Könyvkritika: Madeline Miller - Akhilleusz dala

Madeline Miller

Akhilleusz dala (The Song of Achilles)

Magyar kiadás éve: 2014

Fülszöveg:

Gyönyörű ​történet istenekről és istennőkről, királyokról és királynőkről, halhatatlanságról és az emberi szívről. A fiatal Patroklosz királyok sarja, mégis száműzik otthonából, amikor akaratlanul egy fiú halálát okozza. Az ifjú a híres-neves hős, Péleusz király udvarába kerül, ahol együtt nevelkedik a király fiával, Akhilleusszal. Az aranyszőke hajú herceg már gyermekként is erős, gyors és vonzó – ellenállhatatlan mindazok számára, akik találkoznak vele. Arra rendeltetett, hogy egy napon ő legyen a legkiválóbb görög. Patroklosz és Akhilleusz nem is különbözhetne jobban egymástól, mégis különleges, eltéphetetlen kötelék szövődik közöttük. Amikor Parisz, a trójai királyfi elrabolja a gyönyörű Helenét Spártából, Hellász minden hősét harcba szólítják a trójaiak ellen. Akhilleusz nem tud ellenállni az istenek által neki ígért dicsőség és hírnév csábításának, így csatlakozik a görög seregekhez. Patroklosz pedig félelem és a barátja iránt érzett szeretet között őrlődve követi őt Trója falai alá, noha tudja, a sors szörnyű áldozatot követel majd mindkettőjüktől…

   Egy teljesen hirtelen ötlettől vezérelve vettem meg ezt a könyvet. 

   Pontosabban kikértem előtte a Molyon pár ember véleményét, de mivel a többség egybehangzó, pozitív kritikákkal illette, így végül visszamentem a Reálba és potom 500 Ft-ért az enyém lett.

   Nem bántam meg, hogy elolvastam, teljesen kifizetődő volt és hozta azt, amit tulajdonképpen elvártam tőle.

   Régebben egyébként hatalmas görög mitológia fan voltam. Mondjuk még most is szeretem, de olyan 15-16 évesen heti szinten jártam a könyvtárakat és kutatásokat végeztem, mítoszok ezreit olvastam el. Vettem egy csomó görög mitológiáról szóló lexikont és a legérdekesebb, legszebb vagy legbaljóslatúbb eseményeket kijegyzeteltem egy díszes füzetbe.

A magyar kiadás borítója

   Hesztia, a driádok, Pán,  Dionüszosz... csak pár név a kedvenc görög isteneim és istennőim közül. 

   Olyan is volt, hogy saját történeteket találtam ki róluk és lejegyeztem őket egy kis füzetbe.

   A lényeg az, hogy ennek a könyvnek az elolvasása visszahozta azokat az időket, ettől pedig különösen a szívemhez nőtt. :)

   A sztori természetesen a sokak által jól ismert és szeretett Íliász főbb eseményein alapszik, de az írónő rengeteg újdonsággal is kiegészítette.

   Alapja a híres trójai háború, valamint annak legnagyobb hőse, Akhilleusz élete és halála. Az eseményeket Patroklosz elbeszélése alapján követhetjük végig, aki itt sokkal, de sokkal hangsúlyosabb szerephez jut, mint egyébként, ráadásul komoly érzelmi szálak fűzik a valaha élt legnagyobb görög hőshöz.

   A romantikus, szerelmi szál egy cseppet sem zavart, teljesen természetesen hatott, magától értetődő volt. 

   Először nyomon követhettük Patroklosz és Akhilleusz mindennapi életét, valamint azokat az eseményeket, amik végül a trójai háború kirobbanásához vezettek. 

   Ők ketten sokat küzdöttek, hogy együtt lehessenek és szerethessék egymást, de mások folyton az útjukba álltak. 

   Az istenek önzők voltak, mindenbe beleszóltak, manipulálták az embereket, a saját gőgösségük miatt szenvedtek mások is. Az írónő úgy ábrázolta őket, ahogy azt már megszokhattuk a többi, mitológiai témájú regényekben. Kicsinyesnek és kegyetlennek bizonyultak.

   A halhatatlanok közül legfőképpen Thetisz, a tengeri nimfa volt jelen, de találkozhattunk Apollónnal is, valamint említés szintjén sok-sok más istennel.

Akhilleusz és Patroklosz (korabeli ábrázolás)

   Habár végig tudtam, hogy miként fog majd végződni, azért valahol a lelkem mélyén reméltem, hogy a szerelmesek sorsa jóra fordul és Trója végül nem esik el. 

   Nem árulok el nagy dolgot, ha leírom, hogy ez persze nem így lett. A történet Homérosz művén alapszik, szóval egyértelmű, hogy mi lett a vége, mégis voltak benne meglepő fordulatok. 

   Nagyon szerettem Patroklosz és Akhilleusz kettősét, mert bátrak voltak, kockáztattak, pedig mindvégig sejtették, hogy mi vár rájuk. Lángoló szerelemmel szerették egymást és olyan dolgokat is megbocsátottak a másiknak, amire én magam például biztosan nem lettem volna képes. Ezért mindenképpen tiszteltem őket.

   Kedvencem lett még Briszéisz, Kheirón és Priamosz is, de magam is meglepődtem, amikor rájöttem, hogy Odüsszeusz karaktere itt valamiért irritált. Túlságosan körmönfont volt, számító, ami számomra igencsak visszatetsző volt. 

A kép forrása

   Agamemnón itt is gyűlöletet váltott ki belőlem, csakúgy mint Thetisz maga.

   Az egyetlen dolog, ami nem igazán nyerte el a tetszésemet, az Akhilleusz halálának körülményei voltak. A sokféle mitológia vonatkozás mellett egy dologban minden kutató osztja egymás véleményét: Akhilleuszt a sarkánál ért nyílvessző miatt érte a halál, mert egyedül ott bizonyult sebezhetőnek. A könyvben ez viszont nem így történt, emiatt pedig nagyon szomorú voltam, főleg azért, mert minden másban igazán hűen lettek megírva az események. :(

   Mindent összevetve: Pazar élmény volt, ami visszaröpített az időben. Jó érzésekkel töltött el és persze meg is sirattam. Eposzi volt, lírai, még akkor is ha a szerző néha kitért a véres, háborús részletekre is.

Patroklosz megcsókolja Akhilleuszt Briszéisz előtt

   Akhilleuszhoz hasonló hősök talán már soha többé nem születnek majd és persze erősen kérdéses, hogy ő maga tulajdonképpen létezett-e valaha, de attól még mind a mai napig a köztudatban él.

   Emlékszünk rá, ismerjük a nevét, szóval végül mégiscsak megkapta, amiért egy életen át küzdött. Övé lett az örökké tartó dicsőség és halkan remélem, hogy - ha Madeline Miller valóban igazat írt - végül valami több is... :)

   Pár szó a borítóról: A borító szerintem sokkal jobb, mint az eredeti. 

   A magyar kiadás eszméletlenül szép lett és roppant kifejező. 

   Habár azt nem igazán tudom eldönteni, hogy ez egy aranyozott pajzs részlete lenne-e vagy valamiféle korabeli nyakbavaló, amit ugyebár akkoriban férfiak is viselhettek. 

A kép forrása