Karácsonyi rutinom, amit minden évben megcsinálok

Sziasztok! :)

   Arra gondoltam, hogy így az ünnepek közeledtével megosztom veletek azon dolgok listáját, amiket minden évben megcsinálok vagy még Karácsony előtt és Karácsony közben.
   Persze ne gondoljatok túl bonyolult dolgokra, inkább csak ilyen jól megszokott, szívemnek kedves tevékenységekre.

    Az ilyen alap dolgokat, mint a sütés-főzés és persze az ajándékok vásárlása nem írtam bele, inkább ezeken felül válogattam.

   Íme a lista:

   0. Díszek és dekor dolgok vásárlása, valamint nyálcsorgatás az OBI ünnepi részlegén
       Tudjátok, hogy egyébként is szoktam menni szinte minden hónapban a kedvenc kézműves boltomba, de ilyenkor akár kétszer is elnézek, hiszen folyamatosan frissítik a készletet és szebbnél-szebb dolgokat lehet vásárolni.
   Az OBI-ban idén már október végén kint voltak a karis díszek, ami akkor kicsit lehangoló volt, de azóta már kétszer is voltam, hozzáteszem, hogy sajnos csak csorgatni a nyálam és ihletet meríteni, mert az én pénztárcámnak túlságosan is drágák az ott kapható dolgok. :(



   1. Ünnepi díszekbe öltözik a ház (egy része)
       Idén igazából már novemberben elkezdtük otthon a lakás feldíszítését, ami eredetileg a konyhára terjedt ki, de szeretném még a szobámban is megteremteni az ünnepi hangulatot. Erről majd egy másik bejegyzésben fogok írni nektek.
       A konyhában egyébként minden évben szinte ugyanaz a tematika van nálunk, ezen nem igazán szoktunk változtatni, mert szeretjük a hagyományokat.
      Színes girlandok, csengettyűk, arany és ezüst füzérek, valamint gömbdíszek és pár apróbb koszorúra hajazó csecsebecse.




     

   2. Karácsonyi filmek, de elsősorban a The Holiday megnézése
       Ilyenkor sosem elég a hangulatteremtő, karácsonyi filmekből.
       Igyekszem minden évben olyan alkotásokat is megnézni, amik újak és amiket eddig még nem láttam, de nálam örök klasszikus és az első számú, No.1 film a The Holiday, Cameron Diaz, Jude Law, Jack Black és Kate Winslet főszereplésével.
   Imádom a hangulatát, főleg azt a havas tájon álló, apró vidéki cottage házat, de maga a film is egyszerre vicces, romantikus, ünnepi és szívmelengető.



   3. Kilátogatunk az Adventi vásárra Békéscsabán
       Túl messzire nem jutunk el, csak ide a közelben lévő megyeszékhelyre, Békéscsabára, ahol a Szent István téren minden évben van adventi vásár.
       A fő ok, hogy szokott lenni könyvvásár, de vannak faházak, ahol finom teát, mézeskalácsot, perecet, forralt bort és kürtőskalácsot is lehet kapni.
      Egész nap szól a karácsonyi zene, lehet kapni egy csomó vásáros cuccot, ami persze Advent és Karácsony témájú.
      Vannak koncertek, díszvilágítás, előadások, betlehemes és még sok-sok minden más.
   

   4. Ünnepi ebéd az anyai nagyszüleimnél
        Mióta az eszemet tudom ez már olyan hagyomány nálunk, ami nélkül nem tudom és nem is akarom elképzelni az életemet. :)
        Az anyai nagyszüleim a szomszéd kis faluban, Bánkúton élnek és általában Karácsony második napján szoktunk menni hozzájuk.
       Szegények mindig lázasan készülnek nekünk és a hangulat első osztályú, teli szeretettel és megannyi finom étellel.
       Nagymamám Jeges és Üdítős szeleteket szokott sütni, általában húsleves, tepsis krumpli és sült csirkecomb a menü, fincsi sült zöldségekkel, valamint elmaradhatatlan a töltött káposzta is.
      Délután ajándékokat bontunk, beszélgetünk és csak úgy elvagyunk együtt. (L)



Nektek milyen karácsonyi szokásaitok vannak?
Írjátok meg nekem. :)

Megjegyzések