Könyvkritika: Helen Pollard - A kis francia panzió

Helen Pollard

A kis francia panzió (The Little French Guesthouse)

Rózsakert sorozat – 1. rész

Magyar kiadás éve: 2018

Fülszöveg:
Napfény, ​croissant és jó borok. Semmi sem állhat a tökéletes nyaralás útjába. Vagy mégis?
Amikor Emmy Jamieson a barátjával, Nathannel együtt megérkezik Franciaországba, a mesésen szép, Loire-völgyi panzióba, a Cour des Roses-ba, nem vágyik másra, mint két hét jól megérdemelt pihenésre. A kapcsolatukra igazán ráfért már egy kis töltekezés. Emmy bízik abban, hogy a nyaralástól minden helyre zökken közöttük. Ám szinte kis sem pakolják a csomagjaikat, Nathan máris összegabalyodik Rupert, a tulaj feleségével, a csini, ám korántsem mai csirke Glóriával.
Az amúgy is rossz bőrben lévő, ráadásul most már felszarvazott Rupertet alaposan fejbe kólintja az eset. Emmy felelősnek érzi magát a történtek miatt, és egy nagylelkű pillanatában (egy üveg bor után) felajánlja, hogy a segít a panzió körüli munkákban: neki is jobb, ha inkább ágyneműket cserél, és nem a saját nyomorúságán rágódik.
A panzió körüli teendők és a pezsgő, kisvárosi élet ellenállhatatlanul magával ragadja Emmyt. Hamarosan azon kapja magát, hogy egy sor új barátot szerzett. Ott van Ryan, az észveszejtően dögös kertészfiú és Alain, a rettenetesen bosszantó, ám annál jobb képű könyvelő, így Nathan emléke hamarosan halványodni kezd.
Ahogy telnek a friss croissant-nal és mennyei kávéval kényeztető reggelek, és a virág- és szántóföldillatú esték, Emmy egyre otthonosabban érzi magát Rupert panziójában. De ki lenne képes olyan őrültségre, hogy hátrahagyja a barátait, a családját, a munkáját és mindazt, amiért odahaza, Angliában annyit dolgozott, és mindent feltegyen egyetlen lapra: egy helyre, ahova eredetileg csak nyaralni jött…?

   Helen Pollard tulajdonképpen elsőkönyves szerző, aki ezzel a regényével robbant be a köztudatba.
   Azért olvastam el ezt a könyvet, mert A nő mosolya és más, egyéb, Nicolas Barreau kötetek elolvasásával igazán kedvet kaptam az ilyen könnyed, chick lit történetekhez, főleg amik Franciaországban játszódnak.
   Az igaz, hogy ezek a sztorik nem fogalmaznak meg óriási életbölcsességeket és nem is kell tőlük olyan sokat várni, de könnyedek, szórakoztatóak és nagyon viccesek. Ez persze A kis francia panzióval sem volt másképpen, hiszen egészen jól haladtam vele, habár, eleinte kicsit lassan indult, ám végül jól kiforrta magát.
   Mindenképpen adni kell neki egy esélyt, főleg azoknak akik szerették a már fentebb is említett Nicolas Barreau köteteket.

A magyar kiadás borítója

   Az alapszituáció az, hogy Emmy és Nathan nyaralni mennek Franciaországba, ám végül minden rosszul alakul, hiszen Nathan összeszűri a levet a panzió tulajdonosának feleségével, így hát Emmy és Rupert - a két csalódott barát és eleinte vadidegen - új életet kényszerülnek kezdeni egymás oldalán.
   Nem kell félreérteni, hiszen Emmy és Rupert csupán csak barátok, akik rövid ismeretség után mindenben támogatják a másikat. Ám miközben telik-múlik az idő, Emmy új élettapasztalatokat szerez, új embereket ismer meg.
   Köztük van persze Ryan, a jóképű, szexi, ám évekkel fiatalabb kertész, valamint Alain, az érett, kedves, de elvált könyvelő.
   Emmy Franciaországban eltöltött három hete nyaralásnak indul, de végül valami sokkal, de sokkal több lesz belőle. Életre szóló barátok, szexi kalandok, érzelmes romantika, valamint egy teljesen új élményekkel teli élet kecsegtető kilátásai.
   A regény tulajdonképpen egy jó kis jellem-és karakterfejlődés, hiszen nyomon követhetjük, miként is változik meg Emmy sorsa. Ő maga, eddig beszűkült, korlátolt és jól megszokott életet élt, ami unalmas volt és nem szolgált semmi kalanddal.
   Élte az életét, de nem élt igazán. Bocsi a sok szóismétlésért. Aztán egy hirtelen jött magánéleti válság felnyitotta a szemét és rájött, hogy sürgősen változtatnia kell.
   A kötet jó példa arra, hogy merjünk változtatni, nagyot álmodni és kockáztatni, persze mindenképpen a józan ész keretein belül.
   Emmy kezdetben nem igazán volt szimpatikus, mert túlságosan is maradi volt, aki egyszerűen nem vette figyelembe, hogy neki mi a jó, mitől lesz boldog. Aztán szépen-lassan megváltozott, szó szerint boldogabb lett, előtérbe helyezte önmagát, persze nem önző módon. Ez pedig mindenképpen jót tett a cselekménynek és minden másnak is.

   Szerettem még Rupert, Sophie, Ryan és persze Alain négyesét is, Nathan és Glória kettőse viszont viszolygással töltött el. Ők ketten gonoszak és ostobák voltak, valamint a végtelenül együgyű emberek benyomását keltették. A fejemet fogtam a végén, amikor Nathan hirtelen újra megjelent és olyan dolgokat akart, sőt, szinte már követelt, amit épeszű ember biztosan nem tett volna. Hihetetlen...
   Aztán persze ott volt a legizgibb dolog, Ryan és Alain kettőse, akik nagyon különböztek, mégis mindkettejükben megvolt az a bizonyos plusz, ami igazán vonzóvá tesz egy férfit.
   Én magam biztosan Ryant választottam volna, még akkor is ha pár évvel fiatalabbnak bizonyult a főszereplőnél, hiszen attól még érettnek bizonyult.
   Ryan bohókás volt, dögös, sodródott az árral és pozitív hatással volt Emmy önképére, nőiességére, öntudatára, ráadásul kitűnő barátnak bizonyult.

   Alain inkább a biztonságot, a határozott jövőt és a lehetséges családot testesítette meg, nem mellesleg pedig, ő maga is túl volt már egy igazán megrázó csalódáson.
   Azt persze nem árulom el, hogy Emmy ki mellett állapodott meg végül, habár az is igaz, hogy a dolgok nem alakultak egyértelműen, tehát még nincsen minden kőbe vésve.
   Az írónő bőven hagyott nyitott kérdéseket, tehát a következő két részben biztosan lesznek még izgi történések. Jó lenne ha magyarul is megjelenhetne majd a folytatás, ezért is igyekszem mindent leríni és buzdítani titeket az olvasásra.

   Jó szívvel ajánlom a romantika, a finom humor, Franciaország rajongóinak, valamint a jobb életben reménykedő olvasóknak. Kitűnő nyári olvasmány, ami megtanít újra hinni a lehetetlenben és persze önmagadban.
   Pár szó a borítóról:  A borító nem az eredeti, a kiadó maga tervezte és az egyszerű, letisztult, minimalista elveket követi.
   A borítón, egy kis szív alakú mintában, magát a La Cour des Roses panziót láthatjuk.
   Szívmelengető hely, ahol biztosan mindannyian eltöltenénk pár napot.