda bárki számára, aki szeretné megkaparintani, Achilles és a partnere, Patroclus Fotos is versenyezni készül érte, hogy megduplázzák az esélyüket.
De egyikük sem számít arra, hogy a hírhedt szépség, Helen Kasios is a fődíj része lesz… vagy a tűzre, amit kelt bennünk, amikor rájuk néz.
Bár Zeusz eldöntötte, hogy eladja Helent, a nőnek is megvannak a saját tervei. Fellázadva a Tizenhármak ellen, ő maga is beszáll a saját kezéért folytatott versenybe. Sajnos vannak, akik inkább látnák őt holtan, minthogy a várost vezesse. Az egyetlenek, akikben meg tud bízni, az Achilles és Patroclus és… róluk a kezeit nem tudja levenni. De tényleg el tudja hinni, hogy biztonságban van velük, amikor minden lopott csók egy igazi csata?
 
 
 T. Kingfisher - Varázslókalauz ​önvédelmi sütéshez
Fülszöveg:
A tizennégy éves Mona más, mint a város védelmével megbízott mágusok: nem tudja uralni a villámlást, nem tud beszélni a vízhez. Familiárisa egy kovászkeltető, mágiája pedig kizárólag kenyéren működik. Kényelmes életet él a nénikéje pékségében, ahol mézeskalács embereket bír táncra.
Élete azonban fenekestül felfordul, amikor egy holttestet talál a pékségben. Egy orgyilkos járja a város utcáit, varázsnépekre vadászik, és úgy tűnik, Mona a következő célpontja. Ráadásul a hirtelen mágusok nélkül maradt, káoszba zuhant városban talán még az orgyilkos lesz Mona legkisebb problémája…
 
 
3. Heather Fawcett - Emily ​Wilde tündérenciklopédiája - Az Emily Wilde sorozat első kötete
Fülszöveg:
Jóllehet ​Emily Wilde professzor nem tudja, hogyan kell társaságban viselkedni – vagy egyáltalán elérni, hogy meghívják valahova –, de jó úton jár afelé, hogy a világ egyik legnevesebb drüadológusa, azaz szerzeteket tanulmányozó tudósa legyen. Épp a tudományos közösség első, mindent átfogó tündérenciklopédiáján dolgozik, amitől pályafutása felívelését várja, és már csak egy fejezet van hátra, ami a sarkköri Ljoslandon élő titokzatos rejtettekről szólna.
Ám Emily teljesen idegen terepen találja magát, amikor megérkezik Hrafnsvik csodás, de zord falujába. A külvilágtól szinte teljesen elszigetelten élő helyieknek egymásra kell hagyatkozniuk a túlélés érdekében, és Emily társas készségek hiányában hamar magára haragítja a fél falut. A dolgok tovább bonyolódnak Wendell Bambleby professzor érkezésével, aki Emily egyetemi riválisa, és szintén a rejtetteket kutatja.
Amikor a lehengerlő természetű férfi felajánlja Emilynek, hogy dolgozzanak együtt, a nő kénytelen elfogadni az ajánlatát, máskülönben fennállna a veszélye annak, hogy Bambleby kisajátítja magának az összes felfedezés érdemét. Ugyanakkor azt is tudja, hogy Wendell több annál, mint aminek látszik, és nem bízhat meg benne. Emily csakhamar azon kapja magát, hogy hiába szeretne tudományos távolságot tartani a ljoslandi szerzetektől, belekeveredik gonosz játszmáikba. Ha Wendell-lel együtt segíteni akar Hrafnsvik lakóinak, nemcsak a hőn dédelgetett tudományos objektivitását kell kockára tennie, hanem az életét is.
 
 
4. Alex Michaelides - A ​lányok
Fülszöveg:
Edward ​Fosca gyilkos. Marian biztos ebben. De Fosca elérhetetlen. A Cambridge University jóképű és karizmatikus görög dráma professzorát egyaránt imádják a kollégái és diákjai is – különösen a női diákokból szerveződő titkos társaság, a The Maidens tagjai vannak érte oda.
Mariana Andros egy zseniális, de zaklatott terapeuta, aki minden figyelmét a The Maidensre irányítja, amikor az egyik tagot, Mariana egy barátjának unokahúgát, Zoét, holtan találják Cambridge-ben.
Mariana, aki egykor maga is az egyetem diákja volt, hamarosan gyanakodni kezd, hogy a boltívek és tornyocskák idilli szépsége és az ősi tradíciók felszíne alatt valami vészjósló rejtőzik. Egyre biztosabb lesz benne, hogy az alibije ellenére Edward Fosca követte el a gyilkosságot. De miért támadná meg a tanár az egyik diákját? És miért tér vissza újra és újra Perszephoné istennő rítusaihoz, és az alvilágba tett útjához?
Amikor egy újabb holttest kerül elő, Mariana rögeszméje, hogy bebizonyítsa Fosca bűnösségét, elszabadul, és veszélybe sodródik a hitelessége és a legszorosabb barátsága is. De Mariana eltökélten meg akarja állítani a gyilkost, még ha mindent el is veszít közben – akár a saját életét.

Megjegyzések