Könyvkritika: Jaymin Eve és Leia Stone - Parázs

Jaymin Eve és Leia Stone

Parázs (Ash)

Kaptár trilógia – 1. rész

Magyar kiadás éve: 2017

Fülszöveg:
Parázs ​vagy?
* Fokozott állóképesség
* Étvágytalanság
* Dühkitörések
* Csillapíthatatlan szomjúság
* Szépség és erő
* Férfi
Hívja a forróvonalat, ha ezek a tünetek váratlanul jelentkeznek! 
Charlie Bennetről kiderül, hogy a fentiek mindegyike illik rá, kivéve az utolsót. Mert megtévesztő neve ellenére Charlie minden ízében nő, és egyáltalán nem akarta, hogy bármi köze legyen a parazsakhoz… egészen addig a napig, míg fel nem fedezte, hogy bizony ő is az. 
Minden akkor kezdődött, amikor fertőzött denevérek megharaptak egy csapat embert, és létrejöttek a ma vámpíroknak hívott lények. Ezután a férfi vámpírok embernőket ejtettek teherbe, és ennek eredményeként kialakult a csupa férfiból álló szépséges faj, a parázs. A pusztítóan jóképű, emberfeletti torzszülöttek. 
Charlie az első női parázs, vagy más néven a Kaptár egyszarvúja – a Kaptár nem más, mint egy lezárt terület Portlandben, amit az emberek jelöltek ki a vámpíroknak és a parazsaknak, hogy elszigeteljék őket a társadalom többi részétől. 
Hogy mi a gond? A Kaptár tele van, és csak néhány kiválasztott kap rá engedélyt, hogy ott éljen. Hogy egyáltalán éljen. Ha Charlie ki akarja vívni magának a jogot arra, hogy a Kaptár lakója lehessen, túl kell élnie a selejtezést – egy sor halálig tartó küzdelmet. És hogy mi benne a legszebb? Hogy csak azért, mert lány, nem részesül különleges bánásmódban. 
Viszont jó, hogy ott van Ryder, a parazsak titokzatos főrendőre, aki mintha mindig ott állna mögötte. De amikor a titkok kezdenek a felszínre bugyogni, egy srác nem lesz elég, hogy megmentse.

   Az Alkonyat könyvek miatt kezdtem el anno másféle, igazi vámpíros könyveket is olvasni.
   Előtte nem igazán csíptem az ilyesfajta történeteket, de Stephenie Meyer újfajta, művámpírjai nyitottá tettek és végül tudni akartam, hogy milyen amikor valódi vérszívók is szerepelnek egy történetben.
   Az az igazság, hogy a Cullen család féle kamu vámpírokat még mindig jobban kedvelem, talán pont azért, mert teljesen új élményt nyújtottak és az írónőnek volt mersze felrúgni a szabályokat...na meg azért is, mert nem vagyok oda túlzottan az erőszakért.
   Az idei Glamour - napok alkalmával leptem meg magam a Parázs című könyvvel, méghozzá azért, mert megtetszett a fülszövege a könyvesboltban, ráadásul nagyon régen olvastam már vámpíros történetet. 5-6 éve talán? Szóval tényleg nem mostanában.

A magyar kiadás borítója

   Soha előtte nem volt még szerencsém sem Jaymin Eve, sem Leia Stone egyik önálló könyvéhez sem és nagyon úgy láttam, hogy nem is jelentek  meg köteteik magyarul, kivéve a Parázs című regényt, amit ugyebár közösen jegyeznek.
   Számomra mindig érdekesek az ilyen történetek, mert nem igazán tudom elképzelni, hogy miként működhet a közös munka két, esetleg akár, több író között.
   Egy fejezetet megír az egyikük, aztán a másikuk? Vagy közösen átbeszélik az ötleteiket és mondjuk az elejét megírja az egyik, a végét meg a másik? Tényleg nem értem és nagyon érdekelne, hogy ez miként valósítható meg úgy igazán?!
   A lényeg pedig természetesen az, hogy a Kaptár trilógia első része tetszett, habár nem volt hibátlan regény.
   Charlie egy olyan világban él, ahol egy vírus vámpírrá változtatta a lakosság jó részét.
   Embereknek és vámpíroknak elvileg tilos lenne utódokat nemzeni, de azért persze mindig becsúszik egy-két szabályszegő, szóval így jöttek létre a parazsak, ezek a csodálatosan halálos, félig ember, félig vámpír hibridek. Akik mind férfiak.
   Legalábbis azok voltak, amíg Charlie át nem alakult és ő lett az első női parázs. Ez pedig ugyebár olyan váratlan és sokkoló eseményeket indít el, ami miatt teljesen megváltozni kényszerül az eddig ismert világ.
   Charlie bekerül a Kaptárba, ahol folyamatosan az életéért kell harcolnia. Ki kell vívnia a helyét a vámpírok és a parazsak között. A szabály egyszerű: Ölsz vagy megölnek!
   A könyv első felében kicsit úgy érzetem, mintha A beavatott, Az éhezők viadala és a Vámpírakadémia legjobb jelenetei lettek volna összemixelve. Ez persze nem feltétlenül baj, sőt kimondottan tetszett, hiszen az első két, általam említett trilógiát a legfőbb kedvenceim között tartom számon.

A második rész borítója

   Valamiért azonban mégsem tudtam teljes szívemből szeretni ezt a sztorit.
   A selejtezés utáni részeket összecsapottnak éreztem és a kezdeti akciódús izgalmak is egy szempillantás alatt odalettek. Az volt az érzésem, hogy a két írónő sok mindent el akart mesélni, de végül a bőség zavara lett belőle. Belekezdtek valamibe, de nem fejezték be, nem magyarázták el rendesen, hanem máris bevezettek egy másik, érdekesebbnek tűnő szálat.
   A Charlie és Ryder között lévő izzó szexualitás is egyre unalmasabb lett és amikor elkélt volna egy kiteljesedő szexjelenet, inkább nem lépték meg, mert szerintem úgy gondolták, hogy az még kicsit hamar lenne. Pedig én úgy vártam, hogy végül egymásnak esnek. :)
   Szimpatikus volt viszont a szexi hatos, a rendfenntartó férfiak csoportja, főleg, hogy az Alkonyatos farkasfalkára emlékeztettek. Az egyikük neve Sam, a másikuk pont Jared volt... Ez is megerősített abban, hogy sokszor a quileute fiúkat láttam magam előtt, Charlie meg néha olyan volt, mint Leah Clearwater... Na, mindegy.

A harmadik rész borítója

   El fogom olvasni a következő részeket - ha megjelennek majd - mert kimondottan izgalmasnak tűnik a Charlie származása körüli rejtély, valamint a könyv legvégén kiderült verembeli dolgok is megleptek, de ha ezek nem lettek volna, tuti elkaszálnám a sorozatot.
   Tessa, a legjobb barátnő kimondottan idegesített, Lucas pedig izgalmas karakternek lett beállítva, de számomra semmi újat nem nyújtott.
   Egy idő után zavartak a káromkodások is, valamint a bugyuta és gyerekes rövidítések, mint az: öribari, dög, ribi, csajszi. Nem hinném, hogy egy ilyen kemény, gyilkolással teli világban így beszélnének a felnőttek.

   Az tagadhatatlan persze, hogy Charlie kimondottan erős és badass karakter, akit nem igazán kell félteni, Ryder meg egy igazi belevaló, istenállat, de úgy tűnik, hogy nekem ez lassan már édeskevés.
   Pár szó a borítóról: A borító az egyik legjobb ebben a könyvben, mert hihetetlenül illik a történethez.
   A képen Charlie karakterét láthatjuk, aki elszánt, határozott arccal néz szembe a Kaptár világával és velünk, olvasókkal is.
   Tetszik az intenzív, kék színű hold a háttérben, valamint a véres kézlenyomatokkal tarkított acélajtók.
   Kellően borzongató és félelmet keltő hatásuk van.