Tavaszi piknik Book Tag - 1. rész

Sziasztok! :)

   Most jöttem csak rá, hogy már minden évszakkal kapcsolatos Book Tag volt a blogon, kivéve a tavaszt, amin meg is lepődtem, hiszen ez az egyik kedvenc évszakom.
   Így jött hát az ötlet, hogy két részletben kitöltöm ezt a Tavaszi piknik témájú könyves kérdőívet, amit a Tiszta lappal a világban... blogon találtam.

   Íme az első rész:

1. Szerelmi zsongás – A kedvenc műfajod:
   Ebből három fő kedvencem van és mindet felsorolom, mert nem tudtam dönteni.
   Az első a fantasy, mert egy jó kis varázslatra, egy egyedi világra vagy az érdekes lényekre mindig nyitott vagyok.
   Aztán a romantikus-erotikus történetek, de persze csak azok, amik tényleg igényesen vannak megírva és jól működik a kémia a szereplők között.
   A harmadik pedig a krimi, abból is inkább az Agatha Christie féle kevésbé véres, ahol a nyomozáson és a karaktereken van a hangsúly, nem pedig a brutalitáson.



2. Légy a levesben – Egy könyv a kedvenc műfajodból, ami mégsem tetszett:
   Fantasyből, a V. E. Schwab - Egy ​sötétebb mágia. Romantikusé-erotikusból a Sierra Simone
A ​pap, még krimiből például A lány a vonaton.



3. Pocsolyába léptem… – Egy könyv, amivel alaposan mellényúltál:
   Ryan Graudin - Az idő gyermeke című könyve, amitől óriási elvárásaim voltak, de újra bebizonyosodott, hogy nem igazán értem és tolerálom az időutazós sztorikat.
   Érdekes, hogy ugyanígy jártam a Julie Cross féle Förgeteggel is, ahol mondjuk már a hatásvadász borító is taszított...



4. Minden évben virágzás – Egy könyv, amit a legtöbbször olvastál újra:
   Ez nem más, mint a Harry Potter és a Tűz serlege, amit egyszerűen nem tudok megunni.



5. Magnólia bimbó – Egy könyv, aminek a borítójába szerelmes vagy:
   Az év volt írtam már egy bejegyzés a kedvenc könyvborítóimról és pár napja megdöbbenve vettem észre, hogy az egyik fő-fő-fő kedvencemet nem írtam bele, amit itt pótolok is gyorsan.
   Ez a Marissa Meyer féle Cinder második Alexandrás kiadásának változata.

Megjegyzések