Kisvárosok - nagy titkokkal

Sziasztok! :)

   Ebben a bejegyzésben összeszedtem nektek pár olyan regényt, amiknek helyszíne teljesen fiktív, így, egy az író által kitalált városkában - néha faluban -  játszódik.
 
   Ezekben a városokban közös még az is, hogy sötét titkokat, szörnyű bűnöket, gyilkosságokat, szörnyeket rejtenek és mindenféle misztikus, rejtélyes dolgoknak adnak teret.
   A bejegyzés persze a teljesség hiányával készült, hiszen sok esetben csak a saját olvasmányaimra alapoztam, szóval ha tudtok még ilyen helyszíneket, akkor írjátok meg nekem. :)

   Íme a lista:

1. Négy Ösvény
A regény pedig: Christine Lynn Herman - Az ​elemésztő homály
   Tudom, hogy már ezerszer ajánlottam nektek ezt a könyvet, de nekem a tavalyi évem kiemelkedő kedvence volt és annyira szeretném ha itthon még jobban felfigyelnének rá, hogy egyszer majd érkezhessen a folytatás.
   Az elemésztő homály egy igazán sokrétű sztori, átmenet a fantasy és az urban fantasy között, egyszerre horror, krimi, de fontos szerepet jut benne a családnak, a barátoknak, az édes románcnak, a zenének és még oly sok minden másnak.
   Egy teljesen új és egyedi mitológia alapjait fekteti le, mégis vannak benne olyan dolgok, amik imádott kedvenceimhez hasonlítanak.
   A légkör, a helyszín egy álmos kisváros, ahol mindenki ismer mindenkit és ahol sosem lehet tudni, hogy milyen borzalom leselkedik ránk és mikor bukkan fel egy újabb holttest…

2. Hemlock Grove
A regény pedig: Brian McGreevy - Hemlock ​Grove
   Elsősorban az idegen nyelveken olvasó közönségnek ajánlom, hiszen a kötet idehaza sajnos még nem jelent meg magyarul. :(
   Ismerős lehet viszont a 3 évadot megélt Netflix sorozatból, amiben A hűséges és az Az filmek sztárja  Bill Skarsgård játszotta a főszerepet.
   Hemlock Grove-ban egy brutális gyilkos szedi az áldozatait, miközben vámpírok, vérfarkasok és egyéb misztikus lények próbálják meg elpusztítani egymást és átvenni a hatalmat a halandók világa fölött.
   A véres borzalmak a dúsgazdag és kimért Godfrey család körül, főleg lázadó fiuk, Roman körül bonyolódnak igazán...

3. Hawkins
A regény pedig: Gwenda Bond - Gyanakvó ​elmék
   Azt hiszem igazán senkinek sem kell bemutatni az Indiana állambeli Hawkins városkáját, hiszen eredetileg a Duffer tesók zseniális sorozata, a Stranger Things volt előbb és ez a könyv abból íródott, annak az előzményregénye, de akkor sem hagyhattam ki a felsorolásból.
   A kötetben feltűnik Tizi anyukája, Terry Ives, a nagynénje, Becky Ives és megismerhetjük a kislány igazi apukáját is.
   Ha eddig bárki számára kérdéses volt, hogy valójában ki lehet Jane/Tizi apja, akkor az ne aggódjon, mert ebben a kötetben minden kiderül.
   Abszolút hozta a retro hangulatot. Azt a különös, megmagyarázhatatlan és ködös hawkinsi atmoszférát.


4. Wayward ​Pines
A regény pedig: Blake Crouch - Wayward ​Pines
   Ami egyébként a Wayward Pines-trilógia első kötete.
   A sztori kezdése kicsit hasonlít a kultikus Twin Peaks sorozathoz, hiszen az idilli kisváros nyugalmát egy különleges ügynök érkezése zavarja fel, aki rejtélyes körülmények között eltűnt társai után jön nyomozni.
   A történet lényegét kár lenne lelőni, de fő elemei a: krimi és horror, egyéb disztópikus és posztapokaliptikus elemekkel átszőve.
   

5. Night Vale
A regény pedig: Joseph Fink és Jeffrey Cranor - Üdvözöljük ​Night Vale-ben!
   Ez nem egy előzmény, hanem sokkal inkább kiegészítő kötet a híres podcasthoz, vagyis rádiójátékhoz, ami egy fiktív városban, Night Vale-ben játszódik.
   Ez a sztori furcsa, morbid, hihetetlen, szürreális. Nem is tudom, hogy melyik a jó szó rá?
   Vannak benne földönkívüliek, angyalok, szörnyek, egy alakváltó és annyi féle-fajta dolog, történés és karakter, hogy felsorolni is nehéz lenne.
   Az biztos, hogy Night Vale nem egy tipikus város, mégis megtalálhatóak benne azok a jelzők és személyek, akik az ilyen kisvárosokat kisvárossá teszik. 


6. St. Mary Mead
A regény pedig: Agatha Christie - Miss Marple történetei
   Tudom, hogy nem kisváros, hanem falu és így kilóg a sorból, de akkor is muszáj volt beleírnom.
   Persze nem az összes Miss Marple regény játszódik itt, de maga a kotnyeles, vén hölgy is innen származik, ráadásul kicsit sok bűneset megesik ebben a kis faluban, ahol mindenki ismer mindenkit, legalábbis az ott élők kezdetben még biztosan így gondolják...
   Pár kötet, aminek helyszíne St. Mary Mead: Gyilkosság a paplakban, Holttest a könyvtárszobában, Nem zörög a haraszt, Gyilkosság meghirdetve, A kristálytükör meghasadt stb...stb...

Megjegyzések