Novella ajánló: Washington Irving - Az Álmosvölgy legendája

 Washington Irving

Az Álmosvölgy legendája (The ​Legend of Sleepy Hollow)

Magyar kiadás éve: 2013

Fülszöveg:

A Hudson keleti partvidékének tágas völgyei egyikében húzódik meg az a titokzatos, eldugott, csendes kis szurdok, melyet Álmosvölgynek hívnak. 

Mesebeli, varázslatos táj tele mindenféle helyi mendemondával, kísértetjárta helyekkel, éji babonával. 

   Előre leszögezem, hogy ez nem lesz olyan hosszú cikk, elvégre egy mindössze pár oldalas novelláról beszélünk, végül mégis úgy döntöttem, hogy készítek róla egy saját, külön bejegyzést, hiszen könyvek és képregények már voltak terítéken, hát miért ne legyen végre egy novella is?!

   A történetet egyébként hangoskönyvben hallgattam meg, egy igen hideg, ködös és szélfútta, kora őszi estén, amikor erdei gyümölcsös illatgyertyát égettem és egy Halloween témájú scrapbook albumlapot készítettem. Szóval ez már eleve megadta a kellő alaphangulatot. ;)

   A Tim Burton féle filmfeldogozást természetesen már ezerszer láttam, a novella ,,elolvasása" után pedig egyből belekezdtem az azonos címen alapuló négy évadot megélt sorozatba is.

   Az alap mégis Washington Irving klasszikus kísértettörténete, amely egyben a gótikus irodalom egyik apró gyöngyszeme.

   Tulajdonképpen egyáltalán nem értem, hogy miért vártam eddig ennek az elolvasásával, hiszen ismerem, mindig is tetszett, ráadásul már a The Scooby-Doo Show egyik epizódja is ennek a témának lett szentelve és ott az volt az egyik kedvenc részem.

   Azt hiszem, hogy legjobban a Molyon lévő 77%-os értékelések riasztottak el, ami szerintem igencsak alulértékelt egy ekkora ismeretséggel rendelkező műnek.

   Azt mindenképpen tisztázni kell és elsőként térek rá én is, hogy Az Álmosvölgy legendája novella közel sem olyan ijesztő, mint hinnénk, a film például ezerszer horrorisztikusabb, szóval nagy csalódás lehet azoknak, akik úgy kezdenek neki, hogy öldöklést, vérengzést várnak.

   Nagyon lassan indul, hosszú és kicsit kimerítő leírásokkal, ami igazából tökéletesen megfelel az Irving korában alkotó írók, szerzők munkájának. Egyáltalán nem lóg ki a sorból, a nyelvezete pedig régimódi, de könnyen érthető.

   Tetszett, hogy egy harmadik, kívülálló személy elbeszéléséből ismerhettük meg a történetet, aki maga is hallotta valakitől még réges-régen.

   Ichabod Crane egyáltalán nem egy szimpatikus karakter. Keveréke egy pipogya alaknak és egy nagyravágyó szájhősnek. Nem tudtam megkedvelni, akárcsak Katrinát vagy Csontos Bromot sem, sőt, igazából senkit sem, de egy novellában erre idő sem lehetett, hiszen nem is ezen volt a hangsúly, hanem inkább a népi hiedelmek, a babonák, a szellemek, a manók és egyéb természetfeletti misztikumok hangulatának érzékeltetésén.

   A tájleírások teljesen magával ragadtak. 

   Az ősz hangulata, az ételek, az italok, a mulatozások, a bálok, valamint a Van Tassel kastély és igazából az egész környék vagyis Tarrytown.

   Miközben alkottam, láttam magam előtt egész Álmosvölgyet, a hidat, a templomot és a temetőt, az iskolát és persze az erdőt, amit áthat a megfoghatatlan Gonosz jelenléte, a Fejnélküli Lovas éji sétái és megannyi hátborzongató csoda.

   Szóval igazából tetszett, mert teljesen lekötött, tanulságos volt, néhol vicces, meglepően szórakoztató és persze kellőképpen ijesztő, a maga régies módján.

   A szerelmi szál teljesen elhanyagolható volt, a szerelmi háromszög meg - szerintem - totál felesleges.

   A befejezés roppant megosztó, rejtélyes és az író bőven hagyott nyitott kérdéseket, amiket az olvasónak kell megválaszolnia, ráadásul, szerintem igazából mindenki azt lát bele, amit szeretne, amit akar és amit elképzel.

   Mindenképpen ajánlom, főleg azoknak akik szeretik a misztikus hangulatú, ködös és titokzatos kisvárosokban játszódó sztorikat és akik akárcsak én, szintén nagy örömüket lelik a babonás, hiszékeny népek régi mondáiban, amik talán igazak, talán nem...

   Pár szó a borítóról: A hangoskönyvnek igazából online borítója van, amit szerintem  a felolvasó készített és ami nagyon szuper. 

   Ezek a kékes-lilás színek szemkápráztatóak, az erdő hátborzongató, a Lovast pedig pont így képzelem. Tökéletes, ennyi.