Bestsellerek, amiket sokan szerettek, de én utáltam őket

Sziasztok! :)

   Pár napja hoztam már egy hasonló témájú bejegyzést, amit ezen a linken tudtok elolvasni.
   Ekkor olyan bestsellerekről írtam, amiket a többség utált, de én kimondottan szerettem őket.

   Most pedig éppen az ellenkezőjéről írok. Olyan könyveket mutatok be nektek, amiknek anno óriási - többségében - pozitív visszhangja volt, a legtöbben imádták és dicsérték őket, de nekem egyáltalán nem nyerték el a tetszésemet.

   Íme a lista:

1. Elizabeth Gilbert - Ízek, ​imák, szerelmek
   Elizabeth Gilbert könyve önéletrajzi ihletésű regény, tulajdonképpen teljesen igaz eseményeket ír le benne, ami a valóságban is megtörténtek vele a válása után.
    Ezzel persze nem is lenne baj, hiszen jóval előtte is olvastam már hasonló, önéletrajzi műveket, de ez a kötet akkor sem tetszett.
   A második részt, aminek a Hűség a címe például azóta sem olvastam el.
   Jóval a film kijövetele előtt kerítettem rá sort, de akkoriban már nagy volt körülette a hype, a felhajtás és érdekelt, hogy miért is dicsérik annyian és hangoztatják, hogy nők millióinak adott erőt, reményt és ösztönözte őket, hogy merjenek változtatni.

   Elismerem, hogy szuper énregény, egy igazi spirituális és gasztronómiai utazás némi romantikával, de számomra akkor sem nyújtott semmi kiemelkedőt.
   A Julia Roberts főszereplésével készült filmet is láttam, de abban sem találtam semmi extrát, csupán annyit, hogy jóval fogyaszthatóbb volt, mint a regény, amivel emlékszem, hogy milyen lassan, kínkeservesen haladtam és alig vártam, hogy a végére érjek.
   Egyszerűen untatott és ekkor jöttem rá, hogy ez tényleg nem az én műfajom, ráadásul pont emiatt mondtam le róla, hogy elolvassam a hasonló témájú Napsütötte Toszkána könyvet, amit filmben meg imádtam.

2. Paula Hawkins - A ​lány a vonaton

   Ebben az esetben a filmet láttam előbb, ami óriási csalódás volt, akárcsak később maga a regény, aminek nem is értem, hogy miért adtam még egy esélyt és tulajdonképpen mit is vártam tőle?!

   Az még nem is lenne baj, hogy a történet tele van unszimpatikus, akaratgyenge, csupa negatív antihőssel, hiszen vannak ilyen történetek. Az Egy kis szívesség is hasonló témát és hasonló karaktereket vonultatott fel, azt valamiért mégis tudtam szeretni.

   Ez a sztori viszont csak szimplán unalmas volt és a krimi szál rettentően kiszámítható.

   Nekem már a történet elején gyanús volt az a bizonyos végső tettes, így semmi meglepetést nem tartogatott.

   Egyáltalán nem találtam borzongatónak, hideglelősnek és pláne nem megdöbbentőnek vagy megbotránkoztatónak, ahogy mások írták.

   Jól eladták, jól felkapták, de nagyobb körülötte a hype, mint a valódi értékek...

   Őszintén mondom, hogy nem is olvastam végig.

3. Gillian Flynn - Holtodiglan
   Pontosan hasonló a helyzet a Gillian Flynn féle Holtodiglannal is, mint A lány a vonaton című regénnyel.
   Unszimpatikus karakterek zöme, akikkel képtelenség azonosulni, egyetérteni, együttérezni, pláne megsajnálni őket.

   Viszont mindenképpen pozitív dolog benne, hogy amíg a fentebb említett sztoriban a krimi szál nulla és kiszámítható, ebben a kötetben bőven vannak meglepetések és váratlan fordulatok.
   Ráadásul sokszor gusztustalan és sokkoló. Blahhhhh...

   A férj ugyebár végig bizonygatja, hogy nem ő ölte meg a feleségét és nincs köze annak eltűnéséhez, mégis, az írónő egyszerűen nem hagyja nyugodni az embert és amikor már hinnénk Nicknek, akkor mindig kiderül róla valami rossz dolog, ami miatt ott van az örök kétely, hogy talán mégis ő volt?
   Nick és Amy teljes mértékben ,,megérdemelték" egymást és a befejezésnél a fejemet fogtam és azon tanakodtam, hogy mégis melyikük a szánalmasabb, gonoszabb, de aztán arra jutottam, hogy ezen kár gondolkozni.
   Mindenképpen értem és megértem, hogy sok dologban A Manderley-ház asszonya adott inspirációt az írónőnek, csak hát ott még tudtam sajnálni Maximot, de itt képtelen voltam bármi pozitívat is érezni Nick iránt.