Könyvkritika: Luca Tarenzi - A ​Mélység

Luca Tarenzi

A ​Mélység  (L'ora dei dannati – L'Abisso)

A kárhozottak órája - Első kötet

Magyar kiadás éve: 2024

Fülszöveg:

„Ki ​itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!”

A világirodalom egyik legnagyobb klasszikusában, Dante Isteni színjátékában ez a felirat fogadja a Pokolba érkezőt. De vajon valóban minden remény kiveszett az alvilág örök szenvedésre ítélt lakóiból?

A neves olasz fantasyszerző, Luca Tarenzi trilógiájának első kötete, amely Dante Isteni színjátékát írja tovább fantáziadús és meglepő módon, abból az ötletből indul ki, hogy a Pokol végletesen zárt világából is lehetséges a kiút. Pier delle Vigne, aki a Pokol hetedik körében az öngyilkosok büntetését szenvedi, és fává változtatva sínylődik, aprólékos tervet eszel ki a menekülésre: egy olyan tervet, amelyben kulcsszerepet kap Vergilius, aki annak idején Dantét kísérte túlvilági útján.

A kárhozottak egy kis csoportja útra kel hát, hogy megküzdjön a legyőzhetetlennek tűnő akadályokkal – nem beszélve a közöttük feszülő ellentétekről.

A kárhozottak órája – A Mélység invenciózus újragondolása Dante klasszikusának, egyben pedig sodró lendületű, láttató erejű fantasyregény.

   Erre a könyvre a borítója miatt figyeltem fel, pedig tudom, hogy a kinézet nem minden, de ez esetben tényleg az varázsolt el.

   Egy harcos angyal van rajta és ez eléggé felkeltette az érdeklődésemet, mert olyan régen olvastam már igazán jó angyalos könyvet, pedig nagyon szeretem az ilyen témát.

   Aztán a fülszöveg elolvasása után rá kellett jönnöm, hogy nem ez lesz most az a bizonyos angyalos kötet, bár ez szerencsére nem riasztott el.

   Dante: Isteni színjátékáról nem sok jó emléket őrzök azokból a fránya gimis időkből, igazából ,,csak" a Pokol volt terítéken, de az ,,okos" tanárunk kitalálta, hogy minden versszakhoz rajzoljunk valamit, így egy teljes hónapot töltöttem azzal, hogy a kicsit sem jó rajztudásommal, úgynevezett beszélő alkotásokat készítettem, illusztrációkat a költő pokoljárásához...Bahhhhh.

   Szóval nagyon is elrettenthetett volna ez a keserű, felesleges emlék ettől a regénytől, viszont annyira örülök, hogy nem ez történt, mert nekem nagyon tetszett.

   Izgulok is rendesen, hogy vajon kap-e majd elég figyelmet idehaza és jönni fognak-e a folytatások és ha igen, akkor mikor, mert már most olvasnám őket.

   Az író egyébként gyakorló sámánista, ez a róla szóló részből is kiderül, meg jócskán utánanéztem, hogy valóban igaz-e a dolog, de az. Luca Tarenzi nem is tagadja, hogy sámánista és ez azért erősen meg is látszik az írásában.

   Itt viszont nem arra kell gondolni, hogy próbál megtéríteni minket, erről szó sincs, sőt igazából kevés hangsúlyt fektet a kereszténység bírálására, illetve a vallás fontosságára.

   Sokkal inkább, ahogy azt a fülszöveg is hirdeti, fantasyként, egy belevaló és kegyetlen látványvilágú dark fantasyként gondolta újra Dante Poklát.

   Sokszor elrettentő volt és kaotikus, de mégis vitt magával a cselekmény, mindig érdekelt, hogy hová fog végül kifutni.

   Az öt kárhozott lélek, az öt főszereplőnk közül leginkább Vergilius és Bertran de Born kettősét sikerült megkedvelnem, de a többiek is roppant megosztó és emlékezetes figurák lettek.

   A Lény, a bukott angyal, a démoni síkra száműzött volt a kedvencem, az ő fejezeteit szerettem a legjobban. Ő annyira érdekes és úgy vélem, még így is jócskán keveset szerepelt. Nem tudtunk meg róla sokat, még az igazi nevét sem, de a gondolatai által beleláthattunk kicsit a Menny és a Szfrérák elképzelt működésébe, valamint az angyalok életébe.

   Tanulságos, elsősorban felnőtteknek szóló, igencsak korhatáros sztori ez, ami valóban arról szól, hogy egy ilyen kegyetlen, embertelen helyen, mint a Pokol, még itt is él a remény és pislákol a megkínzott lelkek mélyén.

   Eszembe jutott még róla a Sandman sorozat, hiszen ott Álom is hangoztatta, hogy még a Pokolban is álmodnak, sokan a reményről és ez már akkor sem tetszett Lucifernek.

   Számomra az évem egyik legjobb fantasy regénye és habár feldolgozás, tehát nem a szerző teremtette meg az alapjait, elvégre egy már meglévő dologra építkezett és azt gondolta tovább, mégis lenyűgözött vele teljesen.

   Akik szerették az Isteni színjátékot vagy a Pokol részt, esetleg pont mint én, utálták és rossz emlékeik vannak róla, azoknak is nagyon jó szívvel tudom ajánlani, mert a regény elolvasása után garantáltan másképpen fogják majd látni Dante művét is.

   Érdekesség a végére: nem volt könnyű beazonosítani, hogy a földi időszámítás hol tart éppen, amíg ők a Pokolban sínylődtek, de voltak arra utaló jelek, hogy a cselekmény nagy része valamikor a II. világháború alatt játszódik.

   Pár szó a borítóról:  A borító a kiadó sajátja, Tabák Miklós tervezte és egyszerűen IMÁDOM.

   Nálam az év borítója cím nyertese és habár nem igazán sok köze van a tényleges cselekményhez, elvégre egy Mennybéli angyallal azért találkozhattunk, az nem egy ilyen harcos volt és egyáltalán nem így nézett ki, de akkor is meseszép, ijesztő és mégis jól illik a cselekményhez.