Télies és karácsonyi hangulatú könyvek ajánlója - 2024

 Sziasztok! :)

   Két olyan kötetről hozom az értékelésemet, illetve ajánlómat, amiket az idén olvastam és amikben az a közös, hogy mindkettő télies-karácsonyi hangulatú olvasmány.
   Íme:

1. Benjamin Stevenson - Idén ​karácsonykor mindenki gyilkos
   Ez volt az idei évem első hivatalos karácsonyi sztorija és ennél jobbat nem is kívánhattam volna. *_*
   Egy izgalmas karácsonyi hangulatú krimi volt, telis-tele a már jól megszokott fekete humorral, ami annyira jellemző az író és Ernest barátunk hajmeresztő kalandjaira.
   Rövid volt, nagyon gyorsan haladtam vele, hiszen egy kisregényről beszélünk, mégis teljes értékű regényként tudtam olvasni, kezelni, hiszen annyira vicces és fordulatos volt.
   A cím valóban nagyon árulkodó, erre igazán jó odafigyelni, na de többet inkább nem is írok! ;)
   Ernest megint hozta a fomáját és valami olyan dologba keveredett, ami eleinte úgy látszott, hogy meghaladja amatőr nyomozói képességeit, de aztán persze újfent brillírozott.
   A könyv olyan, mint egy Adventi kalendárium, ez a felépítés igazán tetszett.
   Szerintem a következő rész valami olyasmi lesz, hogy Ezen az esküvőn mindenki gyilkos és/vagy gyanús, nekem ez lenne a reális, de igazából mindegy is, mert bármi lehet, én azt biztosan el fogom olvasni.
   A megoldás nekem picit túlságosan is nyakatekert volt, de azért erősen meglepődtem.
   Maradtak megválaszolatlan kérdések, pontosabban volt egy név, ami nem hagyott nyugodni, mert egyik karakterhez sem tartozott, szóval jöhet a folytatás, de rögtön.


2. Palotás Petra - Kékestető - Egy gyógyszálló krónikája
   Olvasói csendélet: Frissen hullott hó és téli levegő, illatú Glade gyertya ég az asztalon, andalító, téli varázs YouTube muzsika szól a telefonról a háttérben, a könyv mellé pedig egy csomag Lolly Békebeli Czukormázas Drazsét eszegetek. (L)
   Soha nem olvastam még Palotás Petrától, de biztosan nem ez volt tőle az utolsó könyvem, mert lenyűgözött ez a télies és karácsonyi történet.
   A könyvet Mikulás ajándékként kaptam, de egyszerűen telitalálat volt.
   Könnyed volt, végtelenül szívmelengető, humoros, romantikus és kedves.
   Gyorsan haladtam vele, mert olvastatta magát.
   Minden szereplőt sikerült megkedvelnem, nem is tudok választani közülük, de talán Ilka, Jancsi, Bálint és Erzsi négyese kerültek hozzám a legközelebb.
   A téli Mátra, a havas Kékestető, a gyógyszálló, ahová mindenki azért jön, hogy jobban legyen, de közben barátságok és szerelmek szövődnek.
   Áhhh, teljesen elvarázsolt. Igen, varázslatos. Ez a jó szó rá.
   A könyv kívül-belül gyönyörű, igényes nyelvezettel, egyszerre lírai és modern. A belső oldalai valami eszméletlen szépek. Az a karácsonyi pillanatkép mindent elárult erről a kötetről. (L)
   Imádtam és mindenkinek ajánlani fogom.
   Lenyűgözött. *_*

Megjegyzések