Olvassátok...? Naná!

 Sziasztok!

   A mai bejegyzésemben három olyan, mostanában olvasott könyvet hozok, amiket röviden és tömören: nagyon szerettem.
   Íme:

1. Ana Reyes - Ház ​a fenyvesben
   Azta! Mit is írjak, hogy ne legyek abszolút spoileres?
   Ez egy nagyon érdekes könyv volt. Sokszor nem tudtam eldönteni, hogy hová is akar végül kilyukadni, ezért is adok rá „csak" négy csillagot, mert nekem kevés volt benne a nyomozás és az izgalom, sokkal több a lélektani és pszichés dolgok, na meg a karakterábrázolás, ami persze egyáltalán nem baj, csak szerintem ezek nem voltak jó arányban.
   Ugye ez egy Reese Witherspoon könyvklub válogatás és sokszor írtam már, hogy hajlamos vagyok vakon hinni a színésznőnek, ami most is így volt és ezért kicsit félre lettem vezetve.
   A végén lévő csavart igazából sikerült kitalálnom, de sokáig sötétben tapogatóztam, sikerült az írónőnek átvernie.
   Azt hittem, hogy a misztikus/paranormális szál lesz végül a megoldás, de ennél aztán egy sokkal reálisabb és kézenfekvőbb dolog kanyarodott ki.
   Lehetetlen róla spoilermentesen írni, én legalábbis nem tudok, szóval olvassátok el és majd rájöttök ti is.
   Furcsa egy sztori, nem igazán mondanám thrillernek, sokkal inkább lélektani drámának.
   Szerintem megosztó kötet lesz és sokan fogni fogják a fejüket az utolsó oldalaknál, akárcsak én. :D


2. Travis Baldree - Legendás ​latték
   Az előzményre figyeltem fel és akkor döntöttem úgy, hogy elolvasom a folytatást, elvégre egyébként is ez a kötet volt előbb, jelent meg elsőként. :)
   Fülembe cseng azoknak a booktubereknek a véleménye, akik a cozy szót használták erre a fantasyre. Én picit szatirikusnak is éreztem, de mindenképpen jó értelemben.
   Mesés kis sztori volt, kedves, könnyed és végtelenül szórakoztató, szívmelengető.
   Nagyon szerettem, de tényleg.
   A szereplők szimpatikusak voltak, az újrakezdő Viv, az önmagával hadakozó Tandri, a sütimester Gyűszű, a tehetséges Kal(amajka) és persze Pajtás, a csodás rémmacska. *_*
   Jaj, és persze Pendry, a bárd és Hem, a varázsegyetemi diák.
   Olvasás közben mindig mosolyogtam, nagyokat és elégedetten sóhajtottam, fahéjas csigára ácsingóztam, no meg egy jó, jeges lattéra.
   A kötet végén lévő novella is nagyon tetszett.
   Szerettem a világfelépítést, a pont megfelelő kidolgozottságot.
   Izgatottan várom az előzményt, már alig várom, hogy visszatérjek ebbe a világba.


3. Linnea Dunne - Lagom - A svéd életstílus, amely kiegyensúlyozottá tesz
   Volt már a dán hygge és lykke, volt a finn sisu, most pedig sorra került nálam a svéd lagom.
   Nagyon tetszett és újra elgondolkodtatott, hogy miképpen lehetséges ilyen életmódot folytatni az ilyen rohanó, magyar körülmények között? Bahhhhh.
   Próbálja az ember jól élni az életét, példaként követni akár a lagomot is, de sajnos nem mindig sikerül.
   Az biztos, hogy pozitív, letisztult és egyszerű, legalábbis annak tűnik, közben pedig mégis végtelenül összetett, izgalmas, telis-tele ígéretes lehetőségekkel.
   Nekem a hygge és a lykke doldokat nem übereli semmi sem, de utána szorosan ott van most már a lagom és az elvei. :)
   Jó szívvel ajánlom.

Megjegyzések